Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-30 / 13. szám

225 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 226 Közvetlenül a beszéd után az Opera énekkara a „Krisztus az én életem“ kezdetű zsoltárt énekelte, melynek elhangzása után Széli- Kálmán szalontai espe­res mondott megható búcsúztatót. A temetésnél résztvettek, amennyire a jelenvoltak beszámolásáról szó lehet: Lukács László pénzügyminiszter, Kállay Béni közös pénzügyminiszter, báró Bánffy Dezső í’őudvarinester, We­­kerle Sándor, a közigazgatási bíróság elnöke, grót Cusani Confalonieri főkonzul, Kautz Gyula, gróf Gsekonics Endre, gróf Esterházy Miklós Móric, gróf Zichy Jenó', gróf Keglevich István, gróf Szapárv Gyula, őrgróf Pallavicini Ede, gróf Dessewffy Aurél, Fabiny Teofil v. b. t. taná­csosok, Gromon Dezső, Zsillinszky Mihály, Nagy Ferenc, Mohay Sándor, Széli Ignác, Gulner Gyula, Nemeskéri Kiss Pál, Tarkó vich József álam titkárok, Üchtriíz Zsigmond, Korányi Frigyes, Ludwigh Gyula, Szász Károly, Bohus Zsigmond, gróf Vigyázó Sándor, báró Prónay Dezső főren­dek, báró Nopcsa Elek, Miklós Ödön, gróf Andrássy Gyula, gróf Andrássy Tivadar, Konkoly Thege Miklós, Csávossy Béla, Bernáth Béla, Nagy Mihály, Berzevicy Albert, Heltay Ferenc, Flassie Tódor, Mikszáth Kálmán, Örley Kálmán, Daniel Gábor, Komjáthy Béla, Bartha Ödön, Pichler Győző, Barabás Béla, Thaly Ferenc, AVolfner Tivadar, Buzáth Ferenc, Barcsay Ákos. Schmidt Károly, Wílcsek Frigyesg róf, Olay Lajos, Werner Gyula, Láng Lajos ország­­gyűlési képviselők ; Bérezik Árpád, Barkassy Béla, Szte­­rényi József, Sélley Sándor, Romy Béla, Pauler Gyula miniszteri tanácsosok, Jeszenszky közigazgatási biró, Sker-­­lesz Iván báró ; emőkei Emich Gusztáv udvari tanácsos, Chorin Ferenc, a csendőrség képviseletében : Jablánczy altábornagy, Stesser tábornok, Panajott ezredes, Ivereska alezredes; Márkus József főpolgármester, Rudnav Béla fő­kapitány, Gajáry Ödön, Sizzo Noriss gróf tábornok, Ro­­houczy altábornagy, térparancsnok, Csesznák Benő, Durmann altábornagy, továbbá az összes minisztériumok tisztviselői kara testülteileg. Pestvármegye küldöttsége Beniczky Fe­renc főispán, Hevesvármegyéé Kállay főispán, Izsák föld­­birtokos szabadelvüpárti elnök, Szeged városáé Lázár György képviselő, Nagyváradé Rimler polgármester, Máramaros­­megyéé Nyegre László képviselő, a debreceni szabadelvű­­párt gróf Degenfeld főispán, Simonffy polgármester, a tudomány-egyetem és a királvi József-műegyetem Uosvay és Vécsey rektorok, az Áru- és Érték-tőzsde Kornfeld Zsigmond, Budapest tanácsa és törvény­­hatósága Halmos János polgármester, a Nemzeti Muzeurn tisztviselői kara Szalay Imre, az Országos Nőképző-Egylet emőkei Emich Gusztávné, Csiky Kálmánná, és Rudnay Józsefné, a Fővárosi Szegénygyermekkert-egylet Grosz Sándor vezetése mellett, dr. Hertzka Tivadar, gróf Almássy Györgyné, gróf Károlyi Istvánná, gróf Teleki Sándorné, gróf Pálffy Dauu Lipótné, Lónyay Gabriella grófné, Batt­hyány István és Lajos grófné, báró Radvánszky Gézáné, gróf Szapárv Gyuláné, gróf Cziráky Jánosné, báró Gerliczy Ferencné. Egyházkerületünket Antal Gábor püspök veze­tése alatt a temetésen a következők képviselték : Czike Lajos kir. tanácsos, főiskolai gondnok, Körmendy Sán­dor és Molnár Béla egyházkerületi főjegyzők, Sárközy Aurél és Horváth Lajos egyházkerületi tanácsbirák, Barthalos István főisk. ügyész, Juhász Pál, Veress Ede, Nagy Lajos esperesek, Béné Géza, Darányi Ignác, Kovács Sebestyén Endre ehmegyei gondnokok, Németh István, dr. Antal Géza, dr. Horváth József és Kis Ernő pápai főiskolai tanárok és Dózsa József. A geszti temetés. Szerdán reggel fél hét órakor érkezett meg a? Tisza Kálmán holttestét szállító vonat Nagyszalontára.. Ezzel a vonattal jött a család, és pedig Tisza Kál­mánná, az özvegy, gróf Tisza István, gróf Tisza Kál­mán nejükkel, gróf Tisza Lajos, báró Radvánszky Béla. koronaőr nejével, gróf Sándor János nejével. A per­­ronon és az -állomás környékén nagy néptömeg várta a koporsót, a melyet csöndesen leemeltek a vonatról és a négylovas kocsin vitték a körülbelül egy órajá­rásnyira fekvő Gesztre. Itt nagy sokaság várta a kü­­lönvonatot is, a mely a kormány képviselőit és a kép­viselőház küldöttjeit hozta. Ez a vonat nyolc óra negyvenöt perckor érkezett. Vele jöttek báró Fejérvári/ Géza, D irányi Ignác és Cseh Ervin miniszterek, Gro­mon, GraenzenHein, Széli Ignác és Tarkovics államtit­károk, valamint a képviselőház küldöttei: Tallián Béla,. Ferczel Dezső, Kristófy Győző, Miinnich Aurél, Wolfner Tivadar, báró Forgách, Csávossy háznagy, Heliai Ferenc, Rónay, Vöröss László, Kulinyi, Fejacsevics, gróf Teleki Gyula, Bernáth László, Telegdy József orsz. képviselők. A főrendek közül jelen voltak : Wekerle Sándor, báró Kemény Kálmán, báró Rakovszky Géza, báró Nyári/ Jenő, Teleki József, Teleki Tibor és Teleki László gró­fok, Bohus Zsigmond, gróf Vigyázó Sándor és báró Üchtritz Zsigmond : továbbá a dunántúli egyházkerület küldöttsége (Kovács Sebestyén Endre, Veress Ede, Hor­váth • Lajos és dr. Antal Géza) Antal Gábor püspök s a dunamelléki egyházkerületé Darányi Ignác főgondnok vezetésével, Barkasy tanácsos és Huszár irodafőigazgató a miniszter elnökség részéről, a belügyminisztérium hat, a pénzügyminisztérium három tisztviselője. Megérkezett továbbá ezen a vonaton Pestmegye képviseletében Be­niczky Ferenc főispán, Beniczky Lajos alispán és Fazekas főjegyző. Mintegy száz kocsiból álló hosszú kocsisor vitte a sokaságot a geszti kastély felé. A geszti református­templom ormán fekete zászló lengett. A gyászszertartásra egybesereglettek a geszti kas­télyban keresztülmentek a család ősi kriptája felé. A kripta egy kis dombos helyen áll fáktól körülvéve. Homlokzatán ez a felírás van : Feltámadunk. A kripta tetején ki van függesztve Tisza Kálmán címere, rajta, ez a felírás : Borosjenői Tisza Kálmán 1830. december 16. — 1902. március 23. A ravatalon csak a család koszorúi voltak. A koporsó körül ott volt a gyászoló család és tengernyi nép, mely már napok óta árad. Nagy-Szalontára és Gesztre. Bihar vármegye nagyszámú küldöttségét Beöthy- László főispán és Szunyogh Péter alispán vezették, Nagyvárad városa küldöttségét Komlóssy József taná­csos vezette. Képviselve volt a bibarmegyei és a nagy­váradi szabadelvű párt. Küldöttséget küldött Mármaros­­megye, amelyet Szabó alispán és Mármaros-Sziget vá­rosa, amelyet Szerémy polgármester vezetett. Jelen volt továbbá Békésmegye küldöttsége Fábry Sándor alispán, vezetése alatt, azonkívül az összes bihari járások fő­­szolgabiráik vezetésével nagyszámú deputációt küldtek a temetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom