Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-12 / 15. szám
Tizennegyedik évfolyam.15. szám. Pápa, 1903. április 12. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. A lap szellemi részét illető liözlernéiiyek a •zerkesztőséghez Kis József felelő» «zerkeeztő czimére Uüldexiclől*. Az egyház és iskola köréből. i Mii ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. ft-----------------------------tt Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4t kor.), hirdetések, reolamatiók Faragó János tó ix» ixiilxatárs czixxióre küldendői*. »--------------------------1 ft HUS «Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadott!» Az első husvét reggelén a Jézus üres sírjából kihangzó e menynyei szózat jelzé először, hogy a legsötétebb, a világra szóló nagypénteki gyász a legfényesebb győzelmi ünneppé változott át. A durva erőszak, a gálád igazságtalanság, az emberi elvakultság szomorú diadala csak rövid ideig tartott. Az Ur feltámadott ... Az élet fejedelme nem porladhatott el sírban ! E tény gerjeszti fel sziveinkben a felmagasztosult öröm érzését, a megnyugtató bizonyosság jól eső tudatát. Hiszen legszebb, legboldogitóbb vágyaink, reményeink, váradalmink azon alapulnak, hogy Jézus által meghalt a halál! Az enyészet mindent megsemmisítő hatalma megtöretett az élet fejedelme által, aki sírjából kijőve elmondbatá: «En vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hiszen, ha meghal is él az.» Az a Jézus sírjáról elhengeritett nagy ko az emberiség szivéről és lelkiismeretéről vétetett eJ. Mi ragaszkodunk az élethez, mint egyetlen igaz kincsünkhöz. Drágának és becsesnek találjuk azt, bárba földi életünk java része nyomorúság és fáradság. Bárba tisztán töviseket teremne is számunkra, melyek szivünket, lelkünket folyton megvérezik, mégis drága és becses előttünk. Érette mindent odaadnánk, de azt magát semmivel el nem cserélnénk .... Azért oly félelmes rém a halál minden érző és gondolkozó élő lényre nézve, mert e drága kincsünket fenyegeti a megsemmisítéssel. Még rettenetesebbé, valósággal a félelmek királyává teszi a halált a tudat, hogy az «a bűnnek a VET. zsoldja» . . . De nézzétek a fájdalmak embere, a szenvedő Jézus, ki szelíden tűrte az elvetemültség kikeresett kínzásait, «ami bűneink büntetését« hordozta a gyalázat fáján. A golgotha keresztje méltán lett a népek jelvényévé, dicsekedésévé. A Jézus megnyílt sírjából kiáradó fény elűzte a halál sötét völgyének rémeit, borzalmait: mivel e fény világánál láthatóvá Ion, hogy a kereszt az élet fája, tövéből fakad ki az élet és üdvösség forrása. Meghalt a Jézus, hogy helyettünk lefizesse a bűn zsoldját. Meghalt, hogy önfeláldozása e tényével új hazát szerezzen számunkra, hol nincs szenvedés, nincs fájdalom, a hol jajkiáltás nem baliszik; a hol örömmel aratnak azok, akik itt itt fájdalommal vetettek. Feltámadott a meghalt Jézus, hogy minket a munkája bevégzéséről biztosítson. Feltámadott, hogy munkáját bevégezve, az Atyához visszatérjen nála érettünk közbe járjon, hogy nála nékünk helyet készítsen! Örüljünk és örvendezzünk a husvét ünnepén. Zengjen ajkainkról a húsvéti győzelmi kiáltás: «Hol vagyon halál a te diadalmad? Hol vagyon koporsó a te fulánkod? De mint a megváltottakhoz illik: egyedül a Krisztus Jézusnak ismeretére igyekezzünk, minden mást kárnak, veszteségnek tekintsünk, hogy megismerhessük az O feltámadásának erejét, életünk megújhodására! Hogy «felöltözhessük amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett a igazságra és a valóságos szent életre.» 15
