Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-29 / 26. szám
Tizenharmadik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1902. junius 29. ■A. lap szellemi részét illető köziemén Trek a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkeszt 6 czímére küldendők. <*-----------------------------# «—---------------------------* .Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), fürdetések, reclamatiók Faragó János tomuiilsatárs czimére lsülHeiicloU:. «---------------------------- 5* A középiskolák zsúfoltsága. A ki figyelemmel kiséri középiskoláink, de főleg gymnasiumaink viszonyait, tapasztalhatja, hogy tanulóiknak létszáma évről-évre rohamosan emelkedik. Ez a tünet látszólag örvendetes, mert úgy állítja élénkbe a helyzetet, mintha a folyton fokozódó tanulási és művelődési vágy hajtaná azt a sok tanulót a középiskolákba, de különösen a gymnasiumokba. Azonban, a ki mélyebben pillant bele ezen tanügyi állapotokba, sajnosán veszi észre, hogy a nevezett iskolák e zsúfoltságában nagy rugóként szerepel oly elharapódzott társadalmi felfogás is, mely minden áron az u. n. úri pályákra akarja, ha kell erőszakkal is, képesittetni a nemzet ifjúságát. E becses lapok hasábjain a múlt alkalommal voltam bátor rámutatni arra a nemzeti érdekre, a melyet ez iránynak ápolása s tovább fejlesztése veszélyeztet. Most e valóban veszedelmes irányzatnak egyik legszembeötlőbb mozzanatára óhajtom a figyelmet felhívni. Már régtől fogva, évről-évre fölhangzik a panasz, hogy középiskoláink, de leginkább gymnasiumaink feladatának teljes megoldását hátráltatja a tanuló ifjúság folyton szaporodó nagy száma. Az illetékes tanügyi körök s szaklapok egyaránt s egybehangzóan constatálják e sajnos helyzetet s eszméket, terveket vetnek föl e viszás állapotnak ha nem is megszüntetésére, legalább korlátozására, —- azonban mindeme jóakarat s tanács, tanügyi rendeletek, az iskolai tandijak emelése s az iskolai szerek drágasága ellenére is a tanuló-áradás csak tovább tart a nevezett iskolákban. Szerintünk ez az áradás mindaddig el nem vesziti erejét s tovább veti hullámait, a mig egyrészt maga a társadalom nem lát nagy számú reális irányú, ipari s kereskedelmi pályákat maga előtt, a melyek kevesebb iskoláztatással is tisztességes existentiát nyújtanak alkalmazottaiknak; másrészt mig a középiskolákat, jelesül a gymnasiumokat, vissza nem adjuk tulajdonképeni rendeltetésüknek. A mi az első feltételt illeti, nem kell erősen bizonyítgatnunk, hogy ha lesznek még nagyobb számban, mint most vannak, oly ipari, kereskedelmi vagy niás reális élethivatásu tisztességes jövedelmű állások, — mondjuk — pályák, a melyekhez a mostani középiskolák 4, esetleg 6 osztálya elegendő, akkor, ha nem is egyszerre, de lassanként mégis megapad a középiskolák-, illetve a gymnasiumok mértéken túli népessége. Ezzel az apadással együtt járna a már fölállított, de még mindig hidegen fogadott alsóbb fokú, reális jellegű tanintézetek népesedése is. Mert bármily aristokraticus hajlamú is mostani társadalmunk, mégis hihető, hogy a mint jó és független létet biztositó sok más reális pálya nyílik meg előtte, mihamarább fölkarolja azokat az iskolákat, a melyek rájuk nevelnek. Különben is a legerősebb aristokraticus hajlamot is megtöri a kenyér, a demokratianának e leghatliatósabb kényszer-rugója. Ha majd tapasztalja az a józan gondolkodású magyar szülő, hogy gyermeke a 8 osztályú középiskolán keresztül erőltetve s esetleg több évi íelsőiskolai, illetve egyetemi tanulás után is, a nagy verseny miatt — a mint az a jelen napokban is van, — nemcsak tisztességes, de még csekély javadalmazásit állásba is alig juthat, s ha látja, hogy más, kevesebb időt kívánó reális iskolák növendékei jól fizetett alkalmaztatást nyertek,— akkor majd kibékiti aristokraticus érzelmeit a parancsoló helyzettel s készséggel ke-26 Az egyház és iskola köréből. Ä diMni ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap.
