Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-17 / 20. szám
319 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. várunk mi. ha látjuk, hogy a zsinat e kérdésben határozott álláspontot foglal el és ennek államsegély utján való megadásáért bátran síkra száll és pedig olykép, hogy annak folyósitása a lehetőség szerint záros határidó'n belül mielőbb megtörténjék, hogy annak áldását ne csak a késő unokák élvezhessék. így azután könnyebb lesz a várakozás a biztos jövő reményében és egyházunk magas állású vezérei nem fognak gyanusittatni azzal, hogy nem a közegyház és intézményeinek érdekét szolgálják. De ha elfogadnánk a törvényjavaslatban lévő fizetési minimumot azzal az indokolással, hogy még most a XX. t.-c. kellő végrehajtása tisztázva nincs és ezért nagyobb fizetés felvétel nem volt lehetséges, akkor kérdezzük, hogy mi módon vehette fel a törvénytervezet a 497. §-ban a tanítók fizetésének minimumát 1000 koronába, a mai törvény 435. §-ában megállapított 300 írttal szemben ? Hisz jól tudjuk, hogy a mostani fizetésrendezési törvényjavaslat csak az állami tanítókra vonatkozik, az 1893. évi XXVI. t.-c. pedig csak 400 írtig ad kiegészítést, honnan véli a konvent a 200 kor. többletet előteremteni, ha a gyülekezetek nem birják, az állam erre segélyt nem ad ? Avagy erre talán biztatást és ígéretet nyert a kormánytól, de ki bizhatik ily bizonytalan Ígéretben ? vagy pedig eltökélt szándéka, hogy azt okvetlenül kiviszi a kormánynál ? Ezzel azt akarom bizonyítani, hogy ha a tanitói fizetések emelését az államsegély terhére azonnal törvénybe iktatni kívánja a bizottság, éppen igy cselekedhetett volna a lelkészi fizetések emelésével. Tekintve, hogy az egyházi adózásról, már a múlt évi 42. számban elmondottam nézetemet — azért kitérni nem akarok — itt teszem meg megjegyzésemet a 287. §-ra, amely a termények és szolgálmányokkal való adózást továbbra is fenn akarja tartani, mert ez is a lelkészek fizetéséhez tartozik. Ez a §. fenn nem tartható, elég volt eddig vesződni a rossz munkával és az ocsuval, amely miatt a fizetés soha sem ütötte meg a valóságban a papiroson felvett értéket. E lapok hasábjain is ki volt fejtve annak úgy a gyülekezetekre, mint a belhivalalnokokra hátrányos és káros volta. Ha egyebet nem végez is a zsinat jelenleg a lelkészi javadalom érdekében, a közmunka kötelező megváltását el kell rendelni. Nem hiszem, hogy volna egyházmegye és kerület, a melyik annak fenntartását szükségesnek tartaná és javasolná, maguk a hívek is óhajtják majd mindenütt; a lelkész azonban nem igen állhat elő vele, azért felülről kell a határozott intézkedésnek jönni s igy nem is lesz az oly nehéz, mint sokan hiszik, csak minél előbb valósuljon meg e püspöki indítvány 3. pontja, amely mindenek felett első sorban szükséges. A lelkészi fizetéshez tartozik a nyugdij is, a nyugdíj intézet felállításáról azonban a tervezetben szó nincs, holott már a mai törvény is kifejezetten óhajtja annak felállítását; azért itt csak annak mielőbbi felállitását ajánlhatjuk a konvent figyelmébe. Ennyit a lelkészi fizetésről. Áttérve a lelkészválasztási részre, megállapíthatjuk, hogy az egyházak osztályozását és ezzel kapcsolatban a lelkészek minősítését (196. §. s köv.) illetőleg az egyházmegyék véleménye majdnem egyhangúlag ezek eltörlését és a szabad választás kimondását kívánja. Erre az álláspontra helyezkedett a konventi albizottság többsége is, mig a konvent ezzel szemben a kisebbség véleményét íogadta el. Az én nézetem szerint is mindenféle osztályozás eltörlendő, mert első sorban azokat a lelkészi fizetéseket a mostani módszer szerint igazságosan értékelni nem lehet. A mostani törvény e tekintetben visszás helyzetet teremtett, mert mig az egyházak osztályozását a kerületek különböző alapon végezték, addig a lelkészek minősítése egyforma volt s igy egyik kerületben ugyanolyan fokú minősítés mellett magasabb javadalom egyházba lehetett bejutni, mint a másikban. A mikor a kerületek közt a választó fal leromboltatott, ugyanakkor az egyöntetű osztályozást már a múlt zsinatnak be kellett volna hozni ; tehát ez is egy ok az osztályozás eltörlése mellett, de meg nem is szabad az egyházakat a fizetés szerint osztályozni, ha egyáltalán osztályozásról lehetne szó, akkor csakis az egyház ekszponált és nagyobb munkát igénylő helyzete jöhetne tekintetbe, amint ezt Pokoly József is a „Prot. Egyh. és Isk. Lapu-baD kifejtette. Legcélszerűbb azonban, ha ez a válasz fal végleg ledől, s ahol talán rendkívüli és különleges munkásságot igényel a lelkészi szolgálat ellátása, válasszák ki az arra alkalmas egyént, ami úgy hisszük, a minősítés eltörlésével még inkább lehetséges. A lelkészek minősítését is megérlelte az idő anynyira, hogy végbucsut lehet neki mondani. Szinte gondolkodóba ejti az embert, hogyan tudott a mi egyházunk— amely a szabadság nevében születet és élt eddig — ily lenyűgöző törvényt alkotni, amely az iskolai kezdetleges és felületes tanulmányt veszi a gyakorlati élet mértékéül. Hány példa dönti meg ezt az okoskodást! hány vasszorgalmu — vagy nevezzük nevén : magoló — vagy hány alattomos eljárással magát a felszínen fenntartó, vagy a véletlen szerencse szekerén ülő egyén szerzett ,.jeles“ bizonyítványt bent, mig ellenben künn való munkássága semmi eredményt, sőt inkább kárt okozott. És viszont hányszor történik az, hogy az iskola nyűge, terhe alatt csak bandukoló és elégséges osztályzattal biró egyén oly munkásságot tud kifejteni, amely felülhaladja a jeles bizonyitványnyal ékeskedőket. Nem az érdem és képzettség előbbre vivője tehát a minősítés, épen azért eltörlése nem okoz kárt a lelkészi állás színvonalának, mert a nemes ambíció azért serkenteni fog továbra is, annyival inkább, mert hisz ez iskolában — nagyon helyesen — ahoz kötik a jótéteményekben sjobb legációkban való részesítést. Azért a törvénytervezetben a minősités keretének jelentékeny tágítása ürügye alatt fenntartott korlátozás törlendő teljesen, annyival is inkább, mert eddigi alkalmazásában is eltérések voltak a fokozatok megálla-820
