Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-27 / 30. szám
529 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 530 gyott tűzhely meleget árasztott volna szét abban a körben, melynek határait a nő eddig túl nem léphette. S csakugyan a mindennapi élet példái azt mutatják, hogy a boldogság ma kevesebb embernek jut osztályrészül, mint hajdan és ennek okát talán a női emancipáció eszméjének hódításában is kell keresnünk. Mert maga az eszme az idealismus szemüvegén át nézve fönséges, ámde a prózai életbe átültetve sok vadhajtást növeszt, melyeknek fanyar gyümölcsük van. A természet háztartásában miuden lénynek megvan a maga hivatása és rendeltetése és csak ha annak teljesítésében tökéletesedik, akkor érte el létele célját. A természet örök törvényét megszegni nem lehet s ki annak hódolni nem akar, bűnhődnie kell. Ezen szabály alól nincs kivétel, rniut azt a mindennapi élet példája mutatja is. A női emanipáció eszméje is csak addig hoz nemes gyümölcsöket, mig a nőt hivatásától el nem téríti, mig le nem törli róla a nőiesség zománcát. S én, a nő szomorúan ismerem be, hogy eddig sok a vadhajtása a női emancipáció fájának s ha az emancipált nőről szólva ironikus mosoly vonul el a beszélő ajakén, nincs bátorságom védőszót emelni; De azért az egész eszmét tőből kivágni nem volna helyes, mint talán némelyek szeretnék, csak a vadhajtásoktól kellene megszabadítani, hogy a nemes ágak annál szebben, annál tökéletesebben fejlődhessenek. Tudjuk mindnyájan, hogy napjainkban mennyivel nehezebb a létért való küzdelem, mint volt még csak a közel múltban is. Az idealismus az emberi lélekből kihalófélben van, rideg számítás és nyereségvágy vezérli a tömeget tetteiben* Nehéz a megélhetés, verejtéke hullásával eszi kenyerét az ember, pályát kell választania sok nőnek is, hogy életét föntarthassa. íme a szükség is, mely a nó'i emancipáció hiveinek táborát növeszti, mely a nőt a házi tűzhely mellől az élet nyílt küzdőterére szólítja. Ha olyan pályát választ a nő, mai}' a természet örök törvényétől megszabott hivatásával nem ellenkezik és természete sajátságaival megegyezik, mely pályán helyét sikerrel állhatja meg, senki sem szólhat ellene egy szót sem. Ha széttekintünk azon ezerféle foglalkozás között, melyek kenyeret adnak az ember kezébe, lehetetlen az első pillantásnál észre nem vennünk, hogy azok között a női nem hivatásával leginkább azok egyeznek meg, melyeknek czálja a gyermeki lélek fejlesztése, vagy a tanítói pálya, A legszebb, a legfönségesebb hivatás, a mi föld porában küzdő embernek juthat. Az embert, a teremtés koronáját, a természetremekét vezetni, ezzel a haza, a vallás, az emberiség érdekét a gyermeki lélekbe átültetni, ott ápolgatni, fejleszteni, van-e, lehet-e ennél szebb foglalkozás ? Van-e kinek szive fel nem dobog ezt végiggondolva ? Van-e a tanítók között olyan, ki nem rajongó lelkesedéssel küzd pályáján, minden erejét, legjobb tehetségét nemes hivatása szolgálatába szegődtetve ? Mert, ki nem igy érez és tesz, az nem érdemli meg e szép nevet; néptanító, az jobb, ha e reá nézve tövises pályát otthagyja. Mert hiszen tudjuk mindnyájan, hogy a milyen szép a tanító hivatása, éppen olyan nehéz is a betöltése és teljes odaadást kiván az embertől.- A jó tanító eszményképének sok sajátsága van, melyeknek mindegyikét magunkévá tenni, lelkűnkben kifejleszteni, bizony nem könnyű feladat. Egyike azon sajátságoknak, melyek a jó tanitó eszményképéről felénk sugároznak : a szeretet. „Am tudj sokat, de ha szeretni nem tudsz, át ne lépd az iskola küszöbét“ mondja az egyik kiváló pedagógus iró s bizony, bizony leikébe kell vésnie e mondást minden tauitónak. Eesledező virágkehelyhez hasonló a gyermeki lélek, melynek a szeretet melegére és fényére van szüksége, hogy szirmait kibonthassa, különben elcseuevész és lehull, mint a dércsipte virág, gyümölcs nélkül. Ha az édes anya ölelő karjaiból első útjára induló gyermek lelkét az iskolában a szeretetlenség, ridegség hideg szellője csapja meg, fejlődhetik-e a zsenge növény virágzó fává? A gyermekszoba és iskola légkörének megegyezőnek kell lennie, mind a kettőben a szeretet napja áraszszon fényt és melegséget, a szeretet óvja, védje a gyermeki lelket a rossztól, ez fejleszsze benne a jó magvainak csiráját. A nő tanítói pályán működve, nem száll szembe a természet örök törvényeivel s igy megállhatja ott helyét sikerrel. S ha a jó tanitó személyi kellékeit vizsgáljuk, látjuk hogy azoknak mindegyikét magáévá teheti a nő, sőt azok közül egyik—másik befogadására lelke, már természete sajátságainál fogva alkalmasabb, mint a férfié. Mert úgy-e a képzetség mellett a hazaszeretet, vallásosság, hivatás szeretet, kötelességérzet, a gyermeki lélek szeretető az, mezeknek összhangja a jó tanitó eszményképét elénk varázsoja ? S van-e ezek között csak egy is, melyet a női lélek magáévá tenni ne tudna? Vallásosság, tapintat, a gyermekvilág szeretető már a természettől megadott sajátságai a női léleknek, s a kicsinyekhez leereszkedni, a szivükhöz vezető utat megtalálni semmi fáradságába nem kerül, már csak azért sem, mert a gyermeki lélek önként tárul föl előtte, bepillantást engedve kis világába, a mi pedig szintén szükséges, bogy a tanitó hivatását jól betölthesse. S ha a jó tanitó többi kellékeit vizsgáljuk, azok között sem fogunk olyant találni, melynek befogadására a női lélek képtelen volna. Ma már talán kevesen vannak olyanok, kik kételkednének benne, hogy az értelmi képzettség magaslatál a a nő is fel tud emelkedni, miután a tapasztalat ezen régente általános elvet megdöntötte. A hazaszeretet erénye egyik főékessége volt a magyar nőnek mindig, mint azt nemzetünk történelmének dicső és szomorú lapjai egyaránt mondják s én merem állítani, hogy az ősanyák ezen erénye örökbe szállt a jelen nemzedékre is és minden magyar nőtanitónak szeme előtt lebeg az eszme, hogy olyan nemzedéket neveljen, a hazának, mely nemcsak nyelvében, de érzületében is magyar legyen. Kötelességérzet, hivatásszeretet szintén olyan tulajdonságok, melyek jó és kedvező talajra találnak a női lélekben. A vallásosságból sarjadzik ki az érzékeny lelkiismeret és erkölcsi érzék s e kettő arra ösztönzi, hogy hivatásának teljesítésére lelke legjobb erőit szegődtesse._ Gyöngébb testi szervezete sem áll gátul útjában. Mindezzel pedig csak azt akarom mondani s azon állításomat óhajtom igazolni, hogy az iskola falai között megállhatja helyét a nő s ha már korunk viszonyai ug}' hozzák magukkal, hogy a kenyérkereset küzdelmeiből neki is ki kell
