Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-12-20 / 51. szám
829 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 830 érdekharc nagy közöttünk, sokszor fölülmúljuk a világiakat abban, pedig mi azt hirdetjük, amit az Úr hirdetett : az én országom nem e világból való. Azt sem tagadhatjuk meg, hogy a hit alapja megrendült, arra csak úgy építhetünk tovább, ha megerősítjük. Ne szépítsük a dolgot, a polgári házasság behozatala is segítette megrendíteni azt, hozzájárult a papi tekintély hanyatlásához is, mert most már a közönség tudatára jött annak, hogy az egyházi terheket ha nem egészen is, de azoknak nagyrészét az állam tartoznék viselni s akinek úgy tetszik, ki is vonhatja magát azok alul: de azon csak az 1848. XX. t.-c. végrehajtása segíthet, aminek be kell következni, ha mi is rajta leszünk, hogy végrehajtassék. De miként erősíthetjük meg a hit megrendült alapját ? Avagy elvesztette-e ma már éltető erejét a hit? Ma is mindörökké igaz mai’ad : ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, hegyeket mozdítanátok ki helyükből. Akit, vagy amit az Úr vett el tőlünk, azt ugyan- Ő visszaadhatja, csak a mi hitünk maradjon meg ; de amit a hitetlenség, vallásos meggyőződés nélküli közöny pusztít el, az, azt hiszem elveszett. Nincs hát más gyógyszer, mintha lángra gyűl keblünkben az apostoli hit, vallásos meggyőződés és buzgóság és lángra gyújtjuk hallgatóink szivében is azokat, akkor ha fogyunk is számban és vagyonban, de nem pusztulunk, mert meg lesz a szilárd alap, a melyre megfagyva is mindenkor építhetünk. Arra kérem én adventi gondolataimban az Urat eképpen : jöjjön el a te országod ! Tamás. Jelentés a nyitrai ev. ref. missziói egyház állapotáról az 1902 — 1903. évben. Elkövetkezvén azon időpont, midőn fokozatos egyházi hatóságaink a felügyeletük és kormányzatuk alatt álló gyülekezetek anyagi és szellemi helyzetéről számot kérnek, a körükben felmerült mozzanatok, eseményekről tudomást véve, azok felett birálatot gyakorolnak s jólétük előmozdítása, ügyeik elintézése céljából gyülésileg tanácskoznak és határoznak : mihezképest alulírott tisztelettel beszámol a gondozására bizott nyitrai ev. ref. missziói egyháznak múlt évi rendes közgyűlésünktől mostanáig terjedő állapotáról. A misszió tervezése, fennállása és működésének hatodik esztendeje folyt immár le, melyek közül a legutóbbit is úgy tekinthetjük, mint céltudatos előhaladásunk, erősödésünk tanúbizonyságát. Ez szinte elmaradhatatlan is oly gyülekezet életében, mely tudatával bir a benne rejlő értelmi és erkölcsi erőnek, amely érzi, látja, hogy mily számos és fontos feladatok s nagy célok megvalósítása vár reá, miért is legfőbb teendőjének tartja a megoldás eszközeit, a siker biztosítékait megszerezni. Jó reménység táplál bennünket, hogy az egyetemes egyházunk jóléte érdekében támasztott s mindinkább terjedő, a hazai közvélemény előtt is méltánylásra talált mozgalom, követelmény ha kielégítést nyer: módunkban lesz e nagy kiterjedésű missziói terület rendszeres gondozására rámutatva, megszerezni a nélkülözhetetlen eszközöket s ezek birtokában már a központtól távolabbi, de azért nem kevésbbé fontos szórványokra is kiterjeszteni működésünket. Azon kör, amelyben az eszközök korlátoltsága miatt most mozoghatunk, bizony alig negyedrésze a missziói területnek s olykor egyes jelek, mint a lefolyt évben is, egy alább körülményesebben megemlítendő esemény hangosan követelik, hogy hajónkat vigyük rneszszebb a parttól s hálóinkat mélyebb vizekre bocsássuk ! Ezeknek előre bocsátása után következnek az egyes mozzanatok tárgyi csoportosításban, amelyek együttes szemlélete azután egész képét nyújtja egyházunk állapotának. 1. Hitélet. Híveink nagyrésze az értelmiség osztályából kerülvén ki : e vidék társadalmi, nemzetiségi és politikai viszonyainál fogva is, amennyiben továbbá érzelemvilága is mindezekben másnemű, szinte megköveteli bennök a felekezeti erős öntudatot. Ebből természetszerűen foly egyházi érdekeink, céljaink előmozdítása, munkálása, melyben szívesen részt is vesznek. Csupán egyik külső megnyilvánulása hiányos az egyházhoz való ragaszkodásnak és pedig a hivatalos állásban lévő tagoknak az istenitiszteleteken való megjelenése! Ámde ez közös tünet minden vallásfelekezetnél s okozója nem a hitbuzgóság fogyatékossága, hanem a hivatali szünetnek a sok oldalról felhangzó követelménnyel szemben még mindig késleltetett, halogatott behozatala. Ünnep és vasárnapokon a hivatalnoksereg nemcsak lelkinyugalmat nem élvezhet, de úgyszólva kétszeres munkával van terhelve; áll ez a katonaságra is, hol különösen a hétköznapokról elmaradt különéle házi és laktanyai szolgálatok, foglalkozások, értekezletek akadályozzák meg a külső vallásgyakorlatot. Az ily módon életfoglalkozásuk és hivatásuknál fogya lekötöttek és akadályozottak családtagjai ellen kifogás nem emelhető, sőt a baj főokára éppen ezek mutatnak reá. Vajha társadalmunk és törvényhozásunk valahára már kiterjesztené figyelmét ezen körülményre s gondoskodnék arról, hogy értelmiségünknek hozzá illő módon alkalma lehessen bizonyságot tenni arról, hogy „minden bölcsességnek kezdete az Istennek félelme.“ Központunkban tehát ezekben körvonalozható a hitélet nyilvánulása. Künn, a felölelhetett s gondozás alatt lévő szórványokban híveinknek több tekintetben való izoláltsága némileg biztosítéka a hitben tántorgás nélkül való megmaradásnak, melynek erősítése szempontjából alkalmas gócpontokon időnként egybegyiijtetnek a lelki épülés végett rendezett missziói istenitiszteleteken. A lefolyt évben ily vidéki istenitisztelet öt ízben tartatott az úrvacsora kiosztásával egybekötve. E téren azonban még sok a teendő, mert a Trencsén-
