Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-30 / 35. szám
563 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 564 Püspök úr válasza. Tisztelendő Lelkész Úr! T. Gyülekezet! Kedves Vendégek ! Fogadják őszinte köszönetemet és üdvözletemet. A legnagyobb öröm hatja át szivemet; nemcsak azért, hogy ezen ősi egyház híveit ma, ez alkalommal szinről-szinre láthatom; hanem azért is, hogy az ősök hitbuzgalmának oly sok szép tanujelét tapasztalom itt, amelyek lehetetlen, hogy elismerést ne keltsenek atyai szivemben. Az Istent kérem, hogy e gyülekezet buzgóságát, igyekezetét vegye a Szentlélek pártfogása alá, hogy az a buzgőság teremjen még sok hasznos, áldásos gyümölcsöket, egyházára, növendékeire, híveire, hogy virágozzék az Isten és felebaráti szeretet. Adja áldását Isten a vámosi egyházra. Azután a szeretetre méltó papné szül. Sörös Lenke úrnő üdvözölte és fogadta püspök urat és kíséretét s asztalhoz ültette a társaságot, melyen már a kívánatos eledelek hivogatólag intettek felénk. A valódi magyaros ebéd elköltése után a templomba mentünk, hol püspök úr a buzgó és nagyszámú hívekhez, a múltat és jelent összehasonlító, lelkesítő, értelemfejtő és bátorító főpásztori beszédet mondott; melynek rövid kivonata ez. — Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól. Üdvözöllek benneteket, mint ezen ősi egyháznak tagjait, mely megalakult akkor, mikor az első magyar reformátorok Dévai Biró Mátyás és Huszár Gál hirdették ezen vidéken a tiszta evangyéliomi tudományt. Vonzódtak ehez atyáitok a hazaszeretet, a szabadságszeretet, a magyar nemzeti érzés, fajszeretet és a lelkiismeret szabadságának rajongó szeretete által, mely alapja minden szabadságnak és testvéri szeretetnek. Mert ha nem vagyunk képesek eltűrni egymásnak különböző hitbeli véleményeit és meggyőződését, akkor a legnagyobb erőszakot gyakoroljuk, — akkor uralkodni akarunk másoknak nemcsak tettein, de még gondolkozásán is. Ez egyház megalakulásától a mai napig nem háborgattatott, sőt inkább az lehet dicsekedéstek, hogy sok, a környéken háborgattatott, üldöztetett árva ekklézsiának e vámosi gyülekezet adott hitbeli vigasztalást. A hosszú időn át árva veszprémi egyház hívei is itt kerestek hitbeli vigasztalást ti köztetek. Erős volt hát itt a ref. egyház állandóan. És mégis a más felekezet iránti szeretetnek talán sehol sem volt oly szép példája, mint éppen ebben a gyülekezetben. 1775 ben királyi parancsolat alapján állapíttatott meg e községben az, hogy a község elöljárósága vegyesen reformátusok és katholiku8ok közül alkottassák. Kezdetben a kir. határozat úgy szólott, hogy egyenlő arányban. Belátta azonban a kisebb fél azt, hogy egyenlő számban nem képviseltetheti magát, mert náluk annyi birtokos, hogy képviselő lehetett volna egyenlő arányban, nem volt, igy csak 3 taggal kivánt résztvenni a község elöljáróságában. Hogy ily türelem, egyetértés, összhangzat volt e gyülekezetben, talán annak lehet tulajdonítani, hogy éppen ennek az egyháznak lett lelkészévé az a nagytudományu ember, aki egész Magyarországon a felekezeti egyetértést a legnagyobb mértékben hirdette és valósította. Aki nemcsak azt hirdette, hogy a két protestáns felekezet eggyé lehet a szeretet által, hanem azt is, hogy a rém. kath. egyházzal a hazafiság tekintetében eggyé lehetne. S e nézete szinte gyanúsításba juttatta. E nagy embernek neve Pap István, kit ennek a községnek nagy dicsőségére vámosi Pap Istvánnak nevezett el az egyház és a magyar irodalomtörténet. íme Kedves Atyámfiái! Ilyen volt ennek az egyháznak múltja, telve diosősséggel, telve felekezeti egyetértéssel, egymás iránti tisztelettel. Azonban e gyülekezetét nagy elemi csapások érték. Az 1841. évi nagy tűzvész nagy romlást idézett itt elő, melynek nyomai még most sincsenek teljesen elenyésztetve. Azután az 1848-ki események, teljesen átalakították e község lakóinak életrendjét. Mert ezek mint köznemesek, minden előjogaikat elvesztették és helyettük semmit nem nyertek. Oh Kedves Atyámfiái! Hány embert, hány családot söpört el akkor itt az alkalmazkodni nem tudás. Hányán lettek szegéunyé, földönfutókká ; mert mind a múltban reménykedtek, de a múlt csak nem jött vissza. Másik hiba volt az a nagy reménység, amely a félrevezetésnek oly könnyen ad hitelt s csalódásai miatt közönyös lett az egyház elöljárósága. Nem kárhoztatom őket, hiszen ők nem okozói voltak a bajnak. Most midőn őszülő fejjel idetérek hozzátok kedves atyámfiai, megvallom, örömmel vallom meg, hogy nagyon kedvező különbséget, megörvendeztető változást látok nálatok. Mit szóljak tehát, midőn szinről-szinre látlak titeket, az én véreimet, rokonaimat felekezetkülönbség nélkül? Azt mondom: Amelyek hátatok megett vannak, azokat elfeledvén, igyekezzetek azokra, amelyek előttetek vannak, Jutván a cél felé. Igenis, vetkezzetek le minden olyan ábrándokat, amelyek benneteket azzal kecsegtetnének, hogy a régi idők módja szerint meglehet élni, fel lehet virágozni, egyházi tekintetben feledjétek el a közönyösséget s érezzétek, hogy ez az egyház a tietek. Gondoljatok csak egy épületet, ha az már roskadozik, azt ideig-óráig támasztékokkal fenn lehet tartani, de az sohasem áll már erősen. Az alapra kell szilárdan spíteni. Ez az a lap a hithűség, az áldozatkészség, a közönyösségnek levetkőzése. Ezt pedig eléritek azzal, ha gyermekeiteket az Istenfélelmében nevelitek, ha az egyház terhét legelsőnek tartjátok, ha az erő feletti ruházkodást, mértékletlen dorbézolást, mulatságok rendezését megvetitek; ha áldozatkészséget ébresztgettek az egyház minden egyes tagjában. Gazdasági téren is változtatni kell a régi szokásokon. Nagyon szorgalmasnak kell lenni; mert az okossággal párosult igyekezetnek van eredménye. Egész lélekkel törekedjetek arra, hogy egyházatok vagyoni ügyeit rendezzétek. E téren is tegye meg kiki szent kötelességét. A ti templomotok, egyházatok érdekében még oly emberek is hoznak áldozatot, akik nem felekezetűnkhöz tartoznak. Ha tehát azok teszik ezt szeretetből, miért ne tennétek ti meg azt, amit nemcsak szeretetből, de kötelességből is teljesíteni kell. Kedves Atyámfiai ! Igyekezzetek ezeket az elveket, ezeket a jó szándékokat valósítani. Erősödje-45*
