Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-29 / 13. szám

199 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 200 s mennyiségtani Írásbeliek egyikéből elégte­len dolgozatot is készitenek; hisz joguk van ezt a szóbelin kijavítani. Mindenesetre ők is beismerik, hogy ez humánu­sabb vizsgálat az övékénél, de tudják azt is, hogy jó­val könnyebb is. Elég legyen ennyit mondani az érettségi vizsgá­latról, a melynek majdnem negyedszázados története, humanistikus jellege mellett is élénken elárulja, hogy a középiskolai, tehát a gymnasiumi tanulmányi köve­telményeken könnyíteni akart s birt is. De eltekintve az érettségi vizsgálattól, a melyet sokan úgyis kiküszöbölendőnek vélnek a középiskolák­ból, mint fölösleges censurát, — hivatkozhatunk más intézkedésekre is, a melyekből a középiskolai, de első sorban a gymnasiumi oktatás könnyebbé tétele látszik. A görögpótló tanfolyamok létesítését értjük. A ki figyelemmel kisérte az 1870-től megindult tanügyi eszmecseréket, annak emlékezetébe jut a sok panasz is, mely főleg a görög nyelv ellen fölhangzott. E panaszhangok közé vegyült olyan is, mely keveselte az e tárgyban elért eredményt és sikeresebb taníttatá­sát követelte ; de a nagy többség azt kifogásolta mégis, b°gy a görög nyelv a legtöbb intelligens emberre ha­szontalan tantárgy, csak oknélküli teherrel és bukás al­kalmával igazságtalan kárral jár a tanulók egy részére, kiváltkép azokra, a kiknek nem adatott jó nyelvbéli tehetség. A panasz igy szólt s hosszabb vajúdás után a kérdés oda jutott, hogy a görög nyelv a gymnasiumok­­ban facultativ tárgy lett. Helyébe választhatta az ifjú, sőt a gyöngébbeket még a IV. osztály végén figyelmez­tetni is kell rá, hogy válassza a görögpótlót. S mivel a tan-ügyi főhatósági rendelet is egyenesen meghagyja, hogy a gyöngébb tanulókat a görögpótlóra kell lehető­leg terelni, már ebből is világos, hogy a görög nyelv facultativvá tétele legkevésbbé sem célozta a gymna­siumi tanulás megnehezítését, sőt ellenkezőleg, meg­könnyebbítését akarta előmozdítani. Ilyen irányt szolgál a magántanulók vizsgálata is, a melyen tudvalevőleg a zárt helyi Írásbeli dolgozat bármily rossz eredménye sem zárja el a tanulót a szó­belitől. Ha minden dolgozata elégtelen is, oda állhat a szóbeli census elé. Hogy e dologban is a túlságig menő humanisti­­cus fölfogás tulajdonképpen a vizsgálat jogos szigorú­ságára gyakorolt indokolatlan nyomást, azt bővebben nem szükséges igazolnunk. Ha most már ezt mind összefoglaljuk a múltkori cikkünkben említett intézkedésekkel, melyek közül újó­lag kiemeljük az ismétlő tanulóknak újabb bukása ese­tén is javíthatási engedélyét, akkor előttünk áll, leg­alább is nagy vonásokban a kép, a melyről leolvas­hatni, hogy a középiskolai, illetve a gymnasiumi oktatás­ban már jó ideje, lehet akaratlanul, de az céloztatott, hogy minél több, ha gyöngébb tanuló is elvégezhesse a középiskolai 8 osztályt, ha másért nem is, legalább azért, hogy az érettségihez, sokszor oly ok nélkül kö­tött pályákon kenyeret kereshessen magának. És mivel ez igy van és minthogy ezekből kifo­lyólag a középiskolák, első sorban a gymnasiumok túl­ságos számban bocsátják ki keblökből az ifjúságot, elő­állott az óhaj, leapasztani ezek számát olykép, hogy a kevésbbé tehetséges elemet, főleg a gymnasiumból el kell távolítani. Helyes és okos kívánság. Azonban végrehajtása azt a chaost, a melyben egy ideje középoktatásunk van, még inkább növelni fogja. Hogy többet ne mondjak, csupán a tanügyi kö­rök ama régen hangoztatott óhajtására hivjuk fel a figyelmet, a mely szerint a tanítás sikere érdekében egy­­egy osztályban 30—35 növendéknél több ne legyen. Ebben elvileg az van kijelentve, hogy minél több tanuló végezhesse sikerrel a középiskolát; több még, mint most. Továbbá az egységesítésre törekvő ministeri ren­deletek megtalálták a módját annak is, hogy a majd­nem mindenfajtáju iskolából miként lehet a gymna­­siumba átlépni egy kis különbözeti vizsgálattal, a mi gyakran azt eredményezi, hogy a kit valamely közép­iskolából vagy gymnasiumból elküldöttek mint gym­nasiumi tanulmányokra gyöngét, egy, esetleg két évi más nemű intézet látogatása után ismét visszatérhet a gymnasium kebelébe. Ilyen, valóban chaoticus viszonyok között, a melyeknek zavarát még jobban növeli egyik-másik — nem középiskolának az a kívánsága, hogy végbizonyít­ványa, mondjuk: oklevele a középiskolai érettségivel egyenlővé tétessék, - szinte hihetetlennek látszik előt­tünk, hogy a most megindult szellemi proletárszaporo­dást valaha meg állítsuk, bármily szigort alkalmazzon is a gymnasium. Sőt ha az egységes középiskola, úgy mint az előjelek szerint tervezik, megkezdi működé­sét, minden, még eddig elzárt zsilipje is fölnyilik a proletár szaporítás processusának. Véleményünk szerint a bajon csak akkor segíthe­tünk, ha hazáukban az ipar s a kereskedelem föllen­dül; ha a qualificationalis törvények okszerüleg meg­változnak ; ha több, egymással ellenmondandó tanügyi főhatósági intézkedés hatályon kívül helyezésével a gymnasium visszakapja eredeti rendeltetését. Győri. A belmissiói albizottság céljairól. (Vége.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Egy esztendő su­hant el immár felettünk s önérzettel mondhatjuk, hogy eddig sem éltünk hiába. Igaz ugyan, hogy egyházi és nemzeti missiói munkánk kivitelébe csak most fogha­tunk bele, de ez olyan nehéz és fontos feladat, hogy annak előkészítésére idő kellett. Tudomására iparkod­tunk hozni a társadalomnak nagyra törő terveinket, az ő segítségét, támogatását kérve. Eredménye örvendetes reánk nézve, mert nemcsak némi anyagi erőt gyűjtőt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom