Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-01 / 44. szám
717 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 718 szive dobbanásával, ajka megnyilatkozásával magyar. Ki azt tartja : „Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell!“ Mely kormányzatában, létalapjában, anyagi fennállásában semmire nem támaszkodik, csakis egyre, a magyar nemzetre, a magyar szívre. Ezért intelek és kérlek benneteket, hogy valamint áldott emlékű őseitek hívek voltak éhez a magyar reformált egyházhoz, legyetek hívek, buzgók és odaadók. Amint őseitek áldozatkészek voltak ezen egyház fenntartásáért, legyetek áldozatkészek ti is. Nem is kételkedem rajta, hogy ezen kérésemet, mint magatok és hazátok javát, szivszerint teljesíteni fogjátok. Azután szeretetteljes intést adott a helyes és nemes életmódra,, a szegénységre, a gyermekek helyes nevelésére, a munkásságra, és takarékosságra és megáldotta a gyülekezetét. Majd buzgó imát mondott, melyben hálát ad Istennek azon erőkért és kegyelmekért, melyekkel az egyházlátogatás alkalmával is megajándékozta. Most ismét felcsendült a dalárda éneke, mely után kivonultunk a templomból. Ezután tisztelegtek a község képviselőtestülete, az ág. hitv. evangélikusok elöljárósága, a bodajki egyház képviseletében Maller Károly lelkész úr, kiknek püspök úr kegyes és szívélyes válaszokban mondott köszönetét. Szalay Benő lelkész és kedves neje született Babay Ilona úrnő szives meghívására virágokkal díszített, gazdagon terített asztalhoz ültünk. A korai ebédnél jelen voltak Antal Gábor, Németh István, Peti Lőrinc, Galamb István, Segesdy Miklós, Babay Kálmán, Demjén Márton, Szigeti Kosa Miklós uradalmi tiszttartó, Szalay Benő stb. Babay Kálmánná szül. Szánthó Hona úrnő szeretette méltó gondoskodása a legmagasabb igényeket is kielégítette. A lelkész udvaron ugyanakkor népünnep volt, nagyon szépen bebizonyította a gyülekezet, hogy lelkesedéssel együtt ünnepel a szeretett lelkészcsaláddal a főpásztor látogatása felett. Antal Gábor püspök úr szép felköszöntőben kérte Isten áldását a lelkészre, szeretett családjára és gyülekezetére s lelkére kötötte, hogy bár ismeri jótékony munkásságát, szerénységét, de adjon életjelt magáról, erős szellemi munkásságáról nagyobb nyilvánosság előtt is. Ezután jött az asztalbontás s a bucsuzás pillanata. Megnémultak ekkor az eddig beszédes ajkak, Antal Gábor püspök és Segesdy Miklós esperes egymást melegen megölelve a szeretet és tisztelet csókjával illették egymást, mi pedig áldást kérve Istentől püspök urra és szerencsés útjára búsan néztünk a gyorsan távozó után; mert szeretnők, ha mindig környezetében lehetnénk. F.-Csurgón befejeztetett az egyházmegye látogatása s hogy mily felemelő- és áldásos hatású volt ez az egyes gyülekezetekre és vidékekre azt az év végén — ha Isten életünknek kedvez — közölni fogom e becses lap olvasóival. Demjén Mákton. Az amerikai Magyar Református Egyházak. (Vége). Én a segítséget elfogadhatónak tartom bárkitől, presbiteriánustól, katholikustól és zsidótól egyaránt, de csakis abban az esetben, ha az illető a segítséget minden ellenköteleztetés nélkül, önzetlenül adja és nem kívánja, hogy áttérjek az ő egyházába. Azonban Kacziány és a presbiteriánusok, mint a fentiekből világosan megtetszik, önző szándékkal presbiterián vallásra térítik el, ragadozzák a ref. magyarokat, kihasználva ezeknek az amerikai vallási dolgokban való teljes tájékozatlanságát. A klerikális Kacziány régi szerelméhez hű. maradt külömben Amerikában is, a „Magyarok Csillagában“, egy itteni hecckáplán kiadásában megjelenő silány pápista újságban, ócsárolja hétről-hétre a magyarországi református egyházat és vezérférfiait, nemkülönben az Egyes. Állambeli ref. egyházat és ennek kapcsán az amerikai magyar ref. lelkészeket. Kacziánynak ezzel nyíltan hirdetett célja először az, hogy minden amerikai magyar ref. egyházban presbiteriánus név alatt „ellenegyházat“ alakítson, ez által testvér harcot csináljon és tönkre tegye a most virágzó amerikai magyar ref. egyházi életet; másodszor az, hogy a presbiteriánusokból egy deputációt vezessen Magyarországba, részint a lelkészekért, részint oly ifjakért, kiket Kacziány szellemében nevelnének Amerikában magyar presbiteriánus papokká; harmadszor az, hogy jó fizetéssel magát presbitérián püspöknek, szuperintendensnek tétesse. Ami az elsőt illeti, arra nézve mi majd csak őrködni fogunk, hogy a fenyegető végítélet be ne következzék. Nem sokat aggaszt céljának a második pontja sem, ámbár betüről-betűre ezek a saját szavai : „Csiky Lajos, Szilassy Aladár, Petri Elek, Szabó Aladár és Szőts Farkas az ón embereim, azok a nyirottfejü esperesek pedig úgy bólintanak, amint az ő közbenjárásukkal én akarom.“ Mert ne tessék felejteni, hogy szóban és Írásban, Kaczyány az összes magyarországi papokat „paraszt-papoknak, espereseiket „nyirottfejü tehetetleneknek“, püspökeiket „elfajult lényeknek“ nevezi, akik „a ref. egyházat báró BáDÍfyval, gróf Dégenfelddel, a Tiszákkal“ s a többi vezérferfiainkkal összeszövetkezve „eladták a zsidóságnak.“ lm, ezért látja Kacziány szükségét annak, hogy innen Amerikából megreformálja a magyarországi ref. egyházat, belebujtatni akarván azt a ránézve vadonatúj presbiterián-köntösbe. Ám, hogy a nagy Kacziány megcsufoltassék, alázattal kérem a mi tisztes és érdemekben megőszült vezérembereinket, ne méltóztassanak majd a Kacziány presbiterián-deputációja előtt, ha lenne arca oda vinni őket, mindenre úgy bólintani, amint azt előre megmondá. Mert az ő nagy lelke már presbiterián-szinben látja Magyarországot. A throopi magyar presbiterián templom fölavatásakor tartott beszédében azt mondá s ez a beszéd nyomtatásban is megvan, hogy Magyarországon négy millió presbiteriánus van és Tisza Kálmán, Tompa Mihály, Arany János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, mind-mind presbitériánusok voltak. Pedig hát az egészből ugyebár csak annyi az igaz, hogy van Magyarországon két és félmillió református, egy és félmillió ág. ev.; ez tenné ki összesen a 4 millió protestánst, de nem presbiteriánust. Tisza, Tompa. Arany reformátusok, Kossuth és Petőfi ág. ev.-ok valának. Igazán szeretném azt az ő beszédét lefénykópeztetni, hogy mulatnának rajta otthon is. Mi amerikai magyar ref. lelkészek, az országos zsinat elé memorandumot terjesztünk, melyet még ez évben meg fogunk küldeni a konvent által kinevezett öttagú missziói bizottságnak. E memorandumban ki fogjuk fejteni azt, amit kérünk a hazai egyetemes egyháztól és megismertetjük azt, amit mi adhatunk viszonzásul neki. Addig is azonban, amig a mi memorandumunk haza érkezhetnék és annak sorsa felett a zsinati atyák bölcsesége dönthetne,
