Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
Tizennegyedik évfolyam.30. szám. Pápa, 1903. julius 26. A. lap szellemi részét illető tcözleméxiyels: a szerteesztSséglxez Kis József felelős szerkesztő ozimére kiütiendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiék Faragó János iómnnkatárs czimére küldendők. Egyházmegyei gondnoki székfoglaló beszéd. *) Tartotta: Kenessey Miklós, a mezöjöldi ev. ref. egyházmegye újonnan választott gondnoka, beiktatása alkalmával. Kagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Nem rebegek hálát senkinek, mert jól tudom, hogy az elbeszélt hála után olyan a szív, mint a fészek, melyből a madár elszállott: hideg is, üres is. Talán leghelyesebben azt mondhatnám, hogy a bennem helyezett bizalmat megérdemelni, megtartani, és erre rászolgálni életem egyik főkötelességének tartandom. Nagyt. és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés! A Rajna partján Niederwald tetején áll egy óriási germán szobor, fennt a magasban, hogy lássa mindenki, fennt és lent, közelről úgy mint távolról; e szobrot 200, márványból kifaragott élő nagyságú alak övezi körül, rajta ez a felirás olvasható: „A halottaknak emlékül, az élőknek elismerésül, a jövendőnek utánzásul.» Az angoloknak van Westminsteré, a franciáknak van egy Pantheonja, melynek oszlopcsarnokára ez van felírva: «Nagy fiainak a hálás haza!« S nekünk magyaroknak és magyar protestánsoknak mink van? . . . Van, uraim, egy történetünk, mely nem unalmas, mint az angolé; nem olvasható abban küzdések láncolata hírért, dicsőségért, — hanem aki lapozza, tanulhat belőle drámát, keserűséget, bánatot, csalódást a Golgotának egész sorozatát . . . Az utolsó 300 év küzdés csak a jogért, igazságért, alkotmányért, felvilágosodásért, szabadságért, főleg a vallásszabadságért! Azok, kik hazám történetét vérrel Írták és soha el nem évülő igaz érdemeiket a feledhetlenség örök betűivel Írták sziveikbe, azok a férfiak a nemzet hősei és vallásszabadságunk mártírjai is voltak. Minden igaz magyar protestánsnak szivében él ezek emléke és ezek hitét, erkölcsét hirdetni és az utókort úgy nevelni: ez a mi kötelességünk, ez a mi Pantheonunk! Akkor mi rajtunk is be fog teljesedni, amit a germán szobor hirdet: A halottaknak emlékül, az utódoknak például! De ha a germánoknál az ősök emléke úgy utánzandó, mennyivel inkább nálunk, kik vallásszabadságunkat, függetlenségünket és annak minden egyes részét vérrel szereztük. Ezt a jogot nekünk, mit őseink szereztek, meg kell tartani, s ha jön idő, hogy meg kell védeni — amitől Isten mentsen — akkor sem szabad elfelejteni, hogy az szükséges rossz lesz, mert az erő, amit kifejtendünk, megtarthat, de előbbre nem visz: pedig nekünk a gondozásunkra bízott egyházakat Isten nagyobb dicsőségére hitben, erkölcsben előbbre vinnünk kell. Nagyt. és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés! Évszázadokon át romba bevertek Istenünk templomai, iskoláink csarnokai, kultúránk oltárai és századokon át műveltségre nem fordított gondot más, mint a protestáns-, közelebbről az ev. ref. egyház, amely gyakran erejét meghaladó áldozatokat hozott a kultúrára s a műveltség, mely a múlt századokról átszármazott a jelen korra, közvetve vagy közvetlenül ennek az egyháznak, de legfőképpen a hivatása magaslatán ') Sziics Dezső, a pápai ref. főgimn. VI. oszt. végzett tanulója, gyorsírása után közli V. K. 30