Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
569 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 570 Csak nemrég történt meg egyházi életünkben, hogy egyik buzgó világi egyénünk erősen katholikus családdal lévén összeházasodva, tudni szerette volna két sakramentomunknak a keresztségnek és az úrvacsorának dogmaticai értelmezését, jelentőségét s megkérdezte egyik kiváló készültséggel végzett ifjú jelesünket: de az oly határozatlan, ellentmondó felvilágosítást adott részére, annyira nem látszott tisztába lenni a felvetett kérdéssel, hogy kérdéses világi férfiunk kielégitettnek nem érezhetve magát, kénytelen volt meghozatni egy dogmaticát s mint mondotta, csak igy tudott tiszta fogalmat alkotni magának ! ! S ha ez igy van a kiválókkal, a jelesekkel, s ily egyszerű két kérdésben, mit várhatunk akkor a gyengébbektől, sok és számtalan elvont kérdéseinkre nézve ! Nem célom ezúttal reá mutatni papnöveldénk fogyatékos, felületes képzésére az önmunkásság, pályaszeretet szülte önképzés helyes irányára, csak constatálni kívántam a száraz tényt, hogy indokolhassam ifjúinknak az életben továbbképzésének szükségét! Ámde, hol szerzik meg az életbe kilépve az ahhoz szükséges eszközöket! Legtöbbnyire szegénysorsu szülők gyermekei lévén, könyveket maguk erején venni, szerezni nem képesek, a principális könyvtárában keresnének, ha volna azoknak is ! Állásukat elfoglalva üres polcokat találnak, legfeljebb poros jegyzőkönyvek^ szétszórt értesítők lapjai ha hevernek széjjel. Lassanként elszokik az olvasástól, elméje könynyebb tárgyakat, kellemesebb szórakozásokat keres s leszünk azok, a kik „numerantur, séd non pondenatur“ közönséges napszámosai, a többiekkel ritkán egyenrangú, legtöbbször a műveltségben lépést tartani nem biró vezérei 1 a reánk, vezetésünkre bízottaknak ! Sokszor irigységgel nem, de csodáló bámulattal olvassa az ember a németországi protestáns papság vagy az angol, skót lelkészek tekintélyének, befolyásának ezerféle alakban, megannyi látható s köztudomású érvényesülését, jeleségeit, egyházi, vallásos irodalmuk gazdagságát, fejlettségét!! Mert a tudomány, hatalom is, a mely hódit és imponál mindenkinek !! A lelkészi kar hivatott munkása, sőt vezére ott a miveltségnek, a tudományosságnak. Encielopaedicus műveltségűkben a kar színvonalán állva, szakmájukban tökéletesen otthon vannak; a philosophiai, theologiai ismeretek terén kimerithetetlenek. Mi is — leszámitva egyháztörténelmi irodalmunkat, csak azokon a morzsákon rágódunk legtöbbször, melyek onnan kerülnek és vetődnek el hozzánk. Szükség tehát, hogy hézagos ismereteink, iskolai tanulmányaink folytatására eszközök adassanak kezünkbe, azok könnyen hozzáférhetők legyenek, szükség a parochialis könyvtárak felállítása. Egyetemes conventünk érezve ezek fontosságát, elvileg felhívta a kerületeket e tárgyban intézkedésre, kerületünk 1900 évi közgyűlésébe ajánlja azok felállítását az egyes gyülekezeteknek, lelkészeknek. Ezzel aztán rendben van az ügy, hogy elaludjék örökre ! ! A mi indolentiánkat ajánlgatásokkal, elvi kijelentésekkel felébreszteni, tettre, alkotásra lelkesíteni vajmi nehéz ! nekünk sarkantyúk, paragraphusok kellenek ! ! Minden lelkész jövedelmének csak félszázalékát, a gyülekezetek költségvetéseiknek csak 1 százalékát fordítanák e nemes célra, az intercalaris jövedelmek egy részének felhasználásával, rövid idő alatt tekintélyes könyvtár gyűlnék össze, melyben a lelkész üres óráiban munkát, gondüző, léleknemesitő szórakozást, tekintélyt, elismerést nyújtó foglalkozást találhatna ! S mennyire fejlődnék egyházi irodalmunk, mely most parlagon hever vagy csak egyes maecenások áldozatkészségéből tartja fenn magát ! Elvileg egyházkerületünk felállítását indokoltnak, szükséget pótlónak jelezvén s melegen ajánlván, kívánatos, hogy gyakorlatilag is életbe léptesse s megvalósítsa azt! Patay Károly, Észrevételek, megjegyzések. Nagy érdeklődéssel olvastam e b. lap folyó évi 25. 26. 28-ik számaiban nt. Kovács Bertalan belsősomogyi tanügyi b. elnök urnák, nem különben a 30. 31-ik számok hasábjain Végh István kartárs urnák a ref. népiskolai vallás-tantervről közzétett javaslatát, a melyekre vonatkozólag nem mulaszthatom el, „mint tanító“, hogy szerény észrevételeimet és nézetemet ugyancsak e lapok hasábjain közzé ne tegyem. Azért emlitem ezt: „mint tanító“ mert ránk felekezeti református tanítókra nézve, kiknek kezeinkbe van letéve az elemi iskolai vallásoktatás, lehet-e nagyobb horderejű intézkedés, mint egy jó vallási tantervnek létesítése ? Bizonyára nem, mert a mi a fundamentum az épületben, a tanterv ugyanaz iskoláink beléletében ! Ha az jó, bizton lehet arra építeni, ha pedig rossz és a célnak nem megfelelő, úgy a legszakavatottabb tanító sem építhet — a célszerűtlen alapra támaszkodva — szilárd alkotást. Hogy mennyiben tartom hiányosnak és célszerűtlennek nt. Kovács B. és Végh I. urak közzétett nézetét és tanterv javaslatait, álljon itt a következőkben : Nt. tanügyi b. elnök ur mindjárt cikke elején igy szól: „En a tananyagot a szülők hanyagsága miatt még kevésnek is találom ! Nem itt van a hiba, hanem abban, hogy a tanító urak nem dolgozzák föl azt oly intensiv módon, a mint ennek természete megkívánja!“ Itt első tekintetre sajtó hibának néztem, eme kifejezést : „nem dolgozzák föl“ e helyett, hogy „nem dolgozhatják fölu; de a mint tovább olvasok, akkor látom, hogy az bizony nem sajtóhiba ! Ugyan kérem nt. ur, midőn a vallási anyagot keveselli és azt bővíteni kívánná a szülök hanyagsága miatt! azaz a családi nevelés terhét is az iskola meggörnyedt vállaira óhajtaná rakni, — vájjon gondolt-e akkor arra, hogy felekezeti ref. iskoláink nagy része 70, 80, 90, 100, 110, sőt 120 mindennapi tankötelessel, 30, 40, 50 ismétlő iskolással, VI osztálylyal és e mellett egy tanítóval rendelkezik, a ki egyúttal kántor