Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-23 / 47. szám
Tizenharmadik évfolyam. 47. szám. Pápa, 1902. november 23 A lap szellemi részét illető közleményeh a szerkesztőséghez Kis József íelalos szerkesztő czlmére küldendők. BSegJelenik minden vasárnap. Az egyház és iskola köréből. A duMntilli ev. ref. egjházkeriiiet hivatalos közlönye ■A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiók Faragó János tómunkatárs ozimére küldendők. Új segélyforrás egyházainknak. Egyetemes ref. egyházunk — mindnyájan sajnosán tudjuk - sok bajjal küzd. Baja hagyományos szegénységéből származik, a mely szellemi előbbre haladhatásának is kerékkötője. A tagok, az egyes egyházak nyomorúságában leli magyarázatát az egyetemesnek bénasága is, mert ha csak egy tag szenved is, megérzi azt az egész test. S igy egyik a másiktól nem nyerhetvén erőt, a hanyatlásnak még szembetűnőbb jelei mutatkoznak. Az orvosságot keressük itt is, ott is, pedig az közelebb van, mint gondolnék. Elsőben tehát a saját kertünkben keressünk gyógyfüveket, s ha ott nem találunk, vagy a mennyiben az nem elég, forduljunk más felé. Szerintem elitélendő azon beteg, a ki gyógyforrásokért idegen országokat keres fel, holott tán hazája határain belül is vannak betegségének enyhítő szereit tartalmazók. Egyházi bajaink gyógyításának titka önerőnk kellő és okos kizsákmányolásában rejlik;-— de hogy ez megtörténhessék , tömörülnünk kell testvérekhez illő szép egyetértéssel, és akkor . . . „concordia parvae rés crescunt.“ ismerd meg önmagadat, megmondta már egy régi pogány bölcs. Erkölcsi, egyéni, társadalmi életünk elobbrehaladhatásának titka rejlik e néhány szóban. Az egyház is, mint magasabb célok elérhetéséért alakult társaság, nem tévesztheti szem elől ezt, mert ha igen, akkor oda juthat, a hová jutott a magyar ref.? t. i. a fojtogató szegénység karjaiba. Ismerje meg tehát magát a magyar ref. hiv. egyház, és gondolja meg? hogy volna-e annyi nyomor és baj az egyes egyházakban, ha azon eszme, a mely a prot. egyh. és isk. lap f. évi 32-ik (aug. 10.) számában közölve van Keresztesi Samu tollából, testet öltött volna mondjuk csak ezelőtt 3 évtizeddel? Vagy lenne-e baj a jövőben, ha most közegyetértéssel megvalósíttatnék ? En azt hiszem hogy nem. Mert „egyházi épületeink önbiztositásával“ legalább annyi bajt, ha nem többet, lehetne orvosolni, mint az orsz. ref. közalappal. Sőt ez karöltve amazza J céltudatos, rendszeres működéssel a gyökeres boldogulás felé vezető utat egyengetné. Nem új ez eszme. Elismeri Keresztesi Samu is. Mert a vértesaljai egyházmegye érdemes esperese már régibb idő óta sürgeti a dunamelléki egyházkerületben, de siker nélkül. Nem új előttem sem, de mint általában minden, közegyházam boldogulását előmozdító dolgon, úgy ezen is, jóakaró szívvel és igazi lelkesültséggel csüngtem én is, mióta csak egyházam szőlőjének munkásául ki bocsáttattam. Szívleljék meg tehát azok is, a kik előtt új e dolog és induljunk, mert periculum in mora. Egyházi értekezletek, egyházmegyék, kerületek ne térjenek ki előle, hanem tömörüljenek és akkor a zsinat sem mondhat ellene, mert minden képviselő azon lesz, hogy az egyházi önbiztositás törvényileg mondassák ki. A zsinat ezzel örök emléket emelne önmagának az új század küszöbén. Nagyon óhajtandó is, hogy ne meddő vitatkozásokkal, hanem korszakos alkotásokkal írja be nevét a magyar ref. egyet, egyház 20-ik századbeli történetének lapjára. Ilyen korszakos alkotásnak tartom én az egyh. önbiztositás megvalósítását is. Mert ma a változott viszonyok között egyházunk erősbitésének, tagjai megtarthatásának minden becsületes eszközét meg kell ragadnunk, hogy oldott kévéhez hasonlóan szét ne hulljunk. Mert mi bénitja meg sokszor az egyházi vezetőknél a legbecsületesebb törekvést is, mi szegi szárnyát nemes igyekezetüknek, igen gyakran nem az értetlenség vagy közönyösség, hanem az anyagiakban való elégtelenség. Ha ehhez még irigység vagy rosszakarat is járul, akkor kész veszedelem valamely egyházban p. o. valami építkezés keresztülvezetése. Mert — ha még hoz/á alattomos konkoly hiútok is akadnak — akkor a „felekezeten kívüli törvény" igen alkalmas mentsvárul kínálkozik az egyházi terhet viselni nem tudók vagy nem akaróknak. A lelkész pedig, kinek csekély fizetése mellett fele kenyere a lakása volna^ várhat mig a papiak, Tompa szavaival szólva : „unalmában egyszer bedül.“ S ekkor lakhatik a szabad ég alatt, a mi tán nyáron kellemesebb is, mert anna^ fedelétől nem kell félnie, hogy reá szakad, de meg