Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-16 / 46. szám
3 azok tanai, vagy eljárása a statusra veszélyesek lehetnének, az ellen felszólal, úgy jár el a cultusokra nézve is, egyebekben szabad kezet engedve. Az európai rendszer ettől tetemesen eltér, folytatja Deák és kifejtvén a keresztyénség felvétele és az állami alakulással kapcsolatos történelmi múlton alapuló helyzetet, előadja, hogy a keresztyénség érdekei összeszövődtek a státus minden intézményével és annak gyökerei mondhatni minden állami intézménynyel összenőttek. „így lettek az államvallások és azok intézményei hatalmasakká“, folytatja Deák. Majdnem minden államban volt egy vallás, melyet a töJjbiek felett a fejedelmek kegyeltek, ápoltak, kitüntettek és védelmeztek. így alakultak az államvallások. Magyarországon is, folytatja Deák, századokon át folyt a belháboru a kath. uralkodó vallás érdekében, inig végre 1848-ban a kath. vallás megszűnt államvallás lenni, törvényileg egyenlővé tétetett a más felekezetiekkel, de hatalma és az ebből eredő és az állam újabb intézményeivel is összeszőtt érdekei, tényleg még ma is uralkodóvá teszik. Deák az amerikai és a Magyarországon is érvényben volt és daczára az 1848-iki törvényeknek, még most is hatályban levő európai rendszer közül előnyt ad az amerikai rendszernek, azonban számit történelmi múltúnkkal, de mégis a czélt, az „egyenlőséget és viszonosságot“ feltétlen szem előtt tartandónak mondja. Ezekre tekintettel, — de egyebekre is, melyekkel, hogy hosszú ne legyek és a közvetlen ide ez alkalommal nem tartozókkal ne foglalkozzam, egyebeket mellőzve — járul hozzá a javaslatba hozott bizottság kiküldéséhez, mindenek felett, hogy a változott viszonyokhoz képest tisztába hozassák az állam és egyház közötti viszony. Szóba hozza az egyházi javak elvétele kérdését, nézete azonban nem az elvétel, hanem csak a számbavétel. Meg keli különböztetni, mondja, mik az egyház valóságos tulajdonai, melyek a maga culturalis czéljaira rendelvék, azok sértetlen hagyandók; „rendezni és arányosítani kell a kérdést.“ Kiterjed a a kath. autonómia kérdésére is, melyet igen helyesen is megalkotandónak tart. Elmondja végre, hogy ezen kérdésben nagy óvatoságnak kell az erélylyel és józan észszel párosulnia, mert a kérdés könnyen elmérgesithető. Felesleges lesz aztán keresni: ki kezdte ? Ha elhibázzuk a lépéseket, nehezen lehet a hibát helyrehozni. Úgymond: a „világtörténelem sokszor bizonyítja, hogy kicsiny okokból nagy szakadások lettek.“ Miért? Mert hozzájárul a magánérdek, az indulat, a szenvedély. Egyik a másikat tüzelte, és az olyan ember, ki vallási dolgokkal nem is törődött, a legdühösebb vallási háborúnak harczosa lett. „Kerülni kell a vallási háborúkat, mert e téren nemcsak a fegyveres háború, hanem a tollal és szóval folytatott háborúk is veszélyesek. “ Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Bocsánatot és elnézést kérek, hogy Deák Ferencz beszédével hosszasabban foglalkoztam, de tennem kellett, hogy hogy reá mutassak, miszerint már harmincz évvel ezelőtt bölcs szavak hangzottak el, erélyesen és okosan hangoztatván ezen nagy kérdések rendezésének feltétlen szükséges voltát. De ma is ott vagyunk, ahol harmincz év előtt; az egyenlőség és viszonosság rendezve nincs, a törvényben biztosított jogok csak részben vannak végrehajtva ; a Deák által gyászosnak jelzett felekezetek közötti ellentét, hogy ne mondjam vallásháború, már vívja toll és szó-harczát. Rendezni kell tehát mind e kérdéseket, hiszem is, tudom is, hogy illetékes tényezők most már eljöttnek látják az utolsó órát; a rendezés remélem el sem marad, de arra szükséges, hogy mi, kik ma magunkat — és méltán — mellőzötteknek tartjuk, ne nézzük tétlenül a helyzetet, hanem jogaink, törvények által is biztosított igényeink kielégítésére felemeljük szavunk. Szükséges, hogy inig egyfelől még eme kérdésekben sem viszszük be az országos nagy pártpolitikát egyházi életünkben, addig mindnyájan, de vezéiférfiaink is, belássák, hogy országos, vagy pártpolitikai tekintetből felekezeti érdekeinket áldozatul hozni, vagy második helyre helyezni nem szabad. Ebből a szempontból kell állást foglalnunk az 1848. t.-cz. 3. §. végrehajtása kérdésében is. Ezen 54 év előtt alkotott törvény 3. §. sem nyert még teljes végrehajtást; az állam által a felekezetek részére különböző czimek alatt és újólag alkotott törvények alapján nyújtott segélyek nem tekinthetők az 1848-ik évi XX. t.-cz. 3. §-a tökéletes végrehajtásának. Tekintettel a sok nehézségre, sőt állami általános közérdekekre is, úgy hiszem, itt a fokozatosság elvének alkalmazása el volna fogadható, de a tökéletes jogegyenlőség és viszonosság szem előtt tartásával. Tisztába kell lennünk azzal, hogy a törvény szigorú és betüszerinti végrehajtásának követelésével nem szabad azon gyanút meggyökerezni engednünk, hogy a nagy katholikus egyházi vagyonnak az állam általi elvételére gondolunk; törvényén alapuló igényeink kielégítésének követelése mellett épen első sorban a többségben levő katholikus tényezőket államférfiakat kell megnyuglani az iránt, hogy nem a vallásfelekezetek közötti béke megbontására törekszünk, nem is a kath. egyházi és iskolai czélokra szánt alapítványokat eredeti rendeltetésüktől elvonatni kívánjuk, de épen hazafias, szabadelvű és igazságos kath. tényezők közreműködésével, úgy mint régi országgyűléseinken történt, az érvényben levő törvényeknek akarunk, az ők törvényt tisztelő segítségükkel, Deák Ferencz szellemében, érvényt szerezni, minek következtében elérnők azt, hogy a tökéletes egyenlőségnek és viszonosságnak megfelelő méltányos és törvényszerű elbánásban részesüljünk, hogy az állam az 1848. XX. t.-cz.-ben lefektetett elvek alapján jóvátegye a lezajlott szomorú múltnak hibáit és tényleg léptesse életbe a jogegyenlőség és viszonosság nagy és sérthetetlen elveit. Ha a múlt századokban jónak mutatkozott kath. egyházi és iskolai czélokra országos vagyonból alapítványokat tenni, a 20-ik századnak el kell ismerni az újabbkor jogos követelményét, mely a haza más vallásu polgárai részére is arányos mértékben kész egyenlő jogot és igazságot szolgáltatni. Az újkor nem ismerhet büntetendő eretnekeket, sem vallásos meggyőződésük miatt lefokozott alsóbb rendű teherviselőket, hanem csak egyenjogú honpolgárokat. Sajnosán tapasztaljuk, daczára az 1895. évi a vallás szabad szabad gyakorlatáról szóló XL1II. t.-cz.nek, hogy a kath. vallásra áttért egyének előnyben részesittetnek, állásokba helyeztetnek el, mig a protestáns vallásra áttért egyének, kivált ha azok papok, vagy tanítók voltak, nyíltan mellőztetnek. Neveket említeni ez alkalommal nem akarok, de tények ezek, melyekkel szemben szinte kedélyesnek látszik, hogy egy nem is magyar születésű kitért szerzetes Kassán nyert alkalmazást, állami intézetnél, mint ev. ref. hitoktató. A jogegyenlőség és viszonosság elvének, de az 1848. XX. t.-cz. 3 §-nak megsértése nyilvánul abban is, hogy a vallás-oktatás terén mindenütt kedvezve van a katolikusoknak. Törvény ellenére állami kath. vallástanárok vannak alkalmazva és javadalmuk állami költségvetésből fedezve, mig nem katolikusok sok kérés és
