Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-14 / 50. szám
867 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 868 hanem csak úgy, hogy nem tudhat mindent az ember. Tanácskoztunk itt és ott, tanácskoztunk mindenütt ! De bát még mennyit irtunk az egyházi lapokba ; mennyi javaslatot kinyomattunk már egyházmegyei és egyházkerületi jegyzőkönyvekben és mennyi nyomtatvány fordul meg még ezentúl is a kezünkön ! Ugyan csoda volna-e, ha vezető férfiaink, a kik a dolog természete szerint legjobb erőink, a törvény javításának, a megváltó eszmék lázas keresésének közepette nem teljesíthetnék teljes odaadással és hűséggel azt a munkát, a mi nem csak nekik ad kenyeret, de a gondjaikra bízottaknak is ? ! A napokon át tartó, kimerítő tanácskozások mennyi előkészületet kívánnak ! Ez a munka bizony sok szellemi erőt emészt föl ! Hát anyagit talán nem ? Az előbb említett sokféle bizottság talán a maga költségén jő Össze ? Nem. Hogy mennyit költenek el, ki tudná megmondani ? ! Úgy vélem, nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy e sokféle gyiilésezésen kívül ennek a mostan Összeülendő zsinatnak összes költségei, a konventnek e miatt többször és hosszasabban történő összejövetelét is értve, 30 ezer korona körül lesznek; jó lessz, ha többre nem mennek, a mi kerületünkre nézve. Az 1891 -93. évek 21 ezer koronába kerültek nekünk. Az öt egyházkerületnek körülbelül 210 ezer koronájába fog kerülni a zsinat. Föltéve, hogy beszédben nem lessz hiány ! Nos hát nem lessz az a törvény a szó szoros értelmében drága törvény ?! És annyival drágább, mert ha jól szemügyre vesszük a dolgot a debreceni zsinatnak egyetlen-egy korszakot alkotó rendelkezésén : az egyházi közalap megalkotásán kivül, no meg az egyetemes konvent létesítésen kivül se a debreceni, se a budapesti zsinatnakt nem volt olyan alkotása, a mi nélkül gyülekezeteink, egyházmegyéink, egyházkerületeink és különböző fokú iskoláink el ne lehettek volna. A mely kérdések fölött pedig legtöbbet vitatkoztak : a lelkészválasztásra és a konventi képviselők választására vonatkozó törvények, azok okoztak mindenfelé legtöbb kellemetlenséget és igazán nagy elégedetlenséget. Ezek a legdrágább törvények. A mostani zsinatra is tulajdonképpen csak egy igazán életbe vágó, nagy jelentőségű alkotás vár : az egyházi adózás kérdésének korszerű és evangéliomszerü szabályozása. Előreláthatólag ez lessz az egyetlen maradandó alkotása. A többi csak toldásfoldás. Igaz, hogy lehetne több is. Hiszen mily régóta beszélünk a lelkészképzés, még inkább a lelkész nevelés hiányairól, a parochialis könyvtárak felállításának ilyen meg olyan szükséges voltáról; a gyülekezeteknek az egyházi közalapból közvetlenül adott kölcsönök utján való felsegéléséről; az egyházi fegyelemnek bibliai és a keresztyén társas életben nélkülözhetetlen voltáról stb. Ezekről azonban alig esik szó a konventen, előrevetett árnyékául annak, hggy a zsinat se fog velük foglalkozni, vagy legalább nem szívesen. A már évek óta tartó készülődés után, melyben memorandumokban, hírlapokban (mindegyik egyházkerületben van egy, a tanítóknak meg egészen külön lapjuk is van; sőt napi lap is van, a melyik szívesen ád tért az indítványok, javaslatok megvitatásának) gyűlések jegyzőkönyvében úgy szólva minden kívánság, minden oldalról unos-untig megvitattatok, úgy hogy a konvent tagjai otthon, csendes szemlélődésben heteken, hónapokon át megalkothatták véleményüket s a mikor maga is küldött ki a fölmerült javaslatokat, indítványokat összegyűjtő, összeegyeztető és szövegező albizottságokat : ma — szinte hallatlan, hogy még mindig lehet panaszkodni, hogy a konvent előkészület hiánya miatt egyik-másik tárgyat vagy éppen nem tárgyalhatta, vagy csak lassú tempóban. E sorok célja nem kárhoztatás, a mi talán a konvent vezetőségére, vagy az egész konventre nehezülne, hanem csak figyelmeztetés, hogy a nagy előkészület után most már sok bizottsággal, újabb meg újabb szakemberek bevonásával, konventen és zsinaton való sok beszéddel, illetőleg ezekért kiszolgáltatandó sok napidij és útiköltséggel ne terheljük felettébb az anyagi terhek alatt roskadozó gyülekezeteket. Mert a nagy előkészület után volna okunk reményleni, hogy egy-két hét alatt még a zsinat is végezhet az összes tárgyakkal; sőt az se volna csoda, ha ott majd csak placet és non placettel döntenének. K. J. A református konvent. (Folytatás). A lelkészi minősités ügyében kiküldött zsinati albizottság javaslatát Sass Béla előadó terjesztette elő e szerint a bizottság többsége a szabad-választás mellett foglalt állást, a maga részéről azonban kisebbségi véleményt terjeszt be és kéri a konventet, mondja ki, hogy a lelkészek kölönböző minősítő osztályokba soroztassanak és hogy az egyházak hasonlóképen osztályoztassanak. Gróf Tisza István az osztályozás mellett emel szót, mert biztosítani szükséges azt, hogy nagyobb egyházakba jobb képesítéssel és több gyakorlattal biró lelkészek kerülhessenek. Ajánlja Sass Béla kisebbségi véleményének az elfogadását. Meczner Béla azt vitatja, hogy a kandidacionalis rendszer visszaélt hatalmával, ezt visszaállitani, hátrafelé haladás volna. Kéri, hogy a konvent az egyházkerületek és megyék véleményének a meghallgatása után határozzon, ő a többség akarata előtt meg fog hajolni. Lengyel Imre az osztályozás és ehez kötött választás mellett emel szót. Nem fogadja el a bizottsági javaslatot, mely a választás korlátlanságát akarja kimondani. Gróf Tisza István javaslatát ajánlja elfogadásra. Dr. Bartók György szerint az erdélyi egyházkerület az egyházközségek osztályozását és a lelkészek minősítését óhajtja. Ez nem jelenti az egyházi élet szabadságának megnyirbálását, csupán a súlyos következésekkel járó szabadosság meggátlását. Fejes István fölveti a kérdést, hogy az előző zsinatoknak a szabad választást korlátozó rendelkezései emelték-e a lelkészi osztály képesitését és a lelkészi pályára
