Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-03 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 sének evangélioma hirdettetni fog az egész világon; viszont a hol megtudják, hogy hogyan szeretett ő minket, ott megemlékeznek Máriának iránta megmutatott nagy szeretetéröl is. Es igy történt, a hogy az Ur előre megmondta és úgy fog történni az idők végéig. A hol Jézus föltámad az emberi szívben, ott Mária is föltárnád. A hol hirdetik és hiszik a Jézus Krisztus üdvözítő munkájáról szóló evangéliomot, ott „megtelik a ház a kenet illatával,“ ott felsarjad és gyümölcsözik Mária szeretetének munkája is. Most már aztán hozzáfogunk Idvezitőnk szenvedésének történetéhez. Beszédem végezetéül egy kérdést teszek fel : szoretnétek-e kedvében járni az Ur Jézusnak ? Igen ? De hát tudjátok-e, mi találkoznék igenigen az ő tetszésével ? Ugyan mi más, mintha mi is elkészitenénk őt a temetésére, miként Mária. Az ám, de nekünk nincs mindnyájunknak valami olyan drágaságunk, mit Jézusnak ajándékozhatnánk. Mégis szép és kedves ajándék volna előtte, ha valamennyi bűnünket, a régieket és az újakat, ha összes adósságunkat, a mi őt a keresztre és a sírba vitte, bűnbánóan megsiratnánk, és igy könnyeink lennének a nardus-olaj, a mit fejére öntenénk. Igen, bűneink fájdalmas érzése legyen a mi nardus-olajunk keserű myrhája. Mit ajándékozhatnánk neki mást, mit szegény, beteg szivünket ? De hisz épen ezt kéri: „Szerelmes fiam, add nekem a te sziszivedet !“ Amen. Észrevételek Váró Ferenc vallástanitási tervezetére. (Vége.) Elvileg helyes dolog volna az, ha a vallásos eszméket a biblián kívül más müvekben is észleltethetnénk tanitványainkkal, valamint kitűnő dolog volna úgy a XVII. század hitvita irodalmával, valamint a vallásügyi törvénycikkek eredeti alakjával megismertetni őket, ha — ha erre volna elegendő időnk. De legalább a mostani tanterv keretében annyival kevésbbé gondolhatott erre a vallástanár, mivel a theologiai akadémia sem terjeszti ki figyelmét ezekre sehol e hazában. Nem mondjuk, hogy egyéni kedvtelésből elő nem vettük olykor-olykor a hitvita-irodalom egyik-másik jeles szüeményét, de bizony a középiskola nem használhatnál kellő eredménynyel a hiterősités emez eszközét azon egyszerű oknál fogva, mivel a vita eldöntésének fejtegetésére idő nincs, e nélkül pedig hasztalan fáradoztunk. Egyedül az életrajzok olvasása járna kellő haszonnal, természetesen alkalmas formákba Öntve. A biblián kívüli egyéb olvasmányok a IV. osztálytól kezdve foglalkoztatnák órákon a növendékeket, de az olvasmányok kiválasztása mintha nem volna egészen szerencsés, mert a IV., V. és VI. osztályban a vallástanból a megtanulandókkal semmi összefüggésben nem állnak az olvasmányok. így a IV. osztályban megtanulandó anyag „a sakramentumok magyarázata, szertartásaink ismertetése“ volna s e mellé olvastatna egyháztörténeti életrajzokat és Farkas András Énekét a zsidó és magyar nemzetről. Az V. osztály tanulni valóját igy tűzi ki : „népszerű szakaszok az ó kor nevezetesebb népeinek vallásos fogalmairól, képek a keresztyénség viszontagságaiból a nyugatrómai császárság bukásáig;“ — és olvastatna egy vita-iratot a XVI— XVII. századból. A. VL osztályban tanultatná Izráel vallását, az izlámot s az egyháztörténet egyrészét, e mellé felveszi olvasmányul a magyar bibliai epikai és vallásos lira termékeit s Sztárai „Igaz papság tiiköré“-t. Egyszerre szembetűnik, hogy az olvasmányok semmi összefüggésben nem állanak a tanulni valókkal az említett három osztályban s vájjon helyes-e paedagogiai szempontból ez a szétszóródottság ? Aligha. Pedig mire való az olvasmány, ha nem arra, hogy a tanulni valókat nagyobb világításba helyezze, vagy az elvontat élpéldában feltüntesse! Aztán arra való-é a vallásóra, hogy pótolgas8a poétikai vagy irodalomtörténeti ismeretek hiányait? Vájjon nem természetesebb dolog-e a magyar bibliai epikai és vallásos lira termékeinek ismertetését az irodalomtörténet körébe utasítani ? De meg ha a poétika termékenyítését célozza a tervező, akkor is ez a tanterv szerint a VI. osztályba tartozik. Vagy ha már a vallásórákon kell azokat megismerni, miért nem az irodalomtörténettel foglalkozó osztályokban olvastatjuk az ide vágókat? A VII. és VIII. osztályok számára kitűzött olvasmányok a tanulni valókkal állnak összeköttetésben. Helyes, de miért nem valósul ez az elv a IV—VI. osztályokra is! Nem hagyhatom emlités nélkül, sőt több szóra kell méltatnom azt a feltűnő jelenséget, hogy a tervezet szerint az V. osztálynak egyik mellékfoglalkozása „válogatott egyházi beszédek olvasása és elemzése, szabad előadás gyakorlatokkal.“ E pontnak bizonyosan feltűnő voltát érezte a tervező, mikor szükségesnek látja külön is indokolni és teszi ezt a következőkben : „A prédikáció tanulás s kathedrai gyakorlat az V. osztályban s később a legációba készülő ifjaknál önkéntes önképző munkásság lessz, a vallástanár útbaigazítása, vezető gondja mellett“. Szinte azt hiszi az ember, hogy nem jól olvasott, mikor ez a tétel a szeme elé kerül. S ha másodszori olvasásra isugyanazt látja, akkor meg arra gondol, hogy talán a theologiai akadémia tantervéből szakadt ide valahogy tévedésből ez a — próba predikálás, (mert egyébnek nem nevezhető). Csak ez kell még neked, szegény kálvinista papság ! Nem elég az, hogy a legáció intézménye jórészben hozzájárul tekintélyed alászállitásához, nem elég az, hogy a néptanítóknak katedrában állítása azt a gondolatot kelti és mindinkább kitörölhetetlenül bevési a nép leikébe, hogy a pap mivel sem áll felette a tanítóknak ! Nem ! most már egyenesen szentesíteni fogja a középiskola (még pedig bármiféle középiskola) azt a. felfogást, hogy a par excellence papi foglalkozás, az igehirdetés serdülő gyermekekre, 14—15 éves V. osztályú ifjakra is bizható. Vájjon mi lészen ebből ? Hová ragad még el az utraliberális gondolkodás ? Nem érezzük-e, mennyivel hátra teszi a. közvélemény a prot. „prédikátorit a kath. „pap“ mögé. s vájjon nem gon_
