Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-03 / 9. szám
149 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LÁP 150 úgy látszik, maga is jobban érezte a magasban Isten közel létét, az a Jézus nem is választhatott alkalmasabb helyet első fellépése szinteréül, mint az említett hegyet. Mindezekből nyilvánvaló, hogy Máté a beszéd tartásának helyét elfogadhatókban jegyezte fel, mint Lukács, ki előtt az semmi jelentőséggel nem bírt. (Folyt, kov.) Lie, Bácz Kálmán. ÁUpyES l^czlEményElÁ. — Az előfizetési pénzek szives beküldését kérjük.-Gyászili 1*. Ha másról nem, lelkes szavairól, lelkesítő adományairól országszerte ismeretes a Keszi Haydn Lajos neve. Fájdalom, immár a múlté, ő is elköltözött a minden élők utján. Emlékét szivünkbe zárva, emlegetni fogtuk nevét mindannyiszor, valahányszor a haza és egyház jólteveiről emlékezünk ! Haláláról a kisújszállási ev. ref. főgymnasium tanári kara a következő gyászjelentést adta li: „A kisújszállási ev. ref. főgymnasium tanári kara mély fájdalommal jelenti, hogy Keszi Hajdú Lajos nyugalmazott gimnáziumi tanár s igazgató, kit az 1848—49 iki szabad eszmék buzgó terjesztéséért az abszolút kormány kötél általi halálra, majd kegyelemből 20 évi várfogságra ítélt, s ki 1856-ban történt kiszabadulása óla 36 éven át szolgálta áldásos sikerrel a nevelés ügyét intézetünkben, 1891-ben nyugalomba vonult, — folyó év febr. hó 24-én este fél 7 órakor, életének 88-ik évében, rövid szenvedés után elhunjű. Hült porai 1901. február 26-án d. u. 2 órakor fognak a kisújszállási ev. ref. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Kisújszállás, 1901. február 25. Áldás emlékezetére !“ — A belső-somogyi ev. ref. egyházmegyében „Jád“-on Nagy Albert ev. ref. lelkész és Somogyvármegye törvényhatósági bizottsági tagja 67 éves korában meghalt, s február 25-én temettetett nemcsak a jádi gyülekezet, hanem a környékről jövő papok» tanitók és gyülekezeti tagok nagy részvéte mellett. Felette a templomban a magyar-egresi, a temetőben a szomajomi lelkész tartott gyászbeszédet. — Bergenyei Soós Antal tanár halála. A ref. egyháznak egy kiváló és buzgó tagja hunyt el febr. 24-én Soós Antal, nyug. képző int. tanár személyében. A boldogult Erdélyben született, Bergenyén, 1838. nov. Ildikén. Tanulmányait Maro3vásárhelytt, Kolozsvárott és N.Enyeden végezte a ref. kollégiumokban és főiskolákban. 1870-ben Eötvös minister intézkedése folytán, mint képző int. tanárjelölt, külföldi tanulmányutat tett ; a schvveici és németországi tanítóképzést tanulmányozta s közben egyetemi előadásokat is hallgatott. Hazatérvén előbb nevelő a gr. Tholdalági családnál, majd áll. képző int. tanár lett s több helyen, legutóbb Pápán működött, a múlt évben történt nyugal utaztatásáig. Úgy társadalmilag, mint irodalmilag sokat dolgozott és számos etnográfiái, történelmi, közgazdasági és paedagógiai cikke jelent meg elszórva a fővárosi és vidéki lapokban. 1899-ben egy Paedag. Kalauz c. önálló művet adott ki. Temetése nagy részvéttel ment végbe Pápán, február 26-án. — Igazgató-jelölés. Főiskolánk főgymnasiumának tanári kara e hó 1-én tette meg az igazgatójelölést. Első helyen jelölte dr. Kapossy Luciant 6 szavazattal, Faragó János 4 szavazatával szemben; második helyen Borsos Istvánt 6 szavazattal, Faragó János 4 szavazatával szemben. A választást a március 26-án tartandó egyházkerületi gyűlés eszközli. — Lelkészválasztás. Csomasz Dezső főisk. senior, kit a homokbödögei egyház hívei megválasztottak, a kádártaiak pedig meghívtak, az utóbbi lelkészi állást fogadja el. Ma búcsúzik el a pápai gyülekezettől, hol s.-lelkész volt. A pápaiak értékes emléktárgyat adtak neki, ezzel is mutatván hozzá való ragaszkodásukat. Kádártán jövő vasárnap lesz a beigtátás. Midőn közvetlen közelünkből távozik, Isten áldását kérjük rá pályája kezdetén s óhajtjuk, hogy jól kamatoztassa a rábízott talentumokat! — Lelkészválasztás Bödögén. Csomasz Dezső lemondása folytán az esperes az uj lelkészválasztást az egyházi törvény 224, §. alapján márc. 7-éré tűzte kí H.Bödögén. Jelöltek : Kelemen Zsigmond, Tánczos Gyula, Kirvács László. — Az ajkai egyházba egy évre helyettes lelkészül Vargha Kálmán kálózi segéglelkészt nevezte ki Szekeres Mihály esperes ur. — Kegyes adományok. Méltóságos Máday Izidorné urnŐ édes anyja, Nagy Szabó Ignácné emlékére 200 koronát ajándékozott a takácsii ref. nó'egyletnek toronyórára. E célra ugyancsak 200 koronát adott a takácsii közbirtokosság is. Ezeken kívül Ngs Bauer Antal képviselő 10 koronát. Ugyancsak e célra Ngs Szevera Károly penyvádi nagybirtokos 5 koronát. A kegyes adakozóknak meleg köszönetét nyilvánítja az egylet nevében s annak megbízásából : A lelkészi hivatal. — Köszönetnyilvánítás. Lapunk múlt számában közöltük azt a kérelmet, hogy ki volna szives pénzért vagy ajándékban átengedni főiskolai könyvtárunknak Tóth F. „Túl a tiszai püspökök élete“ c. művet. E felhívás következtében nt. Mészáros János kecskeméti ev. ref. lelkész ur, főiskolánk egykori növendéke, szives volt ajándékban odaadni a nevezett munkát. Fogadja ez utón is hálás köszönetünket szives készségéért. — A pápai ev. ref. nőegylet múlt hó 17 én tartotta közgyűlését Bárányáig Zsigmondné elnöklete alatt. A közgyűlést, melyen a tagok igen szép számmal jelentek meg, Németh István h. lelkész nyitotta meg ; majd Faragó János titkár terjesztette elő jelentését az egylet 1900. évi működéséről. A nagy gonddal és körültekintéssel szerkesztett jelentésből adjuk a következőket : Volt az egyletnek 30 alapitó, 185 rendes, 22 pártoló, összesen 237 tagja, tizenegygyei több, mint az előző esztendőben. Az összes bevétel 5317 K. 76 F., a kiadás 2382 K. 42 F. volt, igy a maradvány 2935 K. 34 F., 353 K. 32 fillérrel több, mint 1899-ben. Egészben vagy részben fölruházott az egylet 41 iskolás gyermeket, állandó segélyben részesített 3 szegényt. Az iskolás leányokat ellátta kézi munka anyaggal; a közvizsgák alkalmával imádságos könyveket, valláserkölcsi olvasmányokat osztott ki a gyermekek között. Mint fontos mozzanatot említi a tit-