Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-07 / 23. szám
369 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. szegény sorsban itt nevekedtek e község körében, — kiknek ez tápláló dajkájuk volt szellemileg, erkölcsileg. Ez egyház tanítója, iskolája, de nemcsak az, hanem annak híveinek igaz szeretete, annak törekvésének nemes iránya, ezek kegyeletes emléke talizmán volt életútamon. Úgy, hogy mikor én az életbe kimentem ; valahányszor ingadozni éreztem magamat, a sok küzdelmek és fáradalmak között, — lelkem erre a helyre, erre az egyházra tekintett vissza erőt nyerni és erőt nyertem ebből a földből, amelyen most itt állok. Mert én tudom, hogy a szentkirály szabadjai egyház buzgósága, vallás iránti ragaszkodása és Isten iránti bizalma s az Isten igaz tisztelelete, ősi hagyomány volt, amely nemzedékről nemzedékre szállott által, amelynek ápolásához az én elődeim is hozzájárultak. Mert büszkeséggel vallom, hogy elődeim nemcsak birtokosok voltak e községben, hanem lelkész is volt itt közülök és volt egy másik is, ki midőn annyit szerezhetett, hogy abból tisztességesen megélhetett, ide vágyott vissza és itt töltötte agg korát s itt töltötte életét, mint nyugalomba vonult lelkész az Isten házának látogatásában. Ily hagyományokból növesztette ki Isten az én szivemben azt a törekvést, hogy szolgáljak ref. anyaszentegyházamnak, mert ha annak híven szolgálok, akkor szolgálok hazámnak is. A magyar jellemek kinyomata legjobban meg van a mi református egyházunkban ; úgy, hogy ezek mentették meg itt és ezen a vidéken a magyar nemzetet és a magyar nemzetiséget is. Hogy az az idegen nyelvű áradat, mely ide hozatott mesterségesen, — nem ment tovább ; hogy megtudták menteni vallásszabadságukat és magyar nemzetiségüket is, örülök rajta s büszke önérzettel vallom magamat e község tagjának, e község lakosai közül valónak. De alázattal vallom magamat ezen ref. egyház tagjának is, — hol az Istenfólmet — mely miden bölcseségnek kezdete — megismerni tanultam, oly tanítónak vezetése alatt, ki századokra mintaképül szolgálhat az oktatás, nevelés és mindenek felett a gyermekek és tanítványok iránti szeretetben. Én hálátlan lennék Isten iránt, ha én csak valaha is elfeledkezném arról, amiket Istentől, Isten után ezen gyülekezettől vettem. Ily hálás érzelemmel vagyok itt, hogy én adjam áldásomat erre a gyülekezetre. Az áldás Istené, de az imádság az enyim, hogy ez egyházat tartsa, vezérelje, védje, oltalmazza és virágoztassa az idők végéig ! Fogadják köszönetemet a benső szives fogadásért. Azután templomba mentünk, hol a LXXX. zsolt. fenséges dallamait orgona-kisérettel buzgón énekelte a nagy gyülekezet s ennék hangjainál ment fel a helybeli lelkész a szószékbe s alkalmi imát mondott, mely után püspök úr foglalta el a szószéket és remek szép beszédet intézett a hallgatókhoz. Ne vegyétek rossz néven — úgymond — hogyha elfogult az én szivem, hogy ha nehezen tudom kifejezni azon érzelmeket és gondolatokat, amelyek lelkemben élnek. Hiszen úgy vagyok én itt e helyen, azt érzem én itt e helyen, amit érezhetett József, mikor nyakába borult az ő édes atyjának ; azt érzem, amit érzett 370 József, mikor megpillantotta az őrég látott testvéreit; mert hiszen szivem, lelkem, legélénkebb gyermekkori emlékeim, minden ide kötnek ti hozzátok. Tehát, hogy hálás vagyok, azt csak az emberi szív természetes érzése hozza magával. Sokan vannak itt, kik tanuló társaim, játszó társaim voltak; sőt az öregebbek közül vannak olyanok is, kik azt mondhatják, mit a názáretbeliek mondottak az Ur Jézus Krisztusról: „Nemde — nem amaz ácsmesternek fia-e ez, aki nekünk beszél ?“ az vagyok kedves Atyámfiái ! Helyzetem, viszonyaim talán mások, változtak; de szivem, érzésem, ragaszkodásom e néphez, e földhöz nem változott semmit. És mégis, én most, midőn ide jöttem, küldetésből jöttem, attól, akinek tetszett az én vallaimra terhet rakni s aki számot vesz én tőlem s kinek én azt mondom a nagy apostollal: „Az én életem is nem drága nékem, csakhogy elvégezhessem azt a munkát, melyet vettem az én Uramtól az Ur Jézus Krisztustól ! „Ha tehát én benneteket, mint e község szülöttje, ez anyaszentegyház neveltje, a ti rokonotok, testvéretek, a legszentebb szeretettel ölellek : másrészről hivatalos állásomból kifolyólag azt kell mondanom, amit mondott Üdvözítőnk: „Aki cselekszi az én mennyei Atyámnak parancsolatát, az az én testvérem, az az én anyám !u Azután vizsgálta azon alapokat, amelyen e gyülekezet épült. Eredeti okmány szól arról, hogy Csók Mózes ref. lelkész diplomája 1623-ban itt adatott ki a püspök által; tehát itt már akkor virágzó gyülekezet volt. Megakarta ezt rontani Biró Márton veszprémi r. kát. püspök, de az neki nem sikerült; mert nemcsak magukat védték meg a szabadiak, hanem más árva egyházak híveinek is menedéket nyújtottak. Jelenlegi templomuk 1735-ben épült s most is szilárdon áll, álljon is örökké! Azután hatalmasan rajzolja azt a törhetetlen szívós jellemet, melyet e község lakói a változó viszonyok között fajuk és intézményeik fenntartásáért kifejtettek és a legújabb gazdasági viszonyok változásával az elemi csapásokkal szemben ma is megőriztek. Kéri őket, hogy az evangéliomi kovászt tovább is őrizzék meg szivökben s ez: az Isten igéjének éltető, elevenítő hatása. Azután felhozta, hogy 130 évvel ezelőtt az egyház népessége 1227 volt; most pedig 973. Ennek okát az elvándorlásban és a szaporodás nagy hiányában találja. Szivükre kötötte az isteni intést: „Gyümölcsözzetek, sokasodjatok, töltsétek be az egész földet és hajtsátok azt birodalmatok alá.“ Hiszen a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb áldás, mit Isten embereknek adhat, az a gyermekekben van. Azután atyailag kérte őket, hogy az egyház ügyeinek intézésében, felvirágoztatásában tegyenek meg a maguk részéről mindent és úgy várják s kérjék Istentől az áldást, mely el nem maradhat. Az istenitisztelet után a templomban iskolavizsgálat tartatott s kitűnt, hogy a gyermekek okszerű és szeretetteljes tanítás és nevelésben részesülnek, szép sikert arattak s püspök ur elismerésében részesültek. Ezt követte az egyházvizsgálat; mely alkalommal a lelkészi 23*
