Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-08 / 6. szám
'89 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 90 hozzájuk foghatót sem olvastam. Aztán az is igaz, hogy a régiség nimbusza épp az imádságoknál igen jótékonyan hat. A tapasztalt hibákra és hiányokra való figyelmeztetést igen szívesen veszem lelkésztársaimtól. A növendékek számára való példányokat előszó nélkül nyomattam. K. J. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés. Tartotta: Csizmadia Lajos theol. akad. tanár 1902 szept. 11-én. (Vége.) 3. Az igehirdető nemcsak hírnöke Istennek, hanem tanúbizonysága is. Igaz ugyan „a hit hallásból, a hallás pedig predikálásból vagyon“ (Rom. 10: 17.) Az is igaz, hogy „Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal tészünk pedig vallást az idvességre“ (Rom. 10 : 10.) De az is igaz ám, hogy a hirdetett tudomány igazságát az életünkkel pecsételjük meg. Ebben rejlik Krisztusnak is nemcsak az igazsága, hanem a mindeneket magához vonzó ereje is. Beszélhet a hitszónok akár angyali ékesszólással, úgy hogy hallgatóit valósággal lebilincselje, megigézze, de ha életével nem tesz tanúbizonyságot a hirdetett isteni igazság mellett : inkább ront, mint épít. Hallgatóiban azt a balvélekedést költi föl, hogy a szószéki igazságok csak vasárnap és csak a szószékben igazak, de nem a köznapi életben is. Mindazt, a mit e tárgyban mondani tudnék, sokkal szebben és világosabban fejezi ki az a rövid rajz, melylyel James Stalker egyik munkájában *) egy öreg lelkésztársa emlékét megörökítette. A kiről azt mondja, élete és emlékezete mindig szebbé leszen előtte, a mint az életet jobban tanulja ismerni. „Ordináltatásom után — mondja Stalker — szerencsés voltam állást nyerni egy öreg és kegyes lelkész közvetlen szomszédságában, a ki eléggé tudományosan képzett és a hirszerint ifjabb éveiben hatalmas és népszerű hitszónok volt, de páratlan befolyását nem ezen adományoknak köszönhette. A városka utcáin fejér hajával, komoly és méltóságos tartásával, mint valami magasztos jelenség jártkelt. Már egyszerű megjelenése is az utcán mintha áldást hintett volna szét. A nép utána tekintve a legmélyebb tisztelettel beszélt róla. A gyermekek boldogok voltak, ha kezét fejökre tette és gondosan sziveikbe rejtették a szavakat, miket hozzájuk intézett. Temetések és minden más családi ünnepélyek alkalmával megjelenését kérve-kérték a más felekezetbeliek is. Mi, a kik vele együtt működtünk, tapasztaltuk, hogy már puszta jelenléte is ellenállhatatlan demonstrálása a keresztyén. vallásnak és erősége minden jó ügynek. De ezt a befolyást nem ragyogó tehetségével, nem is nagy dolgok véghezvitelével vagy épen fékezhetlen ambitióval érte el — mert hiszen rendkívül szerény volt s talán felét *) „The Preacher and his Models“ (a hitszónok és mintái.) 57 1. sem vallotta volna be azon jótetteknek, a miket véghez vitt. A titok nyitja ez : negyven évig élt mocsoktalan életet abban a kis városban, a hol mindenki kegyes, istenes embernek ismerte. Szives volt engem is barátságával megtisztelni és példája bennem ezt a két meggyőződést támasztotta : hogy néha-néha megmérhetetlen előny egy egész életet tölteni egyetlen gyülekezetben, és hogy a jóság a legelső qualificatio, mely a lelkészi hivatalra képesit.“ Az igehirdető, mint Isten embere, kötelezve van elküldője iránt a jó ügy érdekében gondosan ügyelni arra, hogy élete és tanítása lehető teljes összhangban legyenek. Hogy a vallásos ismeret ne csak mintegy raktározva legyen az elméjében, hanem a lelkében és szivében élő erő, irányitó hatalom is legyen. Mert mindvégig igaz marad a rég fölfedezett igazság : „vita clerici est evangélium populi.“ A lelkészi hivatalok szervezésének és felállításának nincs és nem is lehet más célja, minthogy az igehirdető gyülekezete tagjainak az evangeliomszerü élet folytatására példát mutatva : azokkal megkedveltesse a keresztyéni életet. De ebből azután nemcsak az következik, hogy saját magára gondosan ügyeljen, hanem, hogy a rábízott nyájra is. Ne elégedjék meg a szószéki működéssel, hanem azon kivül is intsen, buzdítson, serkentsen. Mint érző ember, vegye ki híven a maga részét a mentő és megtartó munkából. A bűn ellen való harcban, a lelki és testi nyomorúságok enyhítését célzó törekvésekben legyen vezér, a ki szervez, irányit és lelkesít. Az igehirdetői vagy ha úgy tetszik, a lelkészi hivatal eszméjéből levont eme végső consequentiát nálunk ma még sokan, mint esetlen pietismust, csupán a gúny és csúfolódás céltáblája gyanánt veszik figyelembe. Pedig helyesebben tennék, ha megfontolnák, hogy a keresztyénségen belől való irányzatok között a legjobb és legáldásosabb munkát ép ez a lenézett és pietizmusnak csúfolt gyakorlati irányzat végezte. * * * M. T. Gy. Az elmondottakon kivül a sikeres predikáláshoz még sok egyéb subjectiv és objectiv tulajdonság is megkivántatik a hitszónokban és prédikációjában. Mely tulajdonságok közül némelyek föltétlenül szükségesek, mások meg ugyan nem elengedhetetlenek, de előnyösen érvényesíthetők. Mindeme kívánatos tulajdonságokat nem vehetjük ez alkalommal vizsgálat alá. Célunk nem az volt, hogy az igehirdetés elméletének tágas téréit bejárjuk, — hanem hogy rámutassunk az alapelvekre, melyek nélkül nincs predikálás. Ezeket figyelmen kivül hagyva a legragyogóbb egyházi szónoklat is közönséges ékesszólássá törpül. Mélyebb nyomokat nem hagy, nem is hagyhat maga után. Még oly művészi legyen is a prédikáció kidolgozása és előadása, a hálót még sem tudja a mélybe vetni a hitszónok, mert a természeti vallás- (bárha keresztyén mázzal bevont) igazságainál többet nem nyújthat. Ezek pedig csak a felületet érintik, a szivet és lelket hidegen hagyják. A prédikátornak sem adják meg a kellő alapot, honnét 6*
