Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-29 / 48. szám

785

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

786

soha más célra nem lett volna fordítva a tűzkár alap, akkor mégis 10—25 év alatt elegendő toké gyűlt volna össze, míg igy ez idő után is fizetni kell s lehet, hogy beletelik 50 - 60 esztendő, mig a mostani kezelés mellett összegyűl a tőke. Miért fizet tehát Szentbenedek 25 — 30 évig még 39 kor. 2 fillért, ami százakra megy, mikor ezt neki fizetni nem kellene ?

Bizony itt volna az ideje annak, hogy végre valahára emelnék fel szavukat az egyházmegyék s vetnének véget ezen igazságtalan és méltánytalan eljárásnak. S ha a kerület nem volna hajlandó ezen a dolgon változtatni, be kell szűntetni a kerületi kapcsolatban való biztosítást és az egyházmegyéknek kelt külön-külön kapcsolatos biztosítást létesíteniük. Az egyházmegyéknél a kezelés is — esetleg — kevesebbe kerülne s hamarább összeszaporodnék a visszatérítendő összegből azon tőke, mely az egyházmegyék gyülekezeteinek biztosítási díjait fedezi.

Nagy Lajos.

Jézus Krisztus tudakozta az írásokat.

(James Stalker: „Imago Christi, or the Example of J. Christ“ cimü angol müvének Vili. szakasza.)

Szivreható elgondolni, pedig kétségtelen valóság, hogy Jézusnak nem volt bibliája. Egy példány abban az időben oly sokba került, hogy az O anyagi viszonyai között aligha szerezhette meg, azután meg a pergamen tekercseket — melyen irvák a szent könyvek — laza, nagyformájuk miatt hordozni sem tudta volna, még ha lett volna is bibliája. Lehetséges, hogy a szülői háznál volt egynéhány értékes pergamen, mely a zsoltárokat vagy a szentirás valamely más kedvelt részét tartalmazta ; a szent tudomány iránti szomját azonban csak úgy olthatta el Jézus, hogy bejárt a zsinagógába s olvasgatta az ott levő könyveket, talán az őr kedvét megnyerve, kegyből, mint a hogy a szenvedélyes zenész kedvében jár az orgonistának, csakhogy a templomi hangszert használhassa. Mink majdnem ingyen megszerezhetjük a bibliát s van minden gyereknek. Ha. olcsó és közelterjedtségü is, soha ne legyen az előttünk közönségessé.

Jézus persze csupán az ószövetségi írásokat olvasgathatta. Ezt a körülményt érdemes lenne jól megjegyeznünk, mintegy figyelmeztetőül arra, hogy mennyivel inkább kötelesség szeretnünk és becsülnünk a mi terjedelmesebb bibliánkat. Amint olvasom a zsoltárokban az érzelemnek Isten igéje iránt való ily szenvedélyes kitöréseit: „Oh mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom,“ — „Mely édes az én Ínyemnek a te mondásod; méznél édesbb az az én számnak,“ — „Kívánatosabbak az aranynál, még a sok szin aranynál is; és édesebbek a méznél, még a szinméznél is— igen, amikor olvasom a szent érzelemnek eme kitöréseit s eszembe jut, hogy ezek olyan ember ajkáról keltek, a ki csupán az ótestámentomot és talán annak is csak egy töredékét ismerte,— olyan embernek ajkáról, akinek bibliájában nem voltak

az evangyéliomok vagy Pál levelei avagy a Jelenések könyve, — aki soha sem olvasta a hegyi prédikációt vagy a tékozló fiú történetét, avagy a János evangéliom 17., a római levél 8., az I. korinthusi levél 13. és a héberekhez irt levél 11. fejezetét s ha felvetem a kérdést, hogy milyen érzelmeket táplálunk a teljes szentirás iránt, igy szólok magamban : óh talán ma már megkövesedett az emberi szív s kiapadt benne a hála forrása és kihamvadt a csodálat és lelkesültség tüze — aránylag oly gyenge a mi ragaszkodásunk a teljes szentiráshoz.

II.

A legkétségtelenebb bizonyságunk van arra nézve, hogy Jézus Krisztus szorgalmasan tudakozta az írásokat. Nemcsak nyilatkozatai igazolják ezt, hanem más, mélyreható bizonyítékok is. Beszédei tele vannak ótestámentomi idézetekkel, melyek többször betű szerint egyeznek a megfelelő helyekkel; rendesen azonban nem szóról-szóra való citátumok ezek, hanem utalások az ószövetségi eseményekre és annyira beleszövék saját gondolatmenetébe, hogy nyilván kitetszik ezekből : Idvezítőnk lelki életét a szentirás szelleme töltötte el, ennek a világa volt a mező, amelyen rendszerint foglalkozott s nyelvezete az az eszköz, melyet eszméi, gondolatai kifejezésére fölhasznált.

Ha szemügyre vesszük idézeteit, azt tapasztaljuk, hogy a szentkönyv minden egyes részéből idézett. Amiből kétségtelen, hogy a bibliának nem csupán kiválóbb helyeit ismerte, hanem jól ismerte legtitkosabb rejtekeit is, s nem járhatjuk be az ószövetség mezejét, hogy bizonyosak ne lehetnénk a felől, hogy Ö már abban mindenütt megfordult előttünk. De különösen jól esik, olvasva az írásokat, ha megállapodunk egy helynél s Jézus idézetéből biztosan tudjuk, hogy abból az edényből, amelyet ajkunkhoz emeltünk, Ő is itta az életnek vizét. Sőt vannak helyek, amelyekről tiszteletlenség nélkül mondhatnék, hogy kedvelt locusai voltak, mert többször idézte azokat. S vannak egyes könyvek, mik — úgy látszik — különösen kedvesek valának neki; kivált a Denteronomium, a Zsoltárok és Ézsaiás könyve.

Nemrég egy elhunyt jó barátom hátrahagyott iratait kellett rendeznem. Akiknek volt már ilyenben részük, tapasztalhatták, hogy mily különös hatással volt az ily munka rájuk nézve. A megszentségtelenítésnek egy bizonyos, el nem titkolható érzelme vett rajtok erőt, a midőn barátjuknak egy életen át rejtve volt titkai föltárultak előttük s biztosan megtudták, milyen volt az valójában. Az én barátom e világnak volt embere, kitéve sok kisértésnak azok részéről, kikkel üzleti és társas viszonyban állott, de e mellett vallásos embernek látszott mindenkor. Nos, ezúttal módomban állt megtudni, hogy igazi természete volt-e a vallásosság vagy pedig csak mint valami máz vette-e az föl? S amint iratai rendezésében előre haladtam, nagy ámulatomra mind több, meg több körülmény igazolta előttem, hogy mélyebben gyökerezett s egészségesebb benső élete volt, mintsem csak reményleni is bátorkodtam volna. S kivált a