Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-19 / 29. szám
471 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 472 szavaztatott. Majd a pályamunkák bírálata olvastatott föl. A 20 koronás jutalmat nyerte Fülöp Gyula, a 2-ik 10 koronás díjat is ugyan csak Fülöp nagyrákosi tanító vitte el. Ezek után következett Avass Ferenc testületi könyvtárnok jelentése. Jövő évi pályadíjakul dr. Chernél György cs. kir. kamarás, orsz. gyűl. képviselő ismét 30 koronát tűzött ki. A 20 koronás kitűzött tétel: „A tanító föladata az első tanév kezdetén.“ A másik 10 koronás díjra a tétel szabadon választható ! Az Eötvös alapba leendő belépésre a tagok Avass F. indítványára fölhivattak. Majd Darab Lajos egyesületi dalkör létesítését indítványozta, mit a közgyűlés tetszéssel, egyhangúlag elfogadott s annak szervezésével és vezetésével indítványozót bizta meg. A pályamunka „Bíráló bizottságiba beválasztattak : Hodossi Lajos kercai lelkész és Tóth Ferenc őriszentpéteri s Németh Gy. felsőeÖri tanítók. A jövő évi közgyűlés helyéül Nagyrákos jelöltetett ki. Ezekután dr. Chernél György cs. kir. kamarás, orsz. gyűl. képviselő a „Korona“ vendéglőben a testület összes tagjait és a jelenvoltakat vendégeiül látta. Egy jelen volt. KönyvismertEtés. Kátémagyarázati Imádságok. Magyarázat előtt és magyarázat után mondandó imádságok a Heidelberg! Káté ötvenkét űrnapjára. Irta Csiky Lajos, debreceni ev. ref. theol. akad. tanár. Az ismert érdemes szerző az élőbeszédben megemlíti, hogy mióta csak elfoglalta a theol. tanári széket, folytonosan nagy' szeretettel foglalkozott a Heidelbergi Káté magyarázásának ügyével. Bizonyos sajnálkozással kellett tapasztalnia, hogy a magyar egyházi irodalomnak ez a területe meglehetősen el van hanyagolva. „V. Pap István és Varjú István kátémagyajázati műveik színtelen és el is évült voltuknál fogva már kiérdemelték a tisztes nyugalmat,“ úgymond. (Éhez ugyan elég szó fér !) Ezért jól esett látnia, hogy „épen most jelent meg dr. Antal Géza pápai theol. tanártól van Oosterzee, nagy nevű holland thoologus kátémagyarázati hatalmas munkája magyar fordításban.“ A kátémagyarázat terén tehát mégis volt valamelyes irodalmi mozgalom. De nem lehet ezt állítani a kátémagyarázatok alkalmával mondandó imádságok terén. Szikszay György irt ugyan ide tartozó imádságokat, de csak magyarázatok után mondandókat; V. Pap István már „készített a katechismusi tanításokhoz elő- és utóimákat is, hogy az eszmék és gondolatok a tanításokban s imákban ne ellenkezzenek.“ Hanem hát kérdi : hányán lehetnek egyházunk mai lelkészei közt, kik ezeket az imádságokat valaha látták s használták?!“ A kérdés jogosult. De mi következik belőle ? Az, hogy a theológiai akadémiákon múlhatatlanul kellene gondoskodni az egyházi irodalomtörténet részletes előadásáról, amikor aztán a tanár be is mutatná a munkát s olvasna vagy olvastatna szemelvényeket ! Jó utja-módja lenne ez — kivált a mai meglehetősen elernyedt, indolens egyéneknél — a búvárkodásra kész ösztön felébresztésének és fejlesztésének. — ,.Es —- kérdem — hányán vannak olyanok, akik kátémagyarázataik alkalmával elővesznek egy közönséges vasárnapi imádságos könyvet s annak vasárnap délutáni imádságait olvasván fel egymás után, melyeknek gondolata az ég alatt semminemű összefüggésben sincsen a magyarázás alatt levő kátégondolatokkal : micsoda lelki zűrzavarra vezet az, ha a lelkész valami egészen másról beszél imádkozás közben, tehát a gyülekezet nevében Istenhez, mint a mit a kátémagyarázás, ha úgy tetszik : kátéprédikálás közben, tehát Isten nevében beszél a gyülekezethez ? !“ Ily körülmények hatása alatt határozta el magát az imádságok megírására és kiadására. Az indok nagyon világos, érthető, helyes. Az élőbeszéd után következik 2 imádság a kátémagyarázatok bevezetése alkalmára, a 4., 5. és 6. lapokon ; azután az 52 űrnapra magyarázat előtti és magyarázat utáni imádságok a 7—138. lapokon. Már akkor, amikor csak röviden jeleztük ez imádságos könyv megjelenését, örömmel adtunk hirt róla. Most amikor átolvasgattuk, szintén csak örömünknek adhatunk kifejezést a fölött, hogy gazdagodott vele egyházi irodalmunknak ez az igazán alhanyagolt tere s szaporodott szellemi készletünk, amelyből táplálkozva, sokkal jobban betölthetjük hivatásunkat mi lelkészek és sokkal hármónikusabbá tehetjük délutáni istenitiszteletünket. Hanem úgy vagyunk ezzel a munkával is, mint úgy szólva minden munkával, ami a szószékre vagy a koporsó mellé van szánva, hogy inkább csak tanulmányozásra véljük egészen alkalmasnak ; t. i. arra, hogy gondolatmenetet, eszméket merítsünk belőle; arra azonban, hogy minden izében, úgy amint van, felolvassuk, nem tartjuk mindenben megfelelőnek. A szerző — mintha csak félne a vádtól, illetőleg kifogástól — már előre védekezik. „Imádságok ezek és nem elmélkedések. Imádságok, mert nem okoskodnak, nem bÖlcselkednek,— amire pedig a káté vagy szorosan hittani, vagy szorosan erkölcstani tartalma néha csaknem parancsolólag kötelez, vagy legalább is csábítólag hivogat, — hanem folyton-folyvást csak Istenhez beszélnek ; az ő nagyságát magasztalják s törődött lélekben neki tesznek bünvallomást.“ Nekünk mindamellet is úgy tetszik, hogy sokszor beleesik a szerző e hibába. S annyival nehezebben kerülhette el e hibát, mert imádságai általában igen hosszúak. A legtöbbnél elég lenne, ha csak fele lenne a terjedelme; igy igen valószínűen azt a hibát is elkerülte volna, hogy ismétlésekbe essék. Ami szintén nem egyszer megesik ... Az alázatosságnak, mély bünbánatnak, erős hitnek, élő reménységnek vonásai szépen előtűnnek, és jól jellemzik ez imádságokat. Kétségtelen, hogy igen jó hasznukat veheti minden öntudatos prédikátor, szerezze is meg. o.
