Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-17 / 11. szám
179 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 180 nak, Herodesnek, Kajafásnak, Annásnak, hozzá még az ő keresztjének is vág}1, pedig nem igazi Krisztus az. Az Üdvözítő szive összeszorult, a mint az áruló tanítványra tekintett. Most ismét a 11-hez fordul. Az előbb nagy leckét adott nekik az alázatosságról; megértette velük, hogy nekik nem szabad magukat nagyobbra tartani Uruknál, ki őket küldte; most viszont megvigasztalja őket, hogy követőit nem akarja kisebbnek tartani mint ő maga. Nekik egészen olyanoknak kell lenni, mint ő: e világban szolgai formában örök dicsőséget bírnak. (1. Ján. V.: 11.) Epen annak, hogy át voltak hatva magas hivatásuk tudatától, igen készségessé kellett tenni az apostolokat az önmegalázásra, a szeretetteljes szolgálatra. Bizony, bizony mondom néktek — mondja azért az Úr hozzájok — a ki felveszi azt, a kit én küldök, az azt veszi fel, a ki engem küldött. A ki az Úr Jézust az ő szegénységében és alacsonyságában felveszi, az az ő mennyei Atyját veszi fel; hasonlóképpen az egyháznak szegény, a világtól megvetett szolgáiban az ő Uruk, a dicsőség ura vétetik föl. Az apostolok az elsők a küldöttek karában; az ige összes szolgái a Kriszt. követei, vagy angyalai (a hogyan a jelenések könyve leveleiben neveztetnek). A Kr. követeinek elrejtett dicsősége királyi pompában tárul föl egykoron a Kr. örök országában. Miként ő a kiállott küzdelem után bement az Atyja által neki adott ox*szágba : úgy, a kik vele tűrtek az időben, uralkodni is fognak vele az örökkévalóságban. Ti vagytok azok, a kik megmaradtatok én velem küzdelmeimben. Én azért adok néktek, Miképpen az én Atyám adott nékem országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban és üljetek székeken, megítélvén az Izrael 12 nemzetségét. (V. ö. Máté 19: 28; Jel. 21: 13—14.) Kitartottak vele, megosztva küzdelmeit, ő viszont megosztja velük, mint testvéreivel és örököseivel, a neki győzelmi díjul juttatott országot. Jézus, a ki idegen lakás termében eszi a húsvéti bárányt tanítványaival^ örökségül hagyja ezeknek az asztalához való jogot az ő országa termében. E terem azonban majd csak azon a napon tártál föl, a mikor az embernek fia megjelenik, ülve dicsőségének királyi székében (Máté 19: 28.) Akkor megismerjük a titkát annak a boldog közösségnek, a melyben a szent apostolok vannak Jézussal az ő országában. Tudjuk pedig, hogy nekünk is, a kik az apostolokkal együtt hiszünk és türünk, van helyünk a Jézus asztalánál e földön és az égben. Megfog Ítélni bennünket a 12 apostol; prédikálásuk fog megítélni bennünket, nem más; és mi, kik az ő prédikálásuk által a J. Kr. ban hittünk, mi ő velük együtt megfogjuk ítélni a világot (l. Kor. VI: 2.) Az alázatosság völgye ily felséges magaslatra vezet. Hát lehetne még kedvünk ahhoz, hogy a fölött versengjünk, ki legyen közöttünk a nagyobb ? Nem, a ki azt a tiszteleti trónt forgatja eszében, a melyen majd a Krisztussal ül, az megveti azt a koldustiszteletet, a mit a világ ád, és megtisztelő ruhának tartja azt a kötényt, mivel körülköti magát, hogy megmossa testvérei lábait. ÍLtárcza. A Hegyi prédikáció szövege. (Folytatás). 3. Az JJr imáját más összefüggésben és más terjedelemben örökitette meg Lukács és nem úgy mint Máté. Máté a Hegyi beszédben, az imádkozásról mondott szavaknál talál helyet a Jézus imájának, mig Lukácsnál egyenesen egy tanítványa felhívására tanítja meg őket Jézus erre az imára s egyúttal a tolakodó, rimánkodó barát példájával buzdit a szorgalmatos imádkozásra és bizalmat kelt az ima sikere iránt (Luk. XI. 1 —13). Mikor mondhatta el Jézus tanítványainak a legtökéletesebb imát, a Hegyi beszéd tartásakor-e vagy talán máskor és éppen egy tanitványának kérésére ? Ebben a kérdésben nagyon megoszolnak a theologusok; régebben mindkét tudósítás hitelességét elismerték, újabban számosán vannak Lukács mellett, sokan védik a Máté hitelességét. Többen valószínűbbnek tartják a Lukács előadását, sőt Pott után egész arra a következtetésre jutnak, hogy épp a Mi Atyánknak Máté által a Hegyi beszédbe felvétele bizonyítja legvilágosabban, hogy a Hegyi beszéd tulajdonképen egy gyűjtemény, melybe Máté Jézusnak különböző helyeken tartott tanításait együvé szedve, rendszerbe öntve, egészszé kikerekitve adja elő x). A felvetett kérdéssel OTigenes foglalkozott legelőször behatóbban. O úgy Máté, mint Lukács tudósítását hitelesnek vallja és azt a kérdést: miért rövidebb az ima Lukácsnál, mint Máténál ? úgy oldja meg, hogy felveszi, hogy a Máténál levő hosszabb formát az. egész hallgatóságnak, általános használatra tanitotta Jézus, a Lukács-féle rövidebb formát pedig később a tanítványok szükebb körének mondotta el. Miért volt szükség ezt az imát ismételni ? e felvetett kérdésre aztán eltérő feleleteket adtak a theologusok; némelyek szerint az a tanitvány, kinek kérésére a Lukács-közlötte formában ismételten elmondta volna az imát, nem volt jelen a Hegyi beszéd tartásakor; mások a pad^c^g alatt a 70 tanitvány egyikét gondolják és igy tovább, a legtarkább változatot tüntetik fel az indokokat kereső hittudósok nézetei. Miután kielégítő feleletet senki sem tudott adni a felvetett kérdésre, visszatértek a kiindulási pontra és helytelennek találván a kérdés felvetését, nem Jézusban, hanem a tanítványokban keresték az ima-rövidi*) Már megelőzőleg Kálvin is ezt mondja úgy Mátéról, mint Lukácsról: utrique enim evangélistáé propositum fűit, semel unum in locum praecipua capita doctrinae Christi colligere quae ad pie recteque vivendi regulám spectabant. Arról, hogy mikor mondhatta Urunk ezt az imát, ingatag a vélekedése : incertum est, semel an bis hanc orandi formám Christus discipulis tradiderit. Quibusdam hoc secundum videtur magis probabile. Quia tarnen diximus, Matthaeum praecipua quaeqe doctrinae capita colligere, ut melius ex continua serie totam summám perspiciant lectores, fieri potest, ut Matthaeus occasionem, quam refert Lucas, omiserit, quamquam hac de re cum nemine pugnare velimus.