Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
489 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 490 tisztelt tagjai, hogy folyó évi aug. hó 15-ig a máramarosszigeti ev. ref. lelkészi hivatalhoz címzett tudósításukban szíveskedjenek jelezni, hogy Máramaros-Szigetre melyik vonattal érkeznek s kiván;ák-e, hogy elszállásolásukról gondoskodva legyen. 2. Az elnökség közben jár a m. kir. kereskedelmi minisztériumnál, hogy a gyűlésre utazó értekezlet tagok a M, A. V. vonalain kedvezményes jegyet nyerhessenek. Kedvező eredmény esetén az értekezleti tagok igazolványaikat, — az ide intézett kérelemre — a máramaros-szigeti ev. ref. lelkészi hivataltól kaphatják meg. 3. Augusztus hó 26-án estve fél 8 órakor fáklyászene lesz az elnökség tiszteletére s utána ismerkedési estély az „Otthon“ kávéház nyári helyiségében. 4. Aug. 27-én reggel 7 és fél órakor gyülekezés az ev. ref. líceumban, a honnan az értekezlet tagjai együttesen mennek a közvetlen szomszédban eső ref. templomba és onnan az istenitisztelet végeztével a gyűlési terembe. 5. Ugyanaz nap déli 1 . órakor közebéd lesz a „Korona“ vendéglő termében. 6. Délután fél 3 órakor külön vonattal kirándulás a festői szépségű Rónaszékre s ott az Apaffyféle só-akna megtekintése. 7. Este disz-előadás a „Városi színkörében. 8. Ha az érkezők közül másnap némelyek a szlatiuai termelés alatt levő só aknát vagy bérces vármegyénk valamely szép fürdőjét, vagy a néhai b. e. trónörökös-vadász-kastélyát óhajtják megtekinteni, erre szives utbaigazhást fog nyújtani a rendező-bizottság.— Az egész közgyűlés bővebb programmja minden jelentkezőnek vasut- és elszállásolási jegyével együtt később fog megküldetni. Kelt Máramaros-Szigeten. A máramarvs-szigeti rendező* bizottság. — Az alap- és lelkészkópesítő vizsgálati házi dolgozatok beadási határideje aug. 1. A dolgozatok a theol. akadémia igazgatóság címére küldendők. — Tájékozásul az 1903—1904. iskolai évre. A debreceni ev. ref. theologiai és jogakadémiánál bentlakás, tandíjkedvezmény s tápintézet elnyerése iránt a kérvények augusztus hó 20-ik napjának déli 12 órájáig adandók be az illető dékáni hivatalhoz. E kérvények elintézéséről az akad. igazgatóság szept. 2. napján a hirdetési táblán közzéteendő kiírás utján értesíti az illetőket. Akik akadémiai hallgatókul felvétetni óhajtanak, kellő bizonyítványokkal ellátva, személyesen jelentkezzenek a háznagyi hivatalban, hol a bizonyítványok átadása után teendőikre nézve a további utasítást megkapják. A beíratási és tandíjnak s az előző tanévről, vagy tanévekről való összes iskolai tartozásoknak kellő időben való lefizetése nélkül senki tanulónak nem tekintetik s indexének aláírására nem jelentkezhetik. Kik nem azon évben jelentkeznek fölvételre és beiratásra, amelyben érettségi vizsgálatot tettek, késedelmük indokolása mellett hiteles okmánnyal tartoznak igazolni, hogy az érettségi vizsgálatuk letétele óta lefolyt időt hol és mivel foglalkozva töltötték el. Más intézetből átlépők távozási bizonyítvány nélkül fel nem vehetők. Az első félév kezdődik szept. 1-én s tart január 15-ig; az előadások pedig a karácsonyi szünidő kezdetéig tartanak. A felvétel, beiktatás szept. 8 első napján történik, e határidőn túl további 8 nap alatt, csupán figyelembe vehető esetekben engedélyezheti az akad. tanács vagy ennek jóváhagyása reményében az akad. igazgató a felvételt. Ha azonban valaki legyőzhetetlen akadályok miatt tovább is késnék, az elháríthatatlan akadály bebizonyítása esetén, püspök úr által okt. hó 15-ig még bevehető, de a későbben történt jelentkezés már figyelembe nem vétetik. Az első félévi kollokviumok janár 15-ig felveendők. A második félévi előadások kezdődnek febr. 1-én s tartanak junius 15-ig. Az akadémiába való első felvételkor 5 korona 20 fillér beiratási díj fizetendő. A tandíj az akadémiai tanszakokon egész évre 60 kor. A tandíjon felül minden joghallgató és minden hittanhallgató kórházi és tisztogatási költség címén még 6 kor. 20 fillér járulékot fizet évenként. Ugyanis a tiszántúli ev. ref. egyházkerület közgyűlésének 1901. évi május hóban hozott 90. számú határozata értelmében az 19ül. szept. 1-én életbelépett főiskolai betegsegélyző pénztárnak minden főiskolai tanuló kötelezett tagja s az akad. hallgatók e célra évankint és fejenkiut 6 koronát fizetnek, félévi egyenlő részletekben, amely díj senkinek el nem engedhető. E díj fejében a fennálló szabályok korláta'i belől ingyenes orvosi kezelést, gyógyszert és kórházi ápolást nyernek betegségük esetén. A hittanhaligatók közül : egész tandíjat egy sem fizet, — fél tandíjat, vagyis 30 koronát fizet a létszám 5/6 része, — negyed tandíjat vagyis 15 koronát fizet a létszám 1/ö része. Ezen utolsó hatodrészből az újonnan jött, teljesen szegény és som táp;ntézet: kedvezményben, sem ösztöndíjban nem részesülő hittanha'lgatók közül 4 tandíjmentesen is felvehető. A joghallgatók közül : egész tandíjat, 60 koronát fizet a létszám 4/G része, — fél tandíjat vagyis 30 koronát a létszám 1/6 része, — negyed tandíjat vagyis 15 koronát a létszám 1j{. része. A 15 koronás tandíjfizetés kedvezményében csakis azok a szegény és legalább jó osztályzatú bizonvítvánnyal biró tanulók részesíthetők, kik sem tápintézeti díjkedvezményben, sem ösztöndíjban nem részesülnek. Újonnan jött, teljesen szegény és sem tápintézeti kedvezményben, sem ösztöndíjban nem részesülő s legalább jó osztályzatú bizonyítvánnyal biró 4 hallgató tandíjmentesen is felvehető. A magasabb tanfolyamokat hallgató akadémiai tanulók (3. és 4. évesek) tandíjkedvezményben rendszerint nem részesülnek. (Iskolai törv. 20. §.) Az évi tandíj két részletben, a beiratkozásra kitűzött idő alatt mulhataílauul befizetendő. A járulékok az első íólévi részlettel együtt szedetnek be. Bentlakási díj egész évre 20 korona, mely a tanév elején beköltözés előtt egyszerre fizetendő. Ezen díj lefizetése nélkül ideiglenes lakás sem nyerhető. A tápintézet tagjai : a) ingyenesek, b) évi 40 korona pótdíjat, c) évi 80 korona pótdíjat, végre d) évi 140 korona egész díjat fizetők. Minden tápintézeti tag — az ingyenes is — terítéki eszközök használata címén egy évre 8 koronát fizet. A díjak 2 részletben előre fizetendők és pedig tanév kezdetekor és február 1-ón. A tápintézetnek tagja lehet minden rendes nyilvános akadémiai hallgató. Ingyenes és 40 koronás pótdíjas helyekre csak jeles vagy legalább jó osztályzatú és kifogástalan magaviseletü ifjak vehetők fel. Elégtelen osztályzatnak nem részesülhetnek díjfizetési kedvezményben. Nem protestáns vallásuak vagy rendkívüli hallgatók csak 140 kor. egész díj fizetése mellett vétethetnek föl. Az egész díjas helyért folyamodó, kérvénye me’lett csak iskolai bizonyítványát (indexét) mutatja be. Ellenben a kedvezményes helyért folyamodó által, iskolai bizonzítványain kívül, a kérvényhez csatolandó : a) a maga és szülei szegénységi vagy vagyoni bizonyítványa; b) az illető lelkész ajánló levele, melyben a folyamodó családjának helyzete, (családtagok száma, kora, keresete stb.) feltüntetendő ; c) a községileg hitelesített adókönyvi kivonat. Az esedékes díjak befizetése előtt a tápintózetben étkezni nem lehet. Bentlakásra a hittan- és joghallgatókat az akadémiai igazgató veszi fel; tandíjkedvezményért és tápintézetért az akadémiai tanárkarhoz kell folyamodniok az illető dékáni hivatalok után. Az 1903—904. tanévben az akadémia igazgatója dr. Erdős József theol. tanár; — a theologiai kar dékánja Csiky Lajos theol akad., a jogi karé pedig dr. Haendel Vilmos jogakad. tanár lesz. — Új könyv. Vásárhelyi Zsigmond újbánovczei ev. ref. lelkipásztor ismét új munkával gazdagította protestáns egyházi szónoklatunk irodalmát. Most megjelent művének teljes cime: Ami hitünk és prédikálásunk. Protestáns egyházi szónoklatok. Irta: Vásárhelyi Zsigmond, új bánovczei ev. ref. lelkipásztor. Ára : 4 kor. Zomborban jelent meg Oblát Károly könyvnyomdájában. Szerző tulajdona. Ajánljuk ez érdemes müvet lelkészeink figyelmébe.