Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-26 / 43. szám
751 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 752 élik sorozatban, vastagabbak lévén a kötetek, 20 nyomtatott ívvel többet adott, mint a mennyit prospektusában ígért. Nyilván igy akarja leróni háláját a közönség iránt, mely a nagy vállalkozást méltányolta és őszinte lelkesedéssel karolta föl. A lelkiismeretesen előkészített s külső díszében úgy, mint belső tartalmában egyformán kiváló, jól megfontolt vállalat elérte nagy célját: bogy a közönség minden körébe, a haza minden családjába bevigye remekiróinkat s országszorte elterjeszsze mind azt, a mit magyar iró nagyot és örökéletüt alkotott. Az ötvenöt kötetet hazánknak ez idő szerint élő legnevesebb kritikusai, legelső irodalmi auktoritásai válogatták ki s minden iró munkái előtt gondos, fölötte becses tanulmány, jellemrajz vezeti az olvasót, hogy az útközben található virágokat könnyebben fölismerhesse. A legnagyobb költők, szónokok és gondolkodók műveinek gyűjteménye lesz ez az ötvenöt kötet: kincses, háza mind anmk, a mi magasztosai a magyar géniusz zengzetes nyelvünkön valaha teremtett. És a nagy mű külső alakja mindenben méltó leszen belső, eszmei tartalmához. Nincs mit irigyelnünk a nyűgöd nemzetek e fajta diszmiveitől. Nem pompázó, nem <űfra e könyvek külseje: hisz a Franklin-Társulat nem azért ajándékozza meg a nemzetet a „Magyar Remekírókkalhogy díszes szobabútora legyen, funem azért, hogy olvassa. Mert a hogy a biblia is forrása és táplálója a hitnek : azonképpen íáka 1 a Remekírók müveiből is a tudás, a műveltség, a nemzeti szellem. Éhez képest a rMagyar Remekírók“ külső köntöse egyszerű, nem hivalkodó, de művészies kivitelű, stílusban komoly, a hogy ily nagyszabású, fontos gyűjteményhez illik. Táblája kecskebőrutánzat, rajta szerény ibolyabokréta s az írónak arauyvágásu aláírása; bent az iró arcképe, semmi több: de annál nagyobb gondja volt a jhanklin-Társulatnak arra, hogy — jól lehessen olvasni a könyvet. A papiros simított, de nem fénylő, olyan, mint a régi kézzel merített papirosok ; betűi szokatlanul szépek, nagyok, olvashatók: a nyomás tiszta, nem bántja a szemet a fehér és fekete erős ellentétével. Ez a kiadás kopogtat most minden magyar hazafi ajtaján : fogadják szívesen ! Ezer esztendőnek kijegecedett Iánglelke, géniusza tükröződik benne! jegyes |özlEményE§. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Új igazgató. A pápai állami tanitóképző intézet igazgatója Láng Mihály lett, ki eddig a lévai képző igazgatója volt. Eddigi működése garantia, hogy Pápára való áthelyezése nyereség lesz az intézetre nézve. — Halálozások. Barkász Károly hódmezővásárhelyi ev. ref. főgymn. tanár s Padi Dénes veszprémi ny. mérnök meghaltak. Egyházunk hű munkásai voltak. Áldott legyen emlékezetük! Súlyos csapás érte Borsos István főgymnasiumunk tanárát is. Kilenez éves fia — Pista — e hó 25-én meghalt. Temetése ma délután lesz. A szülők és testvérek gyászában igaz részvéttel osztozunk. A kedves kis halott emlékezete közöttünk marad. — Reformatio emlékünnepet rendez a főiskolai hittanhallgatók önképző köre í. hó 31-én, d. e. 10 órakor, a következő műsorral : 1. Uram én csak te benned biztam . . . Énekli a főiskolai énekkar. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Csizmadia Lajos tanár-elnök. 3. A gályarab. Irta Bihari K., szavalja Nagy Béla III. é. pn. 4. Emlékbeszéd. Tartja Nagy Kornél főisk. senior, alelnök. 5. Isten, ki fent uralkodói . . .Énekli a főiskolai énekkar. 6. Október 31. Irta Tóth Gyula, szavalja Izsák József III. é. pn. 7. Ima. Mondja Yégh János II. pn. 8. Erős várunk . . . Énekli a főiskolai énekkar. Az ünnepély, melyen főiskolánk ö.-szes protestáns tanuló ifjúsága részt vesz, isteniu'sztelettel kezdődik. — Az egyházak segítése. Az 1903-iki költségvetésben a kormány az egyházak állemsegélyét fölemeli, jelentékenyen a protestáns egyházakét. Az egyházak segítése 600.000 koronával emelkedik, vagyis 2,949.344 koronáról 3,549.344 koronára. Az ágostai evangélikus egyház segélye 226.000 korona, ami a múlt évhez képest 74.000 koronával való emelkedés. A református egyház államsegélyének előirányzata 330.500 kor. 119.500 koronával több, mint az 1902 iki költségvetésben. Az unitáriusok államsegélye 20.000 koronáról 30.000 koronára gyarapszik. Az erdélyi r. katholikus státus egyházainak segélye 30.O00 ről 40.000 re, a görög katholikus egyházé 198.000-ről 234.000 re (ami 36.000 kor. emelkedés), az izraeliták állami segélye 28.000-ről 38.500 ra növekszik. Az államsegélyből az ágostai evangélikusok püspökségei egyenlő mértékben részesednek, a református püspökségek a konventtől megállapított kulcs szerint; a legtöbbet kapja a tiszántúli püspökség. A kormány tehát ezzel megkezdte az 1848. XX. törvénycikk hatékonyabb végrehajtását, egyben pedig a kongrua-törvény követelményével is számol. A ielkés/.i jövödelem kiegészítéséről szóló 1898 XIV. törvényeik második és tizedik szakasza értelmében meghatározott célra az idei 1,450.000 kor. helyett 1,700.000 kor. van fölvéve. 1903-ban a lelkészek fizetésének kiegészítése 1400 kor. erejéig fog történni. — Kérelem. Ez úton is kérem a m. t. szülőket hogy féhandij mentességet kapott fiaikért az esedékessé vált tandijat befizetni szíveskedjenek. Faragó János főgymn. igazgató-tanár. — Az angol katholikus papok mozgalmat indítottak, hogy Angliában a katholikus püspököket ne a pápa nevezze ki, hanem maguk az angol papok válaszszák, mert eliez a kánoni és régebbi jogszokások szerint jussuk van. A római curia e kérdésben nem enged s nem lehetetlen, hogy szakadás lesz a következménye. — Az ág. liitv. ev. theologusok létszáma a f. iskolai esztendőben 119, kilenczczel több, mint tavaly Eperjesen 38, F^ozsonyban 43, Sopronban 38 a theologusok száma. Amint látjuk, a theologusok számának emelkedése ág. hitv. ev. testvéreinknél nem oly szembetűnő, mint üálunk. — Keresztyén Népbarát; e címen a „Magyar Biblia és Evangyéliomi-lrat Terjesztő Társaság11-alap az idén (1903-ra) és a következő években, megfelelő tartalommal, evangyéliomi naptárt ad ki. Egy példány 40 fillér; tömegesebb rendelésnél minden tiz példány után egy-egy tisztelet példányt ad. Megrendelkető Nádasdy Józsefnél, Karczag, IX. 2227. — Sajtó-lliba. Értelemzavaró sajtó-hiba csúszott be Vargha K. ur közleményébe e lap múlt számában. A 725 I. fölülről 29 sorában „megoldás“ helyett „zúgolódás“ teendő; ugyanezen oszlopnak alulról 20. sorában „1-szer“ helyett pedig „10 szer.“