Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-05 / 14. szám
219 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 220 táns emberre nézve is, hogy a felett csak sajnálkozni és igazán megdöbbeni, sőt kétségbe esni lehet. Ne abban leljék magas intéző, vezető testületeink a gyógyeszközöket, hogy eltörölve, elpusztítva egyházakat, fogyasszák erőnket, kifejeződésünket, hanem anDál a hatalomnál, tekintélynél fogva, melyre őket hitfelekezetünk egyeteme helyezte, hassanak oda, hogy újabb, meg újabb egyházakat teremtsenek s azoknak, még a legkisebbeknek is érdekeit, jövőjét is féltő gonddal, fejlesztő tevékenységgel gondozzák, keressék, ragadják meg a kínálkozó eszközöket, mutassák meg az utat, melyek őket az erő, a virágzás magas fokára emelni képesek. Csakhogy rombolni, pusztítani könnyebb mint teremteni és alkotni vagy legalább az alkotáshoz szükséges eszközöket alkalmazni, szorgalmazni. Legalább ez tűnik ki már csak az egyházi adózás kérdésénél is. Mitha csak szántszándékkal megnehezíteni sőt lehetetlenné tenné óhajtaná az állami hozzájáruláshoz való juthatást. Annyi feltételhez köti, oly bonyolulttá teszi az előzetes — a gyülekezet részéről megkívánt — intézkedéseket, hogy sok gyülekezetünknek vagy egyáltalán elmegy kedve a nagy utánjárástól vagy nem egyszer a gyülekezet csendjének, békéjének felzavarása árán juthat a tervezet szerint nagyon is problematikus segélyhez. Nálunk vannak p. o. 3—4 filiás gyülekezetek, melyek 80 — 100°/c-et meghaladó egyházi adójuk mellett, bizonynyal fel fogják emelni kérő szavukat, hogy segélyben részesülhessenek. Tessék most már a lelkésznek az utolsó 10 évi számadást mind a 3—4 gyülekezete részéről, tehát összesen 30—40 darab számadást mellékelni s miért, csak azért, hogy a tendők halmaza — ad formám állami közigazgatás egyszeriisitése — szaporittassék, mert nálunk legalább az évi számadásoknak és az egyházi adózás iránti segélyezésnek semmi összefüggése, kiegészítő, magyarázó hatása nincs. Azután egy adókulcsra huzni a különböző, százféle adózási viszonyokat, elébb gyökeresen felforgatni a régi kulcsot, a százados gyakorlatot s hozzá még olyan kulcsot, a mely legalább a mint a tervezethez csatolt indokolásból kitetszik, méltánytalan, igazságtalan „az erősebb többet emeljen“ elvével homlokegyenest ellenkező. Nálunk p. o. Barsban csaknem minden egyházunknál a teherviselés birtokaránylagos, a zsellérek, a szegény emberek alig fizetnek valamit. Nálam p. o. személyekre tekintet nélkül házas, földes zsellér 2 kor. 40 fillért, házatlanok, semmi földdel nem bírók 1 kor. 20 fillért; Nagyodon személyenként 28 fillért fizetnek a többi egyházi adó, mely pedig mindkét helyen meghaladja a 32°/0-ot, a birtok után vettetik ki és fizettetik. A segélyre tehát kétségkívül jogosult, mert hiszen a eombinált államsegélylyel a 32e/0-on jóval alul kell maradni az egyházi adónak ! Legelőször tehát lemásolok 10 évi számadást, bár nem tudom miért ? 20—25 ívnyi belterjedelemben, azután Összeülök a presbyteriummal s kivetem az egyházi adót az egyetemesen kívánt kulcs alapján s kiderül akkor, hogy az ón 1—2 koronát fizető zselléreim — mert állami adója mindegyiknek van, s a legtöbbje 4 tagból álló családot alkot — fizetne személyadóban 8 koronát, vagyoni adóban 2 kor. 50 fillért — 10 kor. 50 fillért, tehát az eddigi egyházi adónak tizszeresét vagy ötszörösét, sőt ha több felnőtt családtag is van, még ennél is többszörösét! Ezek tehát annyira sújtva, terhelve lennének az egységes kulcs alapján, hogy el sem viselhetnék, de felforgatnám egyházam békéjét, megzavarnám hitéletüket, vallásos érzületüket. A vagyonosak terhén — a kik pedig most a legnagyobb megnyugvással, teljes jóhiszemű meggyőződéssel, pontosan fizetik járulékaikat, lenne ugyan valamelyest könnyítve, ámde kérdés ? mert az ő vállaikról leveendő terhet első sorban a szegényekre kellene kivetni s azoknak viselni s azután következnék csak a magas állam, sőt a sok szegénynyel biró gyülekezetben, arra sohasem fogna kerülni a sor. S azután mily alapú ez az egyetemes adókulcs ? A 10 korona állami adót fizető egyháztag, illetve család fizetne 10 kor. 50 fillért, tehát az állami adó 100*5 °/0-át, mig az 500 kor. állami adót fizető család 49 koronát, tehát nem egész 10°/0-át. Megköszönjük az ilyen könnyítést, de nem kérhetünk belőle, mert ára nagy lehetne: az igazság, a méltányosság, gyülekezeteink csendje és békéje. Ez pedig kissé sok! Nem lehetett volna egyszerűsíteni s kimondani, hogy senki állami adójának 20 vagy 15°/0-nál egyházi adóval meg nem róható s a ki vagy a mely gyülekezet ennél magasabb egyházi adózást tüntet fel, segélyben részesítendő. S mily nagy áldozat, mily önmegtagadó hozzájárulás a magas állam részéről. 727 ezerre veszi fel az indokolás az állami hozzájárulás összegét. Ne felejtsük, hogy százezrek terheinek könnyítéséről, elviselhetetlen egyházi adójának enyhítéséről van szó s nagy félve kihozzuk a 727 ezer koronát, akkor a mikor egyes róm. kath. egyházfők milliókra menő jövedelmet élveznek a magyar állam tulajdonát képező, vármegyékre kiterjedő domíniumokból. De hát igy hozza ezt magával a loyalitás s a túlzott kálvinista szerénység, mely pedig már annyiszor megboszulta magát. És a papválasztás, minősítés, egyházak osztályozása. Miért nem a régi sorrend ezek helyett ? miért nem kimondani, hogy kielégítő osztályzatú ember — legyen bár a legjelesebb, a legérdemesebb egyébként — egyáltalán nem juthat be első osztályú egyházba soha. Nyolc évig kinoztatni azzal a lealázó tudattal, oly megkülönböztetéssel, mely egyenesen a papi tekintély és állás rovására megy, mégis talán sok egy kissé. Az a papi palást egyformán tiszteletre méltó mindegyiken, a ki azt becsülettel, tisztességgel viseli, sohasem keresi senki az életben jeles vagy kielégítő oklevelet takar-e ? Nem elég volt ennek hordani igen sokszor nem tőle függő körülmények miatt — egész iskolai életén keresztül hordozni a „kielégítő“ következményeit, még azután is üldözze ez a rém az életben mindig, holott