Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-28 / 26. szám

423

DUKA NTULI PROTESTÁNS LAP.

424

dés megkezdésekor oly díjazásban részesülését, hogy a miatt pirulni, a pályától visszariadni ok ne legyen.“ Mindezeket tekintetbe véve, hiszük, hogy nem alap nélkül mondjuk a szent íróval : „A siralmas mélységből kiáltunk fel hozzád, Uram!“ s hisszük és reméljük, hogy kérésünk a főt. egyházkerület eddig is több Ízben tapasztalt jóindulatával fog találkozni, melyet is az alábbi 4 pontban vagyunk bátrak a főt. egyházkerület elé terjeszteni:

1. Támaszkodva az 1899. évi egyhker. közgyűlési jkv 18. p. n) alpontjára, mely szerint „ft. püspök urnák azon javaslatát, hogy az államsegélynek lelkészek segélyezésére kiszakított része, miután a rendes lelkészek közül a csekély fizetésitek már ez évben részesülnek javadalomkiegészítési segélyben, szolgálati időrend szerint a segédlelkészek között osztassák föl, -- a közgyűlés teljes lélekből pártolja s ez irányban leendő eljárásra utasítja a segélyosztó bizottságot — s miután a segélyosztó bizottságok 1900 óta e határozattal ellenkezőleg, nem szolgálati időrend szerint, hanem egyenlő arányban osztották fel a segédlelkészek között az államsegélyt : kegyeskedjék határozatiig kimondani, hogy

az államsegélynek a segédlelkészek segélyezésére kiszakított része ennekutána az 1899. évi határozat értelmében, vagyis szolgálati időrend szerint megállapított arányban osztassák fel a segédlelkészek között. Hogy pedig e kérésünk indokolatlannak ne tűnjék fel, bátrak vagyunk a már említett határozaton kívül az elv helyes voltának megvilágítása céljából az 1903. évi zsinatra készített törvénytervezet 275. §-át felemlíteni, amely a hosszabb időn át szolgáló segédlelkészt szintén nagyobb segélyben részesíti.

2. Mintán az 1900 évi egyházker. közgyűlés 107. pontjában határozattá emelte a tatai egyházmegye amaz indítványát, hogy „mivel a szegényebb javadalmazású egyházakban levő lelkészek különben is segélyezve vannak, A Baldácsy alapból eddig a rendes lelkészek részére kiutalni szokott összegek a segédlelkészek segélyezésére fordíttassanak“ s miután a segélyosztó bizottságok 1901. és 1902. években e segély nagy részét elvonták az illetékes segédlelkészektől,

alázattal kérjük az 1900 évi 107. sz. határozat

megismétlését.

3. Tekintettel arra, hogy az államsegélynek segédlelkészek segélyezésére kiszakított részéből az 1899. évi egyhkerületi közgyűlési jkv 18. p. n) alpontjának ellenére 1900-ban Cs. M. és B. L. lelkészek részére 130 kor. a Baldácsy alapból pedig az 1900 évi egyhker. közgyűlés 107. sz. határozata elenére 1901-ben 500 kor., 1902-ben pedig 530 kor. adatott ki jogosulatlan kérvényezők, u. m. lelkészek, özvegyek, árvák, egyházak részére, kegyeskedjék kimondani, hogy

az államsegélynek és a Baldácsi alapnak segédlelkészek segélyezésére fordítandó részében sem lelkészek, sem özvegyek és árvák, sem egyházak nem részeltethetek.

Ezen kérelmünket a felhozottakon kivül indokolják a következők :

a) A lelkészekre nézve a kerület több Ízben kimondotta, hogy miután az 1898. évi NIY. t.-cikk folytán még a legcsekélyebb fizetésű lelkész is részesül fizetéskiegészítésben, ennélfogva ők sem közalapi, sem Baldácsy, sem államsegélyben nem rószeltethetők.

b) Az özvegyek és árvák szintén jogosulatlanok, mivel egyrészt jogalapjuk sincsen, másrészt pedig úgy is részesülnek egyházmegye, egyházkerület és egyet, gyám. segélyekben. De nem állhatja meg helyét a kerületi segélyosztó bizottságnak a Baldácsy alap kiosztására vonatkozó s az 1901. ávi őszi egyhker közgyűlési jkvében 215. p, 1) b) alatt olvasható nézete sem, mert habár az eredeti alapító levél szelleme megengedte is a Baldácsi alapból az özvegyek és árvák segélyezésének gyakorlatát: ámde az 1900, évi 107. p. eme gyakorlatnak és ez által az özvegyek és árvák az alapból! segélyezésének teljesen útját szegte. Ez utóbbi véleményünk az egyházjognak ama sarkalatos tételén alapszik, hogy a jogalkotó szokásjogból fakadó gyakorlatot s vele együtt a szokásjogot feltétlenül megsemmisíti a később törvényes formák közt létrejött és ezen szokásjoggal merőben ellenkező tételes törvény avagy határozat. Már pedig ez esetnél a fenti elv döntő szerepet játszik.

c) Az egyházak sem nyerhetnek segélyt e forrásokból, mivel egyfelől meg van a maguk segélyezési forrása, másfelől e forrásoknál semmiféle jogalapra nem támaszkodhatnak.

4. Az előző 3 pontban megemlített visszásságokhoz pótlólag vesszük ama viszásságot is, hogy bár a főt. egyházkerület egyik régebbi határozatával a segélyért való kérvényezést felegesnek mondotta ki, az eme határozat szerint a múlt évben nem kérvényező társaink segélyhez még sem jutottak. Mindeme visszásságokra nézve nagyon jól tudjuk, hogy ezek legkevésbbé sem a kér. segélyosztó bizottság rosszhiszeműségéből fakadnak, mert hisz erről szó sem lehet, sőt inkább a legnagyobb jóindulatról van határozott tudomásunk, hanem egyszerűen ama körülményből, hogy a segélyosztásra vonatkozó kér. határozatok több évi jegyzőkönyvben vannak szerteszórva és igy a bizottság határozott útmutatók hiányában csupán az emlékezet halvány fényére volt utalva. Hogy tehát a jövőben úgy a segélyesztó bizottság tisztán láthasson és működhessék a segélyek kiosztásánál, valamint a segédlelkészek világosan megismerhessék e tárgybani jogaikat és kötelességeiket, negyedik és utolsó alázatos kérésünk abban csúcsosodik ki, kegyeskedjék kimondani, hogy

a segédlelkészek segélyezésére eddigelé hozott kér. határozatok valamely, — talán „Segélyezési szabályzat“ név alatt Összegyüjtendők és ezután a segélyezés mérve és mikéntje az ezen segélyezési szabályzatnak szigorúan megfelelően történjék.

íme Méltóságos és Főtiszteletü Egyházkerület l Nem kértünk sem többet, sem kevesebbet, csak azt, amit a mélt. és főtiszt, egyházkerület már egyszer úgyis nekünk adott. Azon reményben ismételjük meg tehát