Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-16 / 46. szám
813 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 814 tok-e, mi volt a fundamentuma hivatalában hőségének, egyházában önzetlen fáradozásának, családjában önfeláldozó szeretetének, annak a gyöngéd kíméletnek, a mely hitvese előtt még a fájdalmak és gyötrelmek terhét is panasz nélkül, nyugalommal hordozta, szinte rejtegetni igyekezett, hogy fájdalmat ne okozzon azoknak, a kiket szeretett ; annak a békességes tűrésnek, a mely Isten előtt a szenvedések özönében sem zúgolódott, a nyavalyának sorvasztó, lelkettépő gyötrelmeiben sem ostromolta a Magasságosnak szent egeit ? . . . Megmondom . . .: hő volt Istenéhez és hű volt azokhoz, a kiknek Isten után legtöbbet köszönhetett. Igaz, komoly, benső vallásosságon épült erkölcsi élete s már ifjú korában, a mikor az emberek rendszerint az ő szivöknek kivánságiban s szemöknek látásiban járnak s nem emlékeznek meg arról, hogy Isten mindenekért Ítéletre vonsz, eszébe vette, hogy csak az Ur beszédjének megtartása jobbíthatja meg az ifjú életének útját s ifjú társainak póldányképe lehetett az Ur háza szépségeinek keresésében s az Ur háza gyönyörűségeinek kedvelésiben. És hű volt azokhoz, a kiknek Isten után legtöbbet köszönhetett. Már gyermekkorában megtanulta az apostoli intést: „ti magzatok engedelmesek legyetek az Urban a ti szülőiteknek“ s férfi korában is egész haláláig elméjében őrizte, szivében hordozta az isteni parancsot : „tiszteljed atyádat és anyádat, hogy jól legyen neked dolgod I“ S ha a világ zajától elvonulva, titkon, ajtaját behajtva, önmagába, múltja emlékeibe mélyed vagy az örökkévalóság kérdéseivel foglalkozik a lélek ; ha az emlékezés varázslatos hatásától megelevenednek azok, a kiket elvesztettünk, ha az emlékezés halottakat ébresztő, csudáé ereje viszhangját támasztja szivünkben az édes atya bölcs intéseinek, a felejthetetlen jó anya szelíd szavainak, ha igy az embernek azokkal is szüntelen társalkodása lehet, a kiket már elvesztett, ha a hű gyermek férfi korában maga elé varázsolja az emlékezés hatalmával letűnt gyermekkorának vagy ifjúságának időit s lélek szerint, — mint hajdan test szerint, — a már rég porladó édes atyának, a már sírban nyugvó édes anyának kebelére hajthatja le fejét: megértitek-e, hogy a hálás emlékezés, a szeretet ölén ily megpihenés erőforrás, a melyből a jelen való időkre béke és békességes tűrés, a melyből a homályos beszéd által látható titkos jövendőre, az örökkévalóságra nézve megnyugtató hit és felemelő reménység buzog; megértitek-e, hogy e pihenő testvérünknek jól vala dolga, mivelhogy tisztelte atyját és anyját a mig élt s e tisztelet szivében lakozott szive utolsó dobbanásáig. Legyen kívánságod szerint megpihent testednek egyesülése az anyaföld kebelén porladó szülőid testével; legyen hited szerint lelkednek örvendezése a viszontlátás reménységének megvalósulásában az örök dicsőség hazájában azokkal, a kiké volt szived, lelked tisztelete. A szeretet, a melylyel körülvettünk, a tisztelet, a melylyel arcádat megbecsültük, részvéttel hajtja szivünket hitvesed és gyermekeid felé. Egy bánatban velük összeforrva, egy veszteség súlyát velük együtt hordom, keresi lelkünk az enyhülőt kútfejét. Meg is találjuk ezt az evangyéliomban, a melyből, az Ur szavából tudjuk, hogy valaki hiszen ő benne, ha meghal is, él. Legyen nektek kesergő szivü szerettei legfőbb vigasztalás az, hogy a kit éltében a hit fénye vezérelt, a ki kötelességeit az evangéliomi felfogás alapjára állva igyekezett teljesíteni, a jó szolga, a ki hűen sáfárkodik a reábízottakkal, az Ur itólőszéke előtt áll, a hol kegyelem a törvény, szeretet a biró, irgalom a közbenjáró ; legyen vigasztalástokra az, hogy a hol a szenvedésekben, küzdelmekben és fájdalmakban gazdag élet végződik, ott jó Atyának s boldog lelkek seregének hajléka vár, mert az Ur szerzett nékünk diadalmat az ő Szent Piának halált és rettegést meggyőző ereje által. Jertek, a kik a vigaszt keresitek, jertek ahoz a ki megfáradottat és megterheltet megnyugtatja, jertek, a kik szenvedtek imádkozzunk ! AfEgJES §özíeményE§. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászhir. Súlyos csapás érte egyházkerületünk egyik derék férfiát: Pálffy Károly urat, fia elhunytával. Bánatában őszintén osztozva, közöljük a gyászjelentést. Dr. Pálffy Istvánná szül. Zóbel Aranka és kis leánykája Maczika úgy saját, mint hozzátartozóik nevében megtört szívvel s a legmélyebb fájdalommal tudatják forrón szeretett férjének, illetve édes atyjának dr. Pálffy Istvánnak Biharvármegye nagybajomi járás tiszti orvosának élete 30-ik s boldog házassága 4-ik évében folyó évi november hó 7 ón hosszas szenvedés után bekövetkezett halálát. Drága halottunk hült teteme folyó évi november hó 10-én délelőtt 10 órakor fog Székesfehérvárott az ev. ref. egyház szertartása szerint a „Szent Keresztiről címzett (sóstói) sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Székes- Pehérvár, 1902. november 8. Áldás emlékére! Pálffy Károly ügyvéd és neje Világhy Mária szülék, stb. — Lelkésztársaimhoz. Tisztelettel tudatom azon lelkésztársaimmal, kik aug. hó vé^ón hirdetett egyházi beszéd kötetemet megrendelni szívesek voltak, hogy a munka kikerült már a sajtó alól s nov. 16-a után megkezdem a szétküldést azoknak, kik az árát már beküldöttók. Kérem azokat is, kik még ezt nem tették, legyenek szívesek az árt, 3 koronát elküldeni, mely esetben a munkát portómentesen küldöm meg ; ellenkezőleg a kissé költséges utánvéttel való küldést kell igénybe vennem. Egyúttal kérem azokat is, kik a Kossuth ünnepélyre kiadott kis beszéd füzetet megrendelték, de árát még el nem küldötték, hogy a csekély 50 fillér összeget hozzám juttatni kegyeskedjenek. Körmend. Fülöp József ev. ref. lelkész. — Földrajzi elöfogahnak és Vasvármegye rövid földrajza az elemi népiskolák számára. Irta : Darab Lajos egyházas-rádóci tanító. Szombathely. Bertalanffy József könyvnyomdája. 1902. Ára 20 fillér. 14 lap. SZERKESZTŐ ÜZENET. R. K. K. Köszönöm szépen a küldeményt. A jövő számban. V. K. Sz. Biztosra vettem, hogy e számban már csak közölhetem; de im sürgős közlendők miatt elmaradt. A jövő szám hozza. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Pőmunkatárs: Faragó János.