Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-17 / 20. szám
323 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 324 a jó Istent, hogy adja áldását e szent gyülekezetre, olyképen, hogy a mit eddig az erkölcsi erőből az igaz hitből, a valódi magyar nemzeti érzésből megtudott tartani : az maradjon meg és ami hiányok vannak, azokat az Isten kegyelme segítse kipótolni, hogy legyen nagy és szép jövendője s hogy itt a családok boldogok és erőssek legyenek. Isten éltesse a gyülekezetét. Azután presbiteri gyűlés és egyház vizsgálat tartatott, melyen a főpásztor szigorúan megvizsgálta az egyház anyagi, erkölcsi, vallási viszonyait és adózási rendszerét, a népmozgalmi viszonyokat. Kifejezte elismerését a presbitereknek az egyház ügyei iránt való meleg érdeklődésükért és munkálkodásukért, — tanácsot adott nekik és kérést intézett hozzájuk az egyházi adózás méltányos 8 evangyéliomi szellemben való szervezésére : mert a kinek Isten többet adott, az egyház is többet kér és többet vár azoktól. Másodnap, május 2-án istenitisztelet tartatott a szépen feldíszített és zsúfolásig megtelt ref. templomban, hol a XC. zsoltár éneklése után Gózon Gyula lelkész prédikált Eféz. 6 — 10—11 alapján. „Végezetre, Atyámfiái, legyetek erősek az urban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek álnokságai ellen,“ — melyben kifejtette s elragadó szónoki erővel meggyőzött arról, hogy nekünk támadó harcot, támadó küzdelmet kell folytatnunk; harcot az istentagadás ellen, az erkölcstelenség, az irigység, a kevélység, a gyülölség ellen, melyek mind megannyi ördögök az emberi szívben, úgy kell szólnunk, úgy kell tennünk mindenkor, hogy az a szivünkbe irt erkölcsi törvénnyel, lelkiismeretünk szavával összhaugozzék. Harcolnunk kell a békesség eszközeivel. A lábaikat is vaspáncélba öltöztető római katonáktól vett szép hasonlattal kiáltja: vedd fel a hitnek sisakját és az üdvösségnek reménységét ; állj ellene a világ gonosz csábításainak, Istentagadó bölcsességének ! És bár jöjjön ellened minden, igy nyugodtan tekinthetsz előre, mert tül a síron boldog haza virrad reád, hol nincsen bánat, szenvedés, hanem örök élet a Jézus Krisztusban. E beszéd elhangzása után a szentgáli dalárda énekelte Verdi „Ima“ c. egyházi énekét Balassa Kálmán vezetése mellett. A fényes szöveg és dallam rezgésbe hozta szivünk húrjait, s a dal szárnyain felszállt lelkünk a csillagvilágok felett trónoló Isten zsámolyához, 8 az istenség közelletében éreztük azt, mi nem földi érzemény, éreztük az áhitatnak ellenállhatatlanul boldogító, javító, lelkesítő hatását sziveinkre. Ezen „Ima“ végső dallamai alatt ment fel püspök ur a szószékbe és örökké emlékezetes főpásztori beszédet intézett a gyülekezethez. „Kegyelem nektek és békesség, az Istentől, a mi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól. Ezen szavakkal üdvözöllek beneteket most, midőn a törvény által rendelt kötelességet teljesítek e gyülekezetben, hogy megvizsgáljam itt a hitéletet, hogy az egyház alapja vájjon azon a szegletkövön nyugszik-é, amely egyedül adatott az egyháznak, amely az Ur Jézus Krisztus.“ Ezután nagy arányú történelmi emlékezésekben kifejti, hogy ha a kezünk közt lévő okmányokat nézzük is, azt találjuk, hogy már a 17. században e helyen virágzó reformált gyülekezet volt, ha pedig nem a történeti okmányokat nézzük, hanem a történelmi eseményeket vetjük össze ; akkor bizonyos, hogy ez egyház 1535 körül, a mikor Dévai Biró Mátyás itt alhotta az egyházakat, már azon időben megalakult. Meg kellett alakulnia. Ama nagy nevű jezsuita Szentiványi Márton ugyanis azt írja elöljáróságának, hogy Magyarországon a 16. század vége felé egyetlen egy család sem volt a köznemesek között, mely nem a reformált hitet vallotta volna. A ti őseitek pedig ezekhez tartoztak, kik áttértek a református hitre, mert józan felfogásukkal a tiszta evangyéliomi tanok teljesen megegyeztek ; mert a reformáció által hirdetett lelkiismereti szabadság védvárul szolgált annak a magyarnak, amely politikai, állami szabadságáért akkor küzdött és azután is azért oly sokat szenvedett. Reformáltakká lettek a köznemesi családok azért, mert ennek az árva magyar nyelvnek, amely akkor még árvább volt — mert sem az államhatalom, sem az egyház nem támogatta — ez a reformált egyház szolgált menedékül. Ez adta a hívek kezébe Károli Gáspár bibliáját, Szenczi Molnár Albert zsoltárait. Azután elismerését fejezte a hitélet virágzása felett, s kérte, intette a világiakba elmerülteket — ha volnának olyanok — hogy térjenek a jobb útra. Azután atyai szivének fájdalmával rámutatott a szaporodás hiányának veszedelmére, kimutatta, hogy 1774-től a mai napig a nemes szentgáli reformátusság fokozatosan fogy, mig a katholikusok a mai napon már 208 lélekkel múlják felül amazokat. S ennek az az oka, hogy az igaz családiasság, a belső egyetértés és egység férfi és nő között nagyon sok családban hiányzik. Szivökre kötötte az erkölcsi erőben való emelkedést, a munkásságot, a mértékletes életet, takarékosságot és azt az erős nemzeti érzést, amely által az ide bevándorolt idegen nyelvüeket is magyarokká tették. Azután megáldotta a gyülekezetét. Most ismét a dalárda énekelte az „Isten dicsősége“ ez. karéneket. — Ezután a 3 iskola vizsgáltatott meg, melyek mindegyike szép sikert mutatott fel; de különösen kiemelendő Balassa Kálmán iskolája, mely példányképül szolgálhat. Tisztelegtek: a helybeli presbitérium, a kath. egyház képviselete, az izr. hitközség, a pápai egyházmegye küldöttsége, a község képviselő testiilete, a tanítók,- a veszprémi törvényszék képviselője Köves János táblabiró és az orsz. tűzoltó szövetség dr. Ováry Ferenc elnök által képviselve. Ezen üdvözlésekre püspök ur megfelelő szívhez szóló, tanulságos válaszokat adott. Majd 72 teritékü banket volt a főpásztor tiszteletére, melyen Veszprémből is sek előkelőség vett részt. — A lélekemelő felköszöntök között Mórocza Kálmán em. gondnok megemlékezett dr. Fenyvessy Ferenc főispán úrról, ki már rég oly nagy szeretettel várta és kiszitette elő Antal Gábor püspök ur látogatását, de ki fájdalom, betegsége miatt távol lévén székvárosától, nem vehet részt közöt