Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-16 / 11. szám

191

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

192

De nézzük meg a kötetet magát is közelebbről. A könyv egyszerű eleganciájában mesterműve a modern könyvnyomásnak ; bőven megvan húsz ives, de a pergamenszerü, famentes papiros mégis pehelykönnyűvé teszi. A nagy, tetszetős, éles metszésű betűn látnivaló, hogy külön e kiadás számára öntötték. Fölösleges képek nincsenek a kötetben, csak az Arany János arcképe disziti, Radoné Hirsch Nelli asszony finom, sokat magasztalt kezének műve. Sehol semmi nyoma a túlzásnak, a bekötési táblán sem, a melyet Ízléses egyszerűséggel liliombokréta diszit, magas relief kivitelben. Minden csinos e könyvön, minden tetszetős, s első sorban célszerű. Egy kötet, a mely dísznek való, de a nélkül, hogy hűtlenné válnék főrendeltetéséhez : hogy tartósan használatban legyen. Még öt ilyen kötet következik, s ezzel az új Arany-kiadás teljes lesz.

A második mintakötetben Garay János formás költeményeinek válogatott gyűjteményét kapjuk, Ferenczy Zoltán találó életrajzával. Egy harmadik kötet elseje Tompa Mihály négykötetes teljes kiadásának, annak a nemes, mély kedélyű és előkelő képzelőtehetségű költőnek, a kit a kortársak a Petőfi-Arany dioskurjai mellé helyeztek, s a kinek a néprege mezejéről vett hangulatos költeményei még ma is sajátos varázstól sugároznak. Maradandók azok a lírai alkotásai is, a melyek olyan igaz hűséggel világítanak bele a nép leikébe, s a nemzeti érzéseknek az elnyomatás szomorú éveiben olyan közvetetlen kifejezést adnak. Egy méltó költőtárs, Lévay József, a kitűnő poéta irt ehez a kötethez mélyen átérzett életrajzot és bevezetést.

Még közelebb férkőzik lelkűnkhöz Vadnay Károly : oly szeretetteljes melegséggel irta meg a bevezetést a Csiky Gergely-kötethez. Homályos tekintetünk rátapadt a karakterisztikus főre, a melyet Radoné asszony művészi ecsetje oly pompásan tudott megeleveníteni, s lelki szemeink előtt újra lefoly annak a drámaírónak érdekes élete, a ki a magyar színpadnak egy fényes, a legnagyobbra hivatott talentum gazdag gyümölcseit ajándékozta, de a kitől a végzet megtagadta azt a kegyet, hogy mindazt megalkossa, a mi benne élt. Újra látjuk a lelkiatya szokatlan pályafutását, a ki nem léha okokból, de a legerősebb lelki kényszernek engedve, leveti Isten szolgájának a tubáját, hogy a szellemi alkotás virágait a nemzeti művészet oltárára rakhassa. Épen jókor jött, a mikor a magyar színpad ügye igen rosszul állott. Az ő fellépése drámairásunknak a fellendülés uj korszakát hozta meg. Jött egy ember, a ki mélyen belélátott a lelkek szakadékaiba; egy iró, tele általános műveltséggel, mély, erkölcsös tartalommal ; egy magyar, a ki nem szégyelt az idegentől is tanulni, de a ki az eltanultat ritka művészettel a magyar érzésekkel tudta összhangba hozni, nemzetivé tudta tenni. Még a füleinkben cseng az a menydörgésszerü tapsvihar, a melylyel a közönség a „Proletárok“ első előadásakor az új embert, mint a magyar színpad reformátorát üdvözölte ; még emlékezetes előttünk, hogy ismétlődtek a hasonló tüntetések majdnem minden Csiky-darab előadásakor ; 8 még reszket bennünk a mély meghatottság, hogy egy napon hirtelen kettétört modern drámairodalmunk oszlopa, s mi mindannyian némán és ieverten követtük a koporsót, a mely örökre magába zárt egy nagy irót, egy nagy tehetséget és nagy jellemet. Vájjon Csiky Gergely a jövendő nemzedékek szemében is klasszikus gyanánt tünik-e fel, hiú vita lehet csak, — korának megkapó rajzolója volt minden körülmények között, s az ő munkáinak válogatott sorozata nélkül hiányos maradt volna a remekírók új kiadása.

A legáltalánosabb érdeklődésre tarthat számot a hat kötetre törvezett Vörösmarty-kiadás első kötete is. A nagy költő és nyelvújító emléke ma sokkal éléukebb, miuo »olt valaha. A százesztendős emlékünnep felrázta a magyar nemzetet, s Vörösmarty Mihály ércszobra rövid időn a fővárosnak egyik előkelő terét fogja diszesiteni. Nem csekély

értékű irodalmi emléke lesz műveinek eme legújabb kiadása. Vájjon ki írhatott volna más Vörösmarty-jellemzést a „Remekírók“ számára, ha nem Gyulai Pál, a ki a „költőkirályának annyi sok évi tanulmányt szentelt?! De érdemes is ezt a Gyulait olvasni. 0 ebben a saját tudásából emlékoszlopot emelt Vörösmartynak, s megírta hozzá a méltó piedestált. Egy tanulmány ez, a melyben megtanuljuk a jelentékeny irodalomtörténész minden erényét : erőt és hűséget, erélyt és szeret etet; olyan munka ez, a melyhez nem fér a „ha“ és „de“, amelyben kritikai lelkiismeretesség és nagy személyes tisztelet ritka összhangban olvad össze.

A magyar klasszikus kiadás első öt kötete tehát szokatlanul sokat törleszt azokból az Ígéretekből, a melyeket a prospektusban találtunk. Hogy mi módon sikerült a Franklin-Társulatnak olyan költők kiadói jogát megszerezni, a kik mint Vörösmarty, Tompa, Bajza, Kemény, Vajda ás Arany minden időkre más kiadónál voltak lekötve, ez olyan kérdés, a melynek technikai és anyagi megoldása bizonyára rendkívüli nehézségekkel jár, de a melyeknek elintézése a mellett tesz tanúságot, hogy a kiadás előkészitése nem tegnapról mára folyt, hanem hosszú idők gondos munkája. Bátorság és vállalkozó kedv föltétlenül kellett hozzá, s bizonyára az a lelkes óhajtás is, hogy a nemzeti kultúra érdekében, — a mely elválaszthatatlan nagyjaink szellemi a'kotásaitól, — rendkívülit, jelentékenyet végezzenek. S az ilyen törekvések mindenkor a legmelegebb érdeklődésre számíthatnak. A kötetek, a mezeket ma kaptunk, arra a komoly iparkodásra vallanak, hogy a magyar szellemi nagyságok örökét méltóformában nyújtsák át az egész nemzetnek. S ezért azoknak, a kik részt vesznek az érdemes munkában, biztató elismerés jár és szives köszönet.

Az ezen rovatban ismertetett művek — csekély havi részletfizetésre is — mind kaphatók László Albert és társa, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület kizárólagos bizományosa protestáns irodalmi könyvkereskedésében

— Debreczenben.

Vegyes ^özÍEményeJ.

— Az egyetemes convent gyűlése ápr. 23-án lesz Budapesten, kerületünk tavaszi közgyűlése pedig május 13 s 14 én Pápán.

— A húsvéti vacatió főiskolánkban márc. 23-tób ápr. 6-ig tart.

— Nyilatkozat. „A belső-somogyi ev. ref. egyhm. pénztárának egyesítése“ c. alatt e b. lapba megjelent közlemény végén azt írtam, hogy nem célom Császár István lelkész társammal visszakozásba bocsátkozni. Még kevésbé lehet okom erre ma, midőn az egyházmegye döntött e kérdésben, és pedig az ügy fontosságához méltó körültekintéssel. Hanem azért Császár István lelkésztársam jónak látta e kérdéssel tovább is foglalkozni „Post festa“ c. cikkében. Magához e közleményhez, a már említettem okon kivül, már csak azért sincs szavam, mivel a bevégzett dolog felett vitatkozni részemről feleslegesnek látom. Nem hagyhatom azonban észrevétel nélkül a dolog érdemére épen nem tartozó ezen szavait: „Igen helytelen dolognak tartom azt, mikor a pap a paptársát bántja,“ Hát ezt én is helytelennek tartom, sőt még el is Ítélem bárki tegye, el még akkor* is, ha a vitatkozás hevében követtetik el a sértés, mert