Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-08 / 49. szám
811 DUNANTULPROTESTANS LAP. 812 Pethes János ur ama másik kérdésére, bogy hogyan és miként érvényesülhetne az egyházmegyék többségének véleménye már a kerületi tanügyi bizottságba, is? válaszom az, hogy a kerületi gyűlésnek liatározatilag ki kellene mondani azt, hogy az egyházmegyék tanügyi bizottsági elnökei hivatalból rendes és köteles tagjai a kerületi tanügyi bizottságnak. Kilenc egyénnek útiköltsége és napidijja évenként egyszer nem ingatná meg a kerületi költségvetést annyira, mint az új rendtartás 109. §. e) pontjának azon intézkedése, hogy az egyházmegyei tanügyi bizottság elnöke a körfelügyelővel az egyházmegye területén levő minden iskolát tartozik évenként egyszer személyesen meglátogatni. így egyrészről nem lennénk kitéve annak, hogy rólunk hoznak határozatot nélkülünk ; más részről nem kellene szégyenkezve olvasnunk a kerületi jegyzőkönyvekből, hogy az elnökön kívül a kerületi tanügyi bizottsági ülésen mindössze 5—6-an voltak. Pethes János urnák személyes jellegű megjegyzéseire és fejtegetéseire az ő iránta eddig érzett tiszteletem és nagyrabecsülésemből kifolyólag nem válaszolok ; csupán a testi fenyíték kérdésénél tartom szükségesnek megjegyezni, hogy „Döntés után és mégis előtt“ cimii cikkemben én nem a testi fenyíték alkalmazásának kérdésére, de azon módra, a melyen való végrehajtást az új rendtartás ajánlja írtam, hogy az oly szerencsétlen, hogy ahoz hozzászólni se érdemes. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül Pethes János ur cikkének azon részét, melyben azt mondja, hogy „Fáj Vágmelléki urnák, hogy a 67. pont értelmében körfelügyelővé nemcsak lelkész, de tanító, sőt még Isten csodája „más oktatási intézetben működő egyén“ is megválasztható.“ Hát kérem nem ez fáj énnekem és velem együtt felekezeti iskoláink érdekét szivünkön viselő lelkésztársaimnak, hanem az, hogy az új rendtartás l01-ik pontja az egyházmegyei tanügyi bizottságban mig V3 — V3 helyet biztosit világi és tanító tagoknak, addig a harmadik harmad hely nincs biztosítva a lelkészek, mint iskolaszéki elnökök számára. A ki ezt rossz néven veszi tőlem, az vessen reám követ. Bizony nem tagadom, hogy nekem az is fáj, hogy az anyakönyvi hivatalt a lelkészlakról a községházához helyezték; még sokkal inkább fáj, hogyha olyan törekvést látok, hogy az iskolából, anyaszentegyházunk veteményes kertjéből is kiakarnak bennünket szorítani. Igenis önmagunk és hivatalunk iránti kötelességünk, hogy az egyházmegyei tanügyi bizottságban a tanítók és világiak mellett az 1js helynek biztosítását követeljük. A tanítási eredmény osztályozására, valamint az évzáró vizsgálatokra vonatkozólag lapunk 25 — 26 és 33-ik számaiban nyilvánított véleményemet Pethes ur tudományos fejtegetései dacára is változatlanul fenntartom. A 26-ik számban megjelent cikkam azon megrovását, hogy egyik másik tanító ur függetleniteni óhajtja magát a lelkészi befolyás alól és mindenáron kétségbe akarja vonni a lelkésznek a népoktatás terén való szakképzettségét, Pethes János ur azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy szelíd szemrehányással értésünkre adja* hogy a vallásoktatás a lelkészek kötelessége és azt helyettünk végzik a tanítók. Pethes ur igen csalódik, hogyha azt gondolja,, hogy ezzel reánk nézve kellemetlen ügyre hívta fel az olvasók figyelmét. Ezen szemrehányásnak jogos volta igen sokunknak közös fájdalma. Mindenféle kül- és belmissiónál többetérőnek tartom a népiskolai vallásoktatásnak a lelkészekre való bízását. Hogy mostani viszonyaink között ez nem lehetséges, az egyetemes egyházunknak nagy kára. A lelkészhiány, a mely az újabb időben még a tanitóhiányt és felülmúlta, nem engedi még reménylenünk sem, hogy népesebb egyházainkban lelkészjellegii hitoktatókat alkalmazhassunk. Már pedig ezt a felette fontos országos ügyünket csakis egyöntetűen szabad és kell rendezni. Azt hiszem ezen ügyet is az 1848. XX. t.-cikk életbeléptetésével lehetne megoldani. Egyébként ezen kérdésnek felvetéséért Pethes urnák elismerésemet és köszönetemet nvilvánitom. Mivel az új rendtartás ügyhöz, a mostani mederben nem szándékozom többé hozzá szólani, nem hallgathatom el azon benső óhajtásomat, vajha a kerületi gyűlés tekintettel azon körülményre hogy zsinat előtt állunk : venné le a napirendről az új rendtartás szerkesztését. Ha négy év óta vajúdhatott ez az ügy, még várhat egy két évet, hogy az új zsinati törvények korlátaain belül alkottatnék újabb népiskolai szabályrendeletünk ! Vágmelléki. KönyvismeiitEtés. A megújított énekeskönyv probagyüjteménye. (Folytatás.) Félig-meddig sikerült, bizonyos simítások megtétele után felvehetőnek jeleztem összesen 23 zsoltárt, a melyeknek hiányaira, így a javítani való helyekre közelebbről reá kell mutatnom. Az 5. zsolt. két első versén dicsérendő konzervativizmussal kevés és helyes változtatás történt, de a 3-ik versszak rosszabb mint a mai alakjában (kell-e prózaibb sor ennél ; „A midőn én is legelőbb Ügyemet elődbe számlálom ?), ezért inkább mitse változtassunk rajta. A 12. versnek 6-ra leolvasztása helyes, mert igy a zsidós vonatkozásoktól megszabadult és egységében még inkább nyert ez az ének. — A 15-ikben javítandó az 1. versben : „A te örök hajlékodba Fel te hozzád, vájjon ki szállhat;“ egyébként szépen sikerült gyökeres átdolgozás. A 16-iknak 3-ik verse kevésbbé sikerűit, a mennyiben elejtette azt a hálateljes nyilatkozatot, hogy Isten a legjobb részt adta nekünk s mert nagyon törekedett Összevonásra, megenged ilyen homályos kifejezést: „szép örökségét (Isten ?) én velem megosztván“ ; az 5-ik versből is nem ártana eltüntetni a „mivoltát“ szót. — Csodálom, miként hagyhatta 49
