Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

689

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

690

belső bajok sokkal inkább megingatják anyaszentegyházunk fuudamentomát, mint a külső ellenségek.

Nincs meg az a szellemi, erkölcsi, lelki közösség anyaszentegyházunk nagyjai és kicsinyei, gazdagjai és szegényei között, a mi őseinket képesekké tette arra, bogy a pokol kapuin is diadalmaskodhattak. Most a hány ház, annyi különálló család. Az egyházi intézmények csak külsőleg vonnak össze bennünket. Az ősök hitéhez való külső ragaszkodás csatolnak egymáshoz. Pedig ha egy a mi fejünk, a Krisztus, egynek kellene lenni a tagoknak is a lélek által.

Panaszkodunk a korszellem ellen és nem gondoljuk meg, hogy mi vagyunk a mai kor gyermekei, tehát tőlünk függ, hogy a világnak, vagy a mi fejünknek, a Krisztusnak lelke legyen-e bennünk ?

Nem törekszünk egész erővel arra, hogy a protestantizmus szelleme és erkölcse hassa át a világot, sőt inkább mi alkalmazkodunk a világ romlott szelleméhez és erkölcséhez.

Számtalan eszköz és intézmény van rendelkezésünk alatt a buzgó ősök és nagyok áldozatkészségéből és mi nem tudjuk értékesíteni azokat anyaszentegyházunk külső és belső felvirágoztatására. Sopánkodunk a mi anyagi szegénységünk felett és feledjük, hogy lélekben vagyunk szegények és szükölködők !

Ha valami magasabb világi tisztség megüresedik egyházunk kebelében, nem azt keressük, hogy kiben lakik a Krisztus lelke, hanem azt nézzük, hogy ki micsoda, vagy mi lehet belőle világ szerint ? Helyet adunk egyházi életünkben a világ politikájának. Ezért történik meg a mi szégyenünkre, anyaszentegyházunk romlására, hogy egyházi tisztséget viselő politikusaink között akadnak herosztráteszi dicsőségre vágyakozók.

Nem szeretjük korlátok közé nyűgözni, fegyelmezni magunkat, azért szüntettük meg és nem akarjuk felújítani az ősök buzgóságának egyik legnagyobb erősségét: az egyházi fegyelmet! Sokan vannak közömbösek, lágymelegek közöttünk és hegy türelmetlenséggel ne vádoltassunk, nem merjük szemükbe mondani a szent könyv szavait, hogy „Tudom a te cselekedetedet, hoyy sem hideg nem vagy, sem meleg. Vajha hideg volnál, vagy meleg : Így, hogy lágymeleg vagy és sem hideg, sem meleg, ki foglak vetni az én számból.M (Jel. k, Ili. 15-16.)

Pedig a mi gyengeségünk miatt sokkal többen kivétetnek a mi szánkból, mint bátran ébresztő beszédünkkel és intézkedésünkkel történnék. Előttünk a példa a mi szomorú tapasztalásunkra nemcsak a célért minden eszközt szentesitő róm. kath. egyháznál, hanem a hitnek, vallásos együttérzésnek bámulatos példáját adó, minden külső köteléket nélkülöző izraeliták körében is.

Mi az Urnák szolgái és Jézus evangéliomának sáfárai, nagyfokú elbizakodottság és önhittség nélkül nem állíthatjuk, hogy kifogásnélküliek vagyunk. Hogy mindenütt, mindenkor megtesszük mindazt, a mit kötelességünk lenne megtenni, de mind nagyobb-nagyobb számmal alakuló alsó és felső fokú egyházi értekezleteink azt bizonyítják, hogy meghallottuk az egyházpolitikai törvények

hármas kakas szavát és ébredezünk immár aíéltságunkból, közömbösségünkből.

A mit nem tudtunk megvalósítani hivatalos hatóságaink utján, megteremtettük az együttérzésnek, együttmunkálkodásnak közösen érzett szükségéből. Van már egyházi ügyeinket lelkesedéssel felkaroló, a protestáns testvériséget és közszellemet hathatósan istápoló napilapunk is, a „Magyar Szó“. Királyi papságból valók, vagyis lelkes világiak alapították és szerkesztik. Nem egy pártnak, hanem a magyarságnak és a mi ezzel egy, a nemzeti protestantizmusnak önérzetes védelmére és jogainak bátor érvényesítésére.

Oh vajba magyar egyházunk lapjaiban és értekezletein megnyilatkozó nemzeti protestáns közszellemünk jótékony áramlata jutna el jogaink és kívánalmaink legbefolyásosabb testületéhez, egyetemes koventünkhöz is és igazaiuk hatnák át annak tagjait is ! így lenne meg a bizalom nagyok és kicsinyek, szegények és gazdagok, gyengék és hatalmasok között. Örömmel hordoznánk közösen Jézusnak keresztjét. Az anyagiakba elmerülő világnak elégedetlensége nem rombolná egyházunk belső falait is; lelkünk nemesebb sugallatát követve'vallanánk, hogy „nagy kereseti eszköz a kegyesség megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világba, nyilvánvaló, hogy ki sem vihetünk semmit.’1, (I. Timoth. VI : 6—7.)

így nem ragadna el bennünket a világ hiú dicsőségének keresése; nem uralná a helyzetet a minden oldalról felhangzó : változott viszonyok követelménye által létrejött igényeknek a korral való haladása.

Szivünkön viselnénk és tőlünk telhetőleg előmozdítanánk magyar egyházunk é3 magyar hazánk létalapját képező földmivelő népünknek érdekeit. Oly szépen és igazán mondja Kozma Andor költőnk :

„Kálvinista, ki nem érez Ragaszkodást ős hitéhez,

Ki közömbös, nyegle, hamis,

Hűtelen az honához is.

Kálvinista magyar hitem,

Minden tanát vallom s hiszem.

S ebbe' látom főigazát:

Imádj Istent, szeress hazát !“

Kamocsa.

Boross Kálmán.

Népiskoláink vallás-oktatásának reformja.

(Eolytatás.)

A második résznél a megbeszélés : Miről nem tudtak a szülők ? Hogy Jeruzsálemben maradt. Talán engedetlenségből ment el tőlük ? Hogyan történhetett, hogy egymástól elmaradtak ? Talán a szülők megengedték neki, hogy a többi gyermekekkel a városban körülnézhet. A gyermek bárom napig nem volt a szülőknél. Mit gondoltak az első napon ? Kik voltak azok az ismerősök ? Nazaretbbeliek és pajtások. Az emberek sok csoportban mennek hazafelé. Sokan már messze előre vannak, mások meg nagyon elmaradtak. Melyik lehet az a csoport, a melyben Jézus van? A szülők előtt, vagy után? Ilyen csoportok-