Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-16 / 7. szám
107 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 108 Szinte hihetetlen; hogy az egész magyarországi ev. ref. egyháznak a közelmúltban nem volt több, mint összesen három leánynevelő intézete s ezek közül is egy folytonosan a lét és nemlét között lebegett! És mégis az öszszes hit felekezetek között egyedül a mi egyházunk az, a mely a kor intő szavát meg nem értve, összetett kezekkel nézte a többi vallásfelekezetek, e'ső sorban a kath. egyház nehézséget és akadályt nem ismerő munkásságát ! Némileg megvigasztalhat ugyan bennünket az, hogy az utolsó két évben mégis életjelt adtunk magunkról. A tiszántúli egyházkerület ugyanis felállrotta az első reformált tanitóuőképezdét s a dunántúli egyházkerület a nagy László Józsefnek 140,000 koronás s egyeseknek és az egyházaknak több mint egy évtizede ös-zegyült 40,000 koronányi alapítványaiból szervezte és megnyitotta ez évben a nagyedik retormált fel-őbb leányiskolát és hogy az eddigi jelekből következtetve ez intézetek mindegyike kellő gondozás mellett a legszebb reményekre jogosíthat. De vajon megtettünk e ezzel mindent, a mit tennünk kellett és lehel ett? Szabad-e most ismét az évtizedeken át tartott pihenést és tétlenséget újra kezdenünk ? E kérdésre feleljenek meg a ministeri jelentésnek a nőnevelésügyre vonatkozó ala^ai. E sokat jelentő számadatok szerint az 1900-ik évben, a felső népiskolákat számításon kívül hagyván, a római kath. egyháznak volt: 52 polg. és felsőbb leányiskolája 6019 növendékkel 5 kisdedóvónő képzó'je 235 „ 22 tanitónőképzője 2084 „ összesen tehát 70 nevelő és t mintézete 8338 növendékkel Az ev. reform, egyháznak pedig volt: 4 po’g. és felsőbb leányiskolája 659 növendékkel 1 elemi tanítónő képzője (egy osztály) 12 „ összesen tehát 5 intézete 671 növendékkel. E számokhoz úgy hiszem nem kell kommentár a mi szegénységünket és elmaradottságunkat illetőleg, de a kath. intézetekre nézve igenis fel kell em’itenem, hogy a tanitónőképzők közül 5 polg. iskolai képesítő intézet, a milyen az államnak is csak egy van, más hitfelekezetnek pedig egyáltalán nincsen. És mégis, a mikor a mindennemű képző intézetekben bővölkedő római kath. egyház azt látja, hogy hosszas vajúdás után megszületik Debrecenben az első ov. ref. elemi tanitónó'képző intézet, ő is megnyit úgy. nazon évben kettőt, az egyiket a ref. tanitónőképző mellett Debrecenben, a másikat pedig itt a Dunántúl 8op ionban. És a mikor mi még csak beszélünk róla, csak tervezgetünk, hogy pápai felsőbb leányiskolánkat jó volna továbo fejleszteni, tanitónőképző intézettel kiegészíteni, már el is van végezve egy új róm. kaik. tanitónőképezdéuek ugyancsak Pápán felállítása ! De hát van-e mód arra, hogy mi is ennyire buzgók, gondosak legyünk ? Meg van e a lehetősége annak, hogy a múltnak ijesztően nagy mulasztásait csak némileg is pótoljuk, bagyján, hogy teljesen helyrehozzuk? S vajon van-e csak a legkisebb kilátásunk és elég erőnk ahoz, hogy a hatalmas, a gazdag s női tanerőkkel : apácákkal bőven rendelkező róm kath. egyházzal a nőnevelés terén a versenyt felvehessük ? Tudom, fájdalmasan érzem, hogy e kérdéseknek meg van a jogosultságuk. Tudom azt is, hogy az e kérdésekben kifejezésre jutott nehézségek azok, a melyek több ideig mintegy megb nitottak s a küzdelemre képtelenné lettek bennünket. De azt is tudom, hogy egyházunk, annak feledhetetlen a'apvetői és nagyjai sokkal súlyosabb helyzetben is tultak alkotni, teremteni, mert meg volt bennük az akarat, kitartás s a gályarabságtól és máglyától sem viszszarettenő muukás buzgóig ! Tudom azt is, hogy a cél és pedig itt a legnemesebb cél határozott kitűzése, az arra való lankadatlan, akadályokat nem ismerd törekvés előbbutóbb sikerre vezet, mig c ak a nehézségeknek mérlegelése és tétien szemlélése, az abból származó kislelkü elcsüggedés a meglevő erőket is ellankasztja, tehetetlenné teszi. És én nem is látom a helyzetet oly sötétnek, az eddig parlagon hagyott területnek újra munkába vételét és termővé tételét oly nehéznek, vagy épen lehetetlennek t Mert igaz ugyan, hogy a katb. egyház főerősségeivel : nagy vagyonnal és különösen apácákkal nem rendelkezünk , sőt a saját nehezen pótolható mulasztásunk következtében nagyon gyér számban vannak kellő alaki képesítéssel biró s egyházunkhoz, annak intézményeihez áldozatrakész ragaszkodással viseltető tanitó és tanárnőink. De a mellett, hogy Istennek hála ilyeneknek sem vagyunk teljesen híjával: vannak igenis magos qualificatiójú, egy. házunk és tanügyünk érdekeit megérteni tudó és munkálni képes tanáraink és tanártestületeink. Vajon Dehremn nem volna e képes az ev. ref. nőképzés egyik legégetőbb hiányát pótolni egy polgári leányiskolái tanitónőképző felállítása által, a melynek szühségét annál jobban fogjuk érezni, minél inkább rajta leszünk az eddigi mulasztások helyrepótlásán. Vajon az ős főiskola számos tagból álló tanártestülete nem tudna-e kisegítő tanerőkkel ellátni, ha kell díjazás nélkül is egy ily intézetet, ellátni addig, a míg az első időben nélkülözhetlen segítség legalább részben feleslegessé válnék kellő számú, buzgóságu és qualificatióju tanárnőknek kiképzése és képesítése által ? Vajon Miskolc nem tudna-e egy vagy két felmenő osztálylyal elemi képezdét állítani a reform, fogy mnasium tanártestületének támogatásával és közreműködésével, a mig az életrekeltett intézet megerősödve, a saját erejéből is megállani képes lenne ? Vajon, hogy egyebekről ne is szóljak, Budapest, Kolozsvár közép és főiskolai tanárainak és a reformált vallásu egyetemi tanároknak lelkes közremunkálása mellett nem tudna-e auynyit elérni, a mennyit a róm. kath. egyház, főként apácáinak és a saját felkekeze:beli tanfórfiainak segítségével csak az utóbbi pár év alatt is könnyűséggel létesített? Én nem vagyok képes elhinni, hogy nem ! Nem vagyok képes elhinni, hogy éjjen tanárainkban ne volna meg az érzék egyházunk és tanügyünk iga/i szükségei s az akarat azoknak kielégítése iránt. Nem vagyok képes elhinni, hogy a saját leányainknak, hogy a leendő családanyáknak a nevelése, kiképzése ne érdekeljen bennünket annyira, hogy mindent el ne kövessünk azok vallásos, egyházias s egyúttal korszerű és hazafias nevelésének lekötővé tételére, a mely két uóbbit ép oly kevéssé várhatjuk az idegen szellemben és akár-
