Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-16 / 7. szám

115 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 116 Id. Kutasi Ferenc. 1823—1902. Ősz Nesztorunk: id. Kutasi Ferenc temetéséről jöttem. Ott, a gyásztisztességtételen nem éreztem azt a fájdalmat, a mit érzek most, itthon. Ott a rendkívüli impozánsan megnyilatkozott részvét, az ezer, meg ezernyi résztvevő közönség, a baráti korokkal ölelt családtagok igaz bánata s az ennek vigasztalására siető készség háttérbe szorították a magam fájdalmát. De most, itthon, a hogy visszagondolok az elviharzott életre s arra a tiszta, nemes lélekre, kire kegyetlen sorsa ezt a végzetet mérte : érzem igazán a bánatot, a fájdalmat, a gyászt. Mert nekem is jogom van ebből részemet kivenni, 4 esztendőn át voltam oldala mellett; nem káplánja, az alig pár hétig voltam; meghitt barátja, bizalmasa, ennél is többje, csaknem gyermeke. Oldala mellől hivott el a bizalom a lelkészi ál­lásra ; az ő kezét fogva léptem a családi boldogság aj­tajához. Es mind két minőségemben érzem fölöttem lengeni az ő áldását; az ő tiszta lelkének átplántált eszméi boldogságot eredményeztek, a mi nála nem volt meg azóta soha, soha. Egy bomladozó gyülekezetnek minden bűne, átka ő reá tolatott, a hibát másban kereső emberek által. 30 esztendeig próbálta a súlyos keresztet hordozni. Tovább ő sem bírta. Elszaladt tőlük, otthagyta őket. Es mikor a nyájától idegenben kiszakadt belőle az az agyon csigázott lélek : hivataltársán tül egyetlen egy sem találkozott hívei között, ki koporsójához elzarán­dokolt volna. Ezért zendült meg felette textusul az esperes arany-ajakon : „Adának ő reá veres palástot és tövis­ből csinált koronát tőnek az ő fejébe.“ *). A méltatlan bánásmódot, mely hívei részéről őt érte, jellemezni már csak azért sem kísérlem meg, mert tökéletesebben nem tudnám azt kifejezni, mint az el­mondott remek beszédben esperes urunk tévé azt és biz­tosan hiszem, hogy ezt a remek beszédet siet meg­szerezni kerületünk mindegyik lelkésze — kiosztás végett hívei között. Id. Kutasi Ferenc született az 1823-ik évben Balaton-Füreden, jó módú földmives szülőktől. Gymnasiumi s theologiai tanulmányait a pá­pai ref. főiskolában bevégezvén, az 1847 —48-ik iskolai évben Pápán mint segédtanár működött. 1848-ban Enyingre ment acad. rectornak, itt volt később segéd­lelkész is Micskey Sámuel oldalán ; majd Báli Mihály polgárdi pap és esperesnek volt kedves és szeretett káplánja, honnét 1853-ban vitték el a bodajki hívek *) E beszéd az azt megelőzött imával együtt szerzője enge­délyével sajtó alatt van. Ennél gyönyörűbb, találóbb és fájdalom ! alkalmibb beszédet alig olvasott valaki. Akár egyes-, akár tömege­sebb megrendelés esetén 21) fillérért megküldhetem. Kiosztásá­val a legsikeresebb belmissiói munka gyakoroltathatik. lelkészül. 9 évig szolgált Bodajkon s 1862-ik évben csere utján Mezőkomáromba költözött s ez idő óta itt működött. Első neje volt Pálffy Amália, enyingi principáli­sának : Micskey Sámuelnek unokája; ezzel kötött há­zasságából származott 2 életben levő gyermeke : Ferenc,, táci lelkész és Amália, Szűcs Ákos veszprémvárme­­gyei főszámvevő neje. Első feleségét 1863-ban elveszt­vén, újra megnősült 1871-ben, elvevén Angyal Saroltát,, néhai Szabó Lajos ipacsfai ref. lelkész özvegyét, Angyal Dezső kertészeti igazgató fenkölt lelkű, nagy művelt­ségű testvérét, kit 30 évi boldog együttlét után a múlt évben vesztett el oldala mellől. Egyházmegyei hivatalokat viselt rég idő óta. Előbb censor volt sok ideig, majd számvevő, kerületi képvi­selő, tanácsbiró és egyházmegyei pénztárnok, mig végre az öregség tehetetlensége folytán lemondott hivatalai­ról s Tácra ment, hogy csendes nyugalomban töltötte hátralevő napjait; de a pihenés idejének hamar határt vetett az isteni gondviselés. Id. Kutasi Ferenc az igazi protestáns lelkipász­tornak a typusa volt. Gyönyörű alak, tiszta csengd hang, puritán jellem, nagy tudományu és látkörü em­ber, következtetéseiben meglepő etymolog, kiváló rög­tönző ; aperqu-i, mint e nemben csaknem utolérhetetle­nek, élénk emlékezetükben van azoknak, kik őt ismer­ték ; bűbájos nyelvezete, mely különösen frappáns fel­­köszöntőiben nyilvánult, felejthetetlen marad előttünk. 39 évig hordta a sok ezeret össze szerencsétlen gyülekezetének minden oldalról; könnyelmű és züllő hívei sem ezt-, sem összes kiváló tulajdonságait mél­tányolni-, sőt még csak felfogni sem tudták; mint ho­­meopatha, ezerek testi életét mentette meg, melyért azok viszonzásul — lelkét ölték meg. De hát az örök-szép mezei virágot müveit lélek dísznek használja, a béres pedig: jászolba veti. Most már megpihent minden, mi e földre tarto­zott, kezdődik az Ítélet és — jutalom, melyet a meg nem téveszthető igaz biró ád meg. Temetése Tácon kezdődött, hol mindenkitől szere­tett gyermeke: ifjú Kutasi Ferenc házánál a ravatal felett Molnár József csőszi lelkész beszélt és imádko­zott igen szépen, a templomban pedig : id. Medgyasszai Gyula Vince esperes tartott hatalmas beszédet Máté XXVII. 28 - 29. versei nyomán. Es mivel a hű pásztor még fekélyekkel borított nyáját sem hagyja el : megpihenni a mezőkomáromi te­metőbe kívánkozott. Elvitték oda. Reá látni a községből. A Golgota keresztjét is látni mindenünnét. Ez : a megengesztelődés symboluma mindörökre. Legyen az a sirhalom is az ! Keresztes. Babay Kálmán, reform, lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom