Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-06 / 36. szám

587 DÜNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 58 8 telni tőlük. Ez alapon Eulvia kibékiteni igyekszik Ges­­siust vele. A VIII. fejezet elmondja, hogy Titus, a római csá­szár fia, a sereg főparancsnoka mennyire szerette volna vérontás nélkül, vagy legalább csekély vérengzéssel ejteni hatalmába az egész Jeruzsálemet. De a zsidók makacs­sága, sőt oktalan vérengzése elkeserítette és keménnyé tette. Rufus volt az egyedüli a vezérek közt, aki még ek­kor is az ember-élet kimélésére intette. Valamint arra is, hogy a jéruzsálemi templomot, a mi a műremek s nagy­ságra és szépségre egyedül áll a világon, meg kell men­teni. Titus elismerte, hogy igazán nemesen gondolkozik s tulajdonképpen együtt is érzett vele ; de császári atyja azt parancsolta neki, hogy gyorsan és kíméletlenül végez­zen a gyűlölt fajjal. ... A halálra szánt zsidó foglyok közül Rufus megmenti Jochandnt s megtudja tőle, hogy Thámár egészségben van. Jochanán pedig megtudja Bu­tustól, hogy a gonoszlelkü Gessius Florust a felsősége megfosztotta állásától, életfogytig tartó kényszermunkára Ítélte , ami miatt aztán megmérgezte magát. Neje Fulvia némi évi díjat kap s Rómában lakik. Titus megkegyel­mez Jochanának. „Ritka ember vagy — úgymond Rufus­­nak — de hát kérj már egyszer magadnak is valamit' Mióta csak ismerlek, mindig e mások javára gondoltál, eolia a magadéra.“ Tudtára adja, hogy annyira megsze­rette, hogy jövőben állandó kísérőül maga mellé akarja venni. Rufusnak az volt a fő kívánsága, hogy végezzék el minél előbb a háborút és őt bocsássák el a seregből. „Amit zsoldomból megtakarítottam, elegendő arra, hogy egy kis birtokot vegyek, mely magam és nőm fontartá­­sát biztosítja. Rufus elfoglalja a templomot, megmenti Thámárt; az öreg Bargorics a szenthely védelmezésében elesik. A háború bevégződött; a zsidók örökre le voltak verve. Rómában a hazatérő győzelmes sereget diadalme­netben fogadták. Rufust különösen kitüntette Titus a fő­vezér. A császár kinevezte a római főtanács örökös tag­jává s neki ajándékozta a Kapna melleti császári birto­kot. De Rufus egyáltalán semmit se kivánt magának, csak hogy félrevonulhasson kis birtokára az övéivel. Titus midőn császárrá lett, ismét megpróbálta maga mellé édesgetni Ru- Rufust. Meglátogatta ezt otthonában. De Rufus családi élete csendes kis világát, ott a Herculáoum melletti bir­tokon, éppen nem volt hajlandó fölcserélni a nagy világ zajával, fényével. Most ezt is megvallja a császárnék, hogy ő keresztyén. Erre a császár megígéri, hogy amig ö uralkodik, addig a keresztyének üldözése szünetelni fog; mert nem lehet államellenes az a hit, amely ily embere­ket számlál követői közé . . . Boldogan élt feleségével és két gyermekével, mignera a 97 év augusztuséban, a Ve­zúv kitörése alkalmával, menekülés közben, feleségével együtt temette el a hamueső. Két gyeimekét hű szolgája megmentette s a fővárosban lakó jó barátjánál Aemilius­­nál és nejénél Cornéliánál helyezte el. Ez a rövid tartalma ennek a vallásos érzést és er­kölcsi felfogást kiválóan építő, tanulságos könyvnek. Ez a módszer rendkívül alkalmas arra, hogy olyanok is, akik csak regényt és semmi mást nem olvasnak, a keresztyén vallás eredeti, tiszta légkörében magukba szívják az egye­dül boldogító erkölcsi elveket. Szívesen ajánljuk a mun­kát családok, iskolai és más könyvtárak, olvasókörök részére. K. J. Afegyes §özlEményE§. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászllir. Mély részvéttel közöljük a következő gyászjelentést: Özv. Szüts Ákosné szül. Kutassy Amália és leánya Amália, valamint az alulírott testvérek s az összes rokonság mélyen szomorodott szívvel jelentik, hogy a hű térj, szerető atya és jó testvér, Szüts Ákos Veszprém­­vármegye főszámvevője, folyó hó 31-én délután 8 órakor, életének 50. évében, Veszprémben, hosszas szenvedés után csendesen elhalálozott. A drága halott hült hamvai szep­tember hó 2-áD, délután 3 órakor fognak Enyingen az ev. reform, vallás szertartásai szerint örök nyugalomra he­lyeztetni. Veszprém, 1903. évi augusztus hó 31-én. Ál­dás és béke poraira! — Szüts Dezső és családja, néhai Szüts Adél férj. Rácz Gyulánó gyermekei. Kutassy Fe­renc, sógora. Szüts Jolán, Szüts Zoltán és neje, Szüts Albert és neje, testvérei. — Szüts Ákosban testvérüket siratják Szüts Dezső csajági és Szüts Zoltán anyingi lel­késztársaink. — Személyi hir. őzike Lajos főiskolai gononok úr a tanévnek a leányiskolában 7-én való megnyitására ma d. u. Pápára érkezik. — Egyházkerületi egyházi értekezletünk idejéül a főtiszteletü püspök úr szeptember 27. délutáni 3 óráját méltóztatott kitűzni. Ez értekezleten (a szives jelenkezés sorrendje szerint) felolvasást tartanak : Balogh Elemér pozsonyi missz. lelkész afia: „az elveszett külföldi stipen­diumok visszaszerzéséről és újak létesítésérőlGyalókay László nemss-ócsai lelkész : „kerületi gyűléseink reform­járól.“ tülöp József körmendi lelkész afia : „az egyház és iskola“ címen. Értekezletünkre szives tisztelettel meg­hívom egyházkerületünknek minden érdeklődő tagját, de főként az egyházkerüteti közgyűlésre összesereglő egyházi és világi urainkat. Pápán, aug. 26. Kis József az érte­kezlet jegyzője. — A tárkányi gyülekezetben szép ünnepély volt közelebb, mikor veres rézzel fedett új tornyát és egyéb szerzeményeit mutatta be, mint az Úr háza szeretetének külső jeleit. Ez a kis gyülekezet most 3 éve 4000 frtos iskolái és tanítólakást épített saját erejéből. Most 3600 koronát költött tornyának veres rézzel befödésére ; köz­adakozásból 170 korona értékű márvány keresztelő me­dencét szerzett. Özvegy tarkas Mihályné és fia György a templom régi rossz téglaburkolata helyett cement-lapokat rakattak 320 korona értékben; öt kegyesszivü nő a szó­széket gyönyörű bibor-bársonnyal huzattá be 60 korona értékben. A vallásos buzgóságnak és áldozatkészségnek e szép jeleit midőn együtt bemutatták, bizony nagyon épü­letes jelenség volt az; amit még fokozott s tetőpontra emelt telvincy Lajos ünnepi szónok kitűnő beszéde. — Beiratás. Főiskolánk főgimnáziumában e hó 1 — 4 napjain voltak az 1903—1904-ik iskolai esztendőre szóló beiratások. Ezen idő alatt beiratkozott 536 tanuló, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom