Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-11 / 2. szám
27 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 28 Aranka férj. Héjjas Imréné, Mozsonyi Mariska, Mozsonyi Erzsiké, ifj. Mozsonyi Sándor, Kis Ilona, Kis Elemér, Kis Ferenc, Körmendy Elemér, Körmendy Margit, Körmendy Erzsiké, Körmendy Lenke, Körmendy Erzsiké, Körmendy Gizella, Furmann Antal, Furmann Imre, Frick Lenke, Frick Edit. Dédunokái : Héjjas Aranka, ifjú Héjjas Imre, Héjjas Sándor. — Az orsz. ev. ref. lelkészi özvegy-árva gyámintézet végrehajtó bizottsága felkéri a nt. esperes urakat, hogy 1. a folyó évi kongrua segélyekből a gyámintézeti hátralékokat levonni, 2. a folyó évi kimutatásokba az újabb 100 korona kongrua segélytöbblet után esedékes 10°/o-8 belépési járulékot és 21/2°/0-s tagdijat felvenni, 3. a gyámintézeti kimutatásokat 2 példányban kiállítva a gyámintézeti előadóhoz felküldeni méltóztassanak. Budapesten, 1903. január 7-én Petri Elek, biz. előadó. — Nemes példa. Csetény község az. ev. ref. egyház tanítói lakásának építésére 2670 korona segélyt adományozott. A község képviselő testületé egyúttal azt az ígéretet tette, hogy az építéshez még szükséges összeget is utalványozni fogja, mivel látja, hogy a közelebbi építkezések által agyonterhelt ev. ref. egyháztagok ezen újabb építkezésekre képtelenek. Az építés körülbelül 4700 koronába kerül. — Ev. ref. theologiai akadémiáink népessége a jelen tanév I. felében a Sárospataki Lapok összeállítása szerint, a következő : I. év. II. év. III. év. IV. év. Budapest 20. 14. 10. 14. összesen 58. Debrecen 31. 27. 23. 18. „ 99. Kolozsvár 32. 23. 21. 17. „ 93. Pápa 19. 15. 7. 11. 52. Sárospatak 21. 19. 20. 19. „ 79. Ös-zesen 123. 98. 81. 79. „ 381. Az előző tanévet tekintve legnagyobb az emelkedés Kolozsváron, Debrecenben, azután Budapesten s Pápán. — A Sárospataki Lapok legutóbbi számában olvassuk hogy a sárospataki theologiai akadémiáról ez évben is 5 hallgató van az utrechti egyetemen. A mit már máskor is tettünk, ez alkalomból újból kérdezzük : miért nem teszünk mi is lépéseket, hogy a mi theologiai akadémiánk hallgatói közül is mehetnének külföldi egyetemekre ? Most már van elég theologusunk, talán oda is telnék belőlük. Ajánljuk a dolgot főtiszt, püspök urunk s a főiskolai igazgató ur szives figyelmébe ! — KatllOÜkuS ? A pápa egyháza igényt tart arra, hogy katkolikusnak nevezzék. Katholikus annyi mint közönséges, általános, mindeut magába foglaló. Jogosan tehát sajátkép csak az azt az egyházat lehetne katholikusnek nevezni, a mely minden keresztyént, vagy legalább a keresztyénség túlnyomó nagy részét magában foglalná. Nos, hány keresztyén ismeri el a pápában az ő egyháza fejét? Uves Guyot, előbb francia kereskedelmi minister, kiszámította, hogy a római katholikus államok népessége (Amerika nélkül) az 1700 évben 60 millióra, a nem-pápistáké 23 millióra rúgott. Tehát 73 százalék állott a pápa lelki hatalma alatt. 1801-ben 86 millió római kath. volt; ellenben 77 millió olyan keresztyén, a ki a pápától elszakadt. A pápa uralma tehát az összes népességnek még 51 százalékára kiterjedt. 1900. évben végre a római katholikusok száma 145 millióra ment, a többi keresztyéneké pedig 200 millióra. Római katholikus tehát 38 százalék, a pápától szabad pedig 62 százalék. Nincs-e igazuk a nem pápista keresztyéneknek, ha a római egyházból a katholikus, közönséges megtisztelő cimet elvitatják t 1894-ben, egy a pápára nézve kedvezőbb számítás látott napvilágot; e szerint 45-4 százalék volna a pápisták, száma. E számításról azonban a vallási statistika legkiválóbb német ismerői azt mondják, hogy a római katolikusok számát igen igen sokra becsüli. De ha elfogadható volna is — katholikus volna az az egyház, mely a a keresztyéneknek még a felét se foglalja magában ? í így állván a dolog, úgy próbálják magyarázni a római egyház katholikus voltát, hogy nem azért katholikus^ mintha minden keresztyén ehez tartoznék, hanem azért, mert minden keresztyénnek ehez kellene tartozni. A római egyház ez igényének, ha úgy tetszik követelésének,, nincs semmi alapja. A katholikus, közönséges egyház, melyhez minden hitvallású keresztyénnek tartoznia kell, a minden hívőknek az a láthatatlan közössége, kik imádják az Istent lélekben és igazságban. Készséggel hiszünk abba a jól értelmezett „katholikus“ egyházba, melynek nincspápája és emberi tételekhez nincs kötve, a melynek láthatatlan feje a Krisztus. Más „katholicismus" csak üres név, semmi egyéb. — Amerikaiastul. Az amerikaiak alaposan elejét akarják venni a napjainkban annyiszor hangoztatott iskolai túlterheltetésnek. Arról gondolkoznak, hogy teljesen kiküszöbölik az iskolában s a könyvekből való tanulást, visszatérnek a régiek peripateticus tanítási módjához. A helyett, hogy tantermekbon tanítanák á gyermeket, elviszik a múzeumokba, növény- és állatkertekbe, a műemlékekhez, a műhelyekbe. A tanító, mielőtt a tanításhoz, hozzáfogna, egy e célra szerkesztett u. n. monometerrel köteles megállapítani minden egyes növendék agybéli teherképességét ! Nem tudjuk majd minő lesz a kivitel. — Annyi bizonyos, hogy az egészet sokkal könnyebb elgondolni, mint megvalósítani. A mi nézetünk ez: magában nem jó sem a tisztán elmélet, sem a tisztán szemlélet útján való tanítás, — hanem a kettőnek egyesítése! . . . „ — A Magyar Nyelvőr decemberi számában, melylyel a népszerű folyóirat a 31. évfolyamot fejezi be, a következő nagyobb közlemények jelentek meg : Nyelvtörténet és lélektan, Gombocz Zoltántól. Két oláh jövevényszavunk, Horger Antaltól. Helyreigazítások. Joannovics György. Az Ehrenfeld- kódex fordítása, Katona Lajos. Neologia és nyelvújítás, Szily Kálmán. Azonfölül ismertéseket, nyelvtörténeti és répnyelvi adatokat közöl, valamint feleleteket a szerkesztőséghez intézett kérdésekre. (A M. Nyelvőrnek ára egy évre tiz korona, de tanítók, papok és tanulók három koronáért kapják.) — A decemberi szám egyúttal közli a föltett kérdésekre érkezett válaszokat s ezúttal újra a következő kérdéseket intézi a nemzeti nyelvet kedvelő közönséghez : 1. Ikes igék. Hogy mondja az iskolázatlan nép : dógozhat v. dóyozhatik, vesződhet v. vesződhetik, alkud