Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-23 / 34. szám

547 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 548 nálatomra, nem vehettem részt — bár meglehetős igé­nyekkel indultam el hazulról, várakozásomon felül meglepett; legjobban meglepett azonban az a házias, az a bizalmas, az a szeretetteljes bánásmód, melyben kis lányaink részesülnek; hízelgés nélkül mondhatom, hogy azok a kedves jó nénikék nemcsak tanítanak, de a szó szoros értelmében nevelnek is. Másnap csomagolva, s a kedves nénikék lelki­­ismeretes fáradozásait megköszönve, édes reminiscenoiák mellett kis lányommal útnak indultam. Pardon ! . . . Nemcsak kis lányomat, nemcsak kedves impressziókat, hanem két internátusbeli kis lányt is vittem magammal. Ugyanis a figyelmes nénikék abban a kitüntetésben ré­szesítettek, hogy velem egy irányban utazó, két kis növendék felügyeletét bízták reám. Természetes, hogy ezt a kívánságot a legszívesebb készséggel teljesitettem. Útközben tréfálkoztam, beszélgettem az én fogadott kis lányaimmal. Mind a két kis baba annyira szerény, any­­nyira illedelmes, kedves és nyílt szivü volt, hogy szinte fájt, mikor búcsút kellett tőlük vennem, meglátszott rajtuk a czélirányos, a mesterkéletlen nevelés. Akár­milyen önmegtagadással jár is, mig birom, nem veszem ki lányomat az internátusból, jobb kezek alatt itthon sincs, mint ott! . . . Elvégre hazaérkeztünk Nógrádba — Kosdra. A viszontlátás megható pillanatának leírásával nem fárasz­tóm türelmedet; hogy tiz hónapig nem látott kis lányo­mat hogyan ölelte keblére édes anyja, hány meg hány csókkal üdvözölte négy testvére, gyenge az én szivem, gyarló az én toliam elmondani. A viszontlátás örömeinek csillapultával kis lányom a boldog szünidő élvezéséhez, én pedig mindennapi munkámhoz fogtam. Rövid idő múltán a kis barátnők megkezdték egymással a levélváltást. Magától értetődik, hogy a legnagyobb örömmel bocsátottam kis lányom rendelke­zésére képes levelező-lapjaimat, levélpapiraimat, levél­­bélyegeimet, stb. stb. Hogyne ? . . . hisz a baráti érzelem fenntartásának, fejlesztésének hasznos oldala is van : a fogalmazásban gyakorolják magukat vele „a felsőbb-lányok“. Nemcsak kis pajtásainak, hanem kedves tanárnői­nek is irt Olga. Utóbbi munkájába engem is bele akart vonni és pedig oly formán, hogy megkért, hogy én Írjam meg a levelet, s ő majd lemásolja. No persze, hogy nem állottam kötélnek, akármilyen szépen könyörgött is; nem pedig egyrészről azért, hogy az idegen tollal való ékeskedést meg ne szokja, másfelől pedig azért, hogy most már 11 éves korában szokjék rá az önálló gon­dolkozásra, s gondolatainak megtestesítésére. Irt hát szegényke, úgy ahogy tudott ; segiteni legfeljebb any­­nyiban segítettem, hogy az ortográfiái hibákat kiigazit­­tattam saját maga-magával. A kedves nénikék válaszoltak kis lányom levelére, válaszoltak gyengéden, szeretettel, biztatólag, oktatólag, ez a lekötelező előzékenység indított engem öreget arra, hogy kis lányom ösztönzésére Vozáry Erzsiké ő nagy­ságának, lányom tanárnőjének verset Írtam. Kis lányomnak annyira megtetszett a silány ver­sike, hogy szüntelenül arra ösztökél, hogy Írjak még egyet . . . Megteszem ezt a kívánságát is, nemcsak azért, hogy a mindennapi ostrom elől meneküljek, de azért, mert szivem is igy sugalja. Halld tehát: Szebben Írni lehetetlen. Azt gondolja a kis lányom, Versem gyári módon gyártom, Azért zaklat lépten-nyomon : „Apám, még csak egyet Írjon !“ . . . Mert egészen elbűvölték, Pápán azok a „Nénikék“, Egyiket — a másikánál, . . . Jobb szereti már apjánál. Eleintén még jól esett, Nekem ez a kedves eset, De későbben észrevettem, Hogy harcz van itt velem szemben. Félig mienk csak a lányunk, Vele jobban mi sem bánunk, Mint azok a jó „Nénikék“, Kik magukhoz bilincselték. Dehogy irok hát azoknak: Akik ilyen bajt okoznak, Szebben írni lehetetlen, Náluknál a gyermekszívben ! . . . Becses lapodban légy szives ezen kis versem szá­mára egy kevés helyet szorítani (szívesen ! szerk.), hiszen midőn őszinte hálámat ekként igyekszem nőnöveldénk élén, hivatásuk magaslatán álló tanárnőkkel szemben le­róni, pápai internátusunk érdekében vélek tőlem telhető csekély szolgálatot tenni. Kedves tieiddel szívélyesen üdvözöl Kösd, 1903 augusztus 17 szerető barátod Jávory Nándor ev. ref. lelkész. UönyYÍsmEi|tEtés. Ami hitünk és prédikálásunlc. Protestáns egyházi szónoklatok. Irta Vásárhelyi Zsigmondi. Ára 4 korona. Szerző tulajdona. (8° I—XVII. —j—173. 1.) Ezelőtt 10 évvel tűnt föl Vásárhelyi Zsigmond egy jókora kötetet egyházi beszéddel (Bibliai képek, Magyar prot. egyházi szónoklatok, a kér. morál nép­szerű tanítására. Marosvásárhely, 1892. XXVI-j-265 1.) A bérces Erdély ifjú Timótheusának e munkája itt, ná­lunk, semmi feltűnést sem keltett. Sőt a bpest Prot. E. I. lapon kívül más egyházi orgánumaink meg sem említették; holott sem akkoriban, sem azóta magva­sabb s értékesebb e nemű munka nem igen hagyta el a prot. sajtót. E rideg közöny oka — úgy gondolom — abban a szükkeblü8égben van, amellyel mi Királyhágón inneni és túliak viselkedünk egymás iránt. „Származhatik-e

Next

/
Oldalképek
Tartalom