Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-23 / 47. szám
825 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 826 A bölcsészettörténet fogalma és felosztása. A bölcsészettörténet a filozófiának, mint önálló tudománynak a keletkezésével, fejlődésével s az értékesebb filozófiai elméletek ismertetésével, méltatásával foglalkozik. Röviden kifejezve: a bölcsészettörténet a filozófia fejlődéstana. Mivel azonban úgy a filozófia, mint a fejlődés szót nagyon kiilömböző jelentésben szokták használni és alkalmazni: a bölcsészettörténet tárgyalásmódjára lényeges befolyással van a történetirónak az egyéni felfogása, álláspontja. Mi a következőkben különös figyelemmel azokat az elméleteket vagy rendszereket fogjuk tárgyalni, amelyek az előző czikk szerint értelmezett filozófiai élet- és világnézet előállására és kiképzésére közvetve vagy közvetlenül jelentékenyebb befolyással voltak, különösen pedig azokat, amelyek az ismeretek és vizsgálati módszerek tökéletesitése körül pozitív érdemeket szereztek. S távol attól, hogy a Hegel-féle vagy a pozitivista tárgyalásmódot követnénk, a mely önkényes fejlődési sémákba erőszakolja be az eseményeket: a fősúlyt a filozófiai irók igaz értelmének visszatükrözésére s a tényeknek és természetes kapcsolatuknak tárgyilagos előterjesztésére fektetjük, nem tévesztvén szem elől azt, hogy a filozófiai rendszerek és elméletek természetüknél fogva többé-kevésbé individuális jellegűek s hogy igy okvetlenül téves útra fogunk jutni, ha azokat mindenáron egységes és folytonos fejlődés mozzanatai gyanánt akarjuk feltüntetni. Sőt épen a rendszerek individuális jellegéből folyólag a folytonos, egvarántos fejlődés helyett itt inkább a bizonyos mérvű szaggatottságot várhatjuk, már csak azért is, mivel a jelentősebb rendszerek csaknem kivétel nélkül az újra, az eddigiektől eltérőre törekvés utján jöttek létre. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a kiilömböző filozófiai elméletek között nincs összefüggés. Csakhogy egyfelől ez összefüggést, valamint mindazon tényezőket, a melyek egy-egy bölcsészeti rendszer előállására befolyással voltak, nagyon nehéz, a legtöbb esetben az adatok hiánya miatt egyszerűen lehetetlen teljesen kikutatni; másfelől meg a bölcsészeti tanok mindegyikében van olyan, a mely kiválólag egyéni természetű, a melyet tehát a fejlődési séma keretébe beilleszteni nem lehet. Plato Sokratesnek, Aristoteles Platónak a tanítványa, de nincs senki, a ki Plató ismerete nélkül Sokratesből az ideák tanát Platóból a legencyklopedikusabb és tudományosabb görög filozófiai rendszert kiokoskodni tudná. Azonkívül egy előzetesen felvett fejlődésmenet mellett állandóan annak a kisértésnek vagyunk kitéve, hogy itt elhagyjunk, ott belemagyarázzunk az eseményekbe egyet és mást s hogy ekként a történet egyarántosságának annak az igazságát hozzuk áldozatul. A filozófia történetét a filozófia változó irányelvei és szelleme szerint 3 fő korszakra oszthatjuk, u. m. ó-, közép és újkorra. / Az ókort a filozófia legmagasabb problémáinak megoldására irányuló törekvés jellemzi, anélkül, hogy kellő tudományos tapasztalat s megbízható módszer állt volna a bölcselők rendelkezésére. E kor teljesen a görög szellem hatása alatt áll, amely mindig nagyobb körre terjedvén ki, az összes ókori művelt népek filozófiai gondolkodását befolyásolja, de viszont a római és a keleti népekkel való érintkezés folytán jelentékeny átalakulást szenved. Időileg e kor Kr. e. 600- tól Kr. u. 500-rg terjed, amennyiben az első görög bölcselő Kr. e. 600 körül tanított s az utolsó száinbavehető filozófus: Proklus Kr. u. 485-ben halt meg s 526-ban Justinianus rendelete a filozófiai iskolákat formailag is beszüntette. Az ókori filozófiával kapcsolatban fogjuk tárgyalni a hinduk, a dunaiak, az egyip1- tomiak filozófiai tanait is, amelyek azonban majdnem elszigetelten képeztetvén ki s különben is semmi jelentősei nem produkálván: a görög filozófiához képest, — melynek hatása egész máig terjed — nagyon alárendelt jelentőséggel birnak s inkább csak általános művelődés történeti szempontból érdekesek. A középkorban az önáfió filozófiai vizsgálódás csekély mértékben és kevésbé jelentős kérdésekre vonatkozólag mutatkozik. Főczél itt az egyházi tanok filozófiai formulázása s igazolása. Idejét Kr. u. 400—- 1600-ra tehetjük. Az uj kort a tudományos alapon való, módszeres vizsgálat jellemzi. Előkészítve a renaisance, a reformatio s egyes független gondolkozók működése által: e kort Bacon Novum Organonjának a megjelenése nyitja meg, amelyet nemsokára Galilei, Descartes és Hobbes alapvető munkálatai követnek. Az újkort mind máig a módszeres bölcselkedés s a mathematikának és természettudományoknak folytonos térfoglalása jellemzi. Másik jellemző vonása e korszaknak az ismeret-elméleti és sociologiai kérdések iránti nagy érdeklődés s azoknak beható vizsgálata. Veress József országgyűlési beszéde. Veress J. országgyűlési képviselő és ág. ev, lelkészesperes a múlt héten beszédet mondott a képviselöházban. Abban a protestánsok jövőjét illetőleg ügye mébe ajánlotta az országgyűlésnek ne felejtkezzenek el róluk. A beszéd ide vonatkozó részét közöljük : Az egyik kormány elismeri, hogy a protestánsok a közműveltségre hozott áldozatok következtében már roskadoznak a nagy teher alatt és Ígéretet tesz, hogy segitségökre megy, a mánk kormány pedig csak annyira mer ebb^n menüi, bármennyire szorongatjuk is, félszázad óta fennálló törvény nevében, hogy megigéri, hogy megfontolás tárgyává hajlandó tenni azt a kérdést, vájjon nem volna-e talán célszerű törvénybe fixirozui a segélyösszeget. Mindnyájunknak emlékezetében van még, hogy akkor, amidőn a t. pénzügyminister ur neszét vette annak, miszerint a tisztviselők fizetés felemelést követelnek : ő rögtön le akarta szerelni az egész mozgalmat: beszédet tartott, amelyben azt mondotta, hogy nem lehet, mert nincs pénz. De mert a tisztviselők nem ijedtek meg, hanem komolyan folytatták a mozgalmat, kénytelen volt a t. pénzügyminister ur más véleményre jönni és talált erre a célra mégis, gondolom 18 milliót, hogy hát mégis lesz pénz a tisztviselők fizetésének az emelésére. . . . A harmadik kérdés, amely a közvéleményt foglal, koztatja: a tisztviselők fizetésének felemelése. Azt mond. ják, ez szükséges, mert Ausztriában szintén nagyobb a tiszt, viselők fizetése s a mostani fizetésekből megélni nem leheti Ezt el kell fogadni, bár a mi teherviselésünk nem egyenlő Ausztria teherviselési képességével, de a megélhetés minimuma nálunk is csak annyi lehet, mint Ausztriában. Csakhogy akkor még sem látom he, miért kell mégisa legnagyobb fizetésemelést a legjobban fizetett hivatalnokoknak adni ? Miért nem addig megy a tervezet, ahol csakugyan a tisztességes megélhetést biztosítaná, nem pedig az uraskodásra ad módot. A másik, ami engem aggodalomba ejt, az, hogy meg kell fontolni a következméuyeket, mert amint az állami tisztviselők fizetését felemeli a törvényhozás, rögtön előállanak hasonló kívánságokkal a megyei és községi tisztviselők, a magánintézetek tisztviselői és amint az állami
