Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-07 / 36. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 622 621 kívüli élet minden mozzanata, most az oktatásnak az iskolán kívüli élet sajnos ellenhatásaival kell küzdenie. A jelen iskolázásnak egyetlen hibájául az erkölcsi nevelést illetőleg csupán azt róhatni fel, hogy az öntudatos kötelességérzetet nem ápolja kellőkép, a mit a nem rég letűnt kor iskolái oly erővel, sokszor pedig joggal hibáztatott durva eszközökkel is müveitek. De ennek sem az iskolázás önmasában az okozója, hanem azon állapotok jórészben, melyeket a korszellem az iskolai fegyelem dolgában előidézett. Hogy az iskolai fenyítékek közül a brutális eszközök kimaradtak, azt minden emberies gondolkozásu egyén örömmel üdvözli; de a nemes humanistikus iránynak gondoskodnia kellett volna arról is, hogy ama drasticus, sokszor embertelen fegyelmi eljárások helyett észszerű, humánus és az ifjú lélekre s akaratra erősen ható más disciplinaris intézkedések lépjenek. Azonban ezt elfeledte, sőt annyira ment, hogy hevében majdnem minden régi fegyelmező intézkedésre kimondta a pereat-ot. Ekként aztán előállott a nagy ür a régi és új iskolázás disciplinája között, a melyet hogy némileg áthidaljanak, az iskolai külső fegyelmezés helyébe odaállították az oktatók belső fegyelmező ügyességét, a melynél fogva az úgyszólván minden külső ható nélkül egyedül egyénisége ereje által vezesse, fegyelmezze és kötelességtudatra vigye a rája bízott növendékeket. E felfogás nemes és okos ugyau, de nem számitó. Mert a leghivatottabb s legerősebb oktató egyéniségnek sincs oly benső fegyelmező ereje, a mely egy népes osztály növendékeit külső, céltudatos, egységes iskolai disciplina nélkül igazán fegyelmezni, de főleg a kötelességtudásra rávinni bírná. Az oktató egyéni belső fegyelmező képessége föltétlenül szükséges nagy érték az iskolázásban, de a tanulók kötelességérzete istápolásában támogatnia kell őt az egységes, külső s humánusán erélyes iskolai fegyelmező módoknak is. Ez utóbbiban még nagy hiány van s ebből ered az a sokfelé kapkodás e kérdésben, s ide vezethető vissza a már néhol szokásba vett intézmény, az u. n. szülői értekezletek, a hol nevelők, tanárok s szülők cserélnek eszmét az iskoláztatás nevelő hatásának fokozásáról. Hogy ez értekezletek célhoz vezetnek-e, nem tudni; de nagy áldás lenne, főleg a kötelességérzet fejlesztése szempontjából, ha a nagy paedagogus elmék az iskolai külső fegyelmezésre nézve hoznának egy egységes, humánus és célravezető eljárási módot. Ez nemcsak az ifjúság erkölcsi érzületének ápolására, hanem az oktatásra s az oktatásban nyilvánuló kötelességtudat élesztgetésére is nagy haszonnal járna. A mi a jelen iskolázás ama másik hiányát illeti, hogy nem inteusiv az oktatás, arra nézve röviden elég annyit kijelentenünk, hogy az oktatók minden intensiv tanítási ereje megtörik az osztályok zsúfoltságán. Vájjon lehet-e intensiven tanítani 50 — 70 tanulóból álló osztályt? Képtelenség ! Tehát az új iskoláztatás a régivel szemben az intensiv oktatás hirdetője, sőt követelője lett, s ez érdeme. De hogy megvalósítani még sem bírja, hogy a tömőrendszerhez hozzá van mintegy vasalva, annak az iskolák tanulóinak nagy létszáma, e külső körülmény az oka. Egybefoglalva az egészet: az iskolázásban az erkölcsi nevelésnél a kötelességérzet fejlesztése, az oktatásban pedg az intensivitás az alap. Mig ez alapok épek s nem terheli őket sok ellenható körülmény, addig az iskoláztatás nemes célját megtudja oldani. Amint azonban, miként most is a körülmények egyenest megnehezítik ezen nevelés oktatási sarkalatos elvek keresztülvitelét, ott csak az oktatói nagy erőmegfeszités gátolhatja meg, de csak némileg, a nagyobb veszélyes visszahatást. Azért is, a tanév elején, szivünkből kívánjuk, hogy az iskolák buzgó oktatóinak adjon Isten erőt arra, hogy a jelen nehéz viszonyok között is kötelességtudó s intensiv ismeretekkel bővelkedő nemzedéket neveljenek! Győri. Népiskoláink vallás-oktatásának reformja. 3. A tananyag osztályonkénti felosztása. Eljutottam arra a pontra, a hol tudásom csekélységét a legjobban érzem. Azt hiszem, hogy abban a kérdésben különösen azok a lelkészeink adhatnak iránytadó útbaigazítást, a kik az állami vagy községi népiskolákban a hit- és erkölcstan tanításával foglalkoznak. Ilyeneknek tartom különösen a csurgói, győri, lévai, losonci’ és a pápai tanítóképzők hittanárait és gyakorlóiskoláik hitoktatóit. Hiszem is, hogy tudásuk és gazdag tapasztalataik eredményét kerületünk közgyűlésének már megtörtént megkeresésére a tanügyi bizottságnak rendelkezésére bocsátják. Ha én e kérdést, igy részletekben is érintem, csupán azért teszem, hogy egy külföldi mintát bemutassak, nem azért, hogy ezt vakon kövessük, hanem csupán azért, hogy a döntő pillanatban ez is olyan a milyen tájékoztatásul szolgáljon. Németországban a népiskoláknak VIII osztálya van. Ezen iskolák némelyikében pl. a jénai egyetemi seminarium gyakorló iskolájában, a coburgi, weimári, góthai stb. tanítóképzők gyakorló iskoláiban a tulajdonkápeni hit- és ei'kölcstani tananyag osztályok szerinti felosztása a következő :
