Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-28 / 52. szám
909 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 910 Nagy Sándor csökölyi lelkész. 1820—1902. Ilyen férfi miatt szégyen-é a sirás Vagy mérsékelni bút, Melpomene ? kinek Mását a becsület s álhatatos s igaz Hűség és egyenes nyiltszivüség, mikor És hol lelheti fel megint ? Költő is volt. Tehát a Mása illesse meg a mi emlékezésünket is, midőn az ő kedves Horácával, reá gondolunk. De mert a Húsával csak játszván enyelgett, hiven és igazán pedig csak az Urat szolgálta : én csak a bibliai költővel éneklek fölötte, midőn emlékezetén, vizeknek folyási származnak az én szememből! (Zsolt. CXIX: 156.) S kinek ne származnának t. olvasók ! kik ismertétek őt, azt a költői lelkületű, hivséges papot (I. Sám. 2: 3o.) a nemesszivü jó embert, — kinek nevét a fenti fekete szegélybe kellett beírnunk : — kiuek emlékezetére most e Lapon néhány kegyeletes sort szentelünk. Nagy Sándort jellemezni csakis szeretettel lehet, mert maga is a megtestesült szeretet volt. Az a ritka sajátos jóság, ki szeretni tudott mindenkit s viszonszeretetett fogott mindeneknél. Beszéde s társalgása is, mint a méznek és a vajnak folyása: (Jób 20: 11.) tiszteletesek, mértékletesek, a hitben és szeretetben. (Tit. 2 : 3.) Még szónoklatait is az érzés termékenyíti, halotti beszédeit pedig a túlérzés jellemezi. Kinél a száj a szívnek teljességéből szól. (Mát. 12: 34.) A ki Pált követve, könyhullatással intett mindent. (Csel. 20 : 31.) Ezért történt, hogy maga is elmondotta magáról : sokszor megesett bennem az én szivem. (Hős. 11 : 8.) De érző szive mellett tulajdonai közé tartozott az akarat ereje is, s az a ritka példaszerű pontosság, a csin és rendszeretet, mely a modern schablonok retortáin leikébe szűrődve, — az antik prédikátornak is szintén a vérévé vált. A mit igaznak hitt, vagy a mit helyesnek, jónak és ildomosnak tartott: küzdött érettük a vérig, — mert küzdeni is tudott. Hosszú életében, jót és szépet — és csak mondjuk ki; — ünnepeltetést és dicsőséget is bőven látott. Szónoki sikerei, rokonszenves alakja s a nép nyelvén tudó bánása : kedveltté és szeretetté tették — templomi szószéken úgy, mint a polgári életben. A gyülekezetek szintén kézről kézre adták, hiszen egymásután öt népes egyház vitte lelkesedéssel kebelébe. Az egyházi közéletnek is szeretett tagja. Több időkig a b.-somogyi egyházmegyének aljegyzője és tanácsbirája, ki a békéltető kiküldetések sikerében szinte utolérhetlen volt. Kevesen tudják, — de úgy van, — Mezey Pál a volt b.-somogyi esperes, még esperességének javában, Nagy Sándort nézte ki utódjául. S hogy a terv elaludt, illetve, hogy az urnák elé nem is vitetett; annak az a Genesise, hogy Körmendy kiválóbb génijét, a minden oldalról meg nyilatkozott közbizalom, sokat váró reménynyel ültette be a b. e. Mezey Pál örökébe. A mit azonban ő nem nyerhetett el, megadta neki az isteni gondviselés — azt a nem közönséges örömöt, hogy fija még az apa életének idején, esperesévé lett a b.-somogyi egyházmegyének. S ki nem emlékezik vissza, itt a mi kedves Somogyunkban arra a megható pillanatra, midőn az esperesi beiktatást követő diszebéden maga a Nestor is felállott és seniorrá lett fiját, — könnyekig megható, — Horác ama szép szavaival köszöntötte : Justum et tenacem propositi virum Non civium ardor prava iubentium, Non vultus instantis tyránni Mente quatit solida, neque Auster, Dux inquieti turbidus Hadriae, Nec fulminantis, magna manusJo vis : Si fractus illabatur orbis, Inpavidum ferient ruinae. Nagy Sándor munkaszerető ember volt, ki egyetlen nap se tudott ellenni dolog nélkül. Örökké irt, dolgozott, rendezkedett s kétség kívül Homileticával s egyházi beszédek Írásával is foglalkozott. Beszédeit azonban nem adta ki mint testvére, a régebben elhunyt m.-atádi lelkész Nagy Lajos. Egy vers kötete azonban megjelent az 50-es években, melyről, ha Tarczy a pápai neves professor azt mondta, hogy „szép'1: már az is eminens critica. De eminensebbé vált az azzal, a mivé maga az iró tette. Az alma mater iránt tanúsított hála. A kötet kiadásának felajánlott tiszta haszna. A kötet címlapja a csurgói főgymnasium régi épületének fametszetü képével van diszitve, azok között a sudár nyárfák között, melyek alatt a Múzsafiakkal ő is évődött, — melyek helyét ma már a lombos hársültetvények fogták el. Hogy Nagy Sándorban költó'i ér volt, bizonyság reá a fent idézett verses kötete. S hogy mennyire szerette a költészetet ? azon alapítványa is, melyet Csurgón, a Musát kedvelő ifjak buzdítására alapított. És még néhány sort, t. Olvasók! Mert kit életében szeretve, emlékében megtisztelve, — szeretettel jellemeztem volt; a kit gyülekezete, kedvesei s lelkésztársai könynyei közt e hó 11-én sírba helyeztünk s nagy elődei Szabó Gergely és Mezey Pál mellé eltemettünk : életrajzi vázlatában is kellene őt ismernünk. Született az 1820-ik évben Nagymartonban, hol édes atyja ns. ráckevei Nagy Beniámin, preorans népiskolai tanító volt. Elvégezvén az elemi iskolákat, tanult Csurgón és Pápán, honnét a szülőföld szeretető visszahozta a b.somogyi egyházmegyébe, hol — néhány évi segédlelkészkedése után, — a c3oknyai egyház választotta el rendes lelkészéül. Onnét Kadarkutra, Kadarkutról Hobolba, innét Lábodra, onnét pedig 1884-ben a csökölyi gyülekezet kebelébe jött, mindegyik helyen nagy ékesszóllással, János szelídségével s Pál buzgóságával építvén az Isten országát. A család, mely szivéhez s nevéhez fűződött: az özvegy matróna és a törzsből fakadt hármas vesszőszál Lajos lelkész és esperes, Gyula váci ügyvéd és Teréz. férj. ifj. Bosznay Sándorné úrnő.
