Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-13 / 41. szám
693 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 694 galom gyártástól menekült meg ő maga, hanem egyszersmind újra megvetette alapját a keresztyén theologia tudományos tárgyalásának is. (Nagy Károly: Kálvin Theologiája) A Krisztus személyére vonatkozólag ragaszkodik Kálvin az orthodox egyházi tanhoz. „Krisztus, ki Istenfia volt, emberfiává lett, — s mint közbenjáró : valódi Isten és valódi ember kell, hogy legyen, mert csak igy tehet eleget Isten igazságának és békithet meg, hozhat egységbe minket Istennel. És szükséges is hangsúlyoznunk Krisztus lényegének e kettős oldalát, hogy raanicheismusba és doketismusba ne essünk, s „mennyei testet“ ne adjunk reá, vagy csupa „látszattá“ ne vékonyítsuk, úgy szintén, az antitrinitáriusokkal egyezőleg pusztán embernek ne tekintsük. Csakhogy e két természet milyen viszonyban van egymással? „Non confusione substantiae, séd imitate personaeS a két természet egységét a test és lélek analógiájában szemlélteti Kálvin. Nem lehet a két természet egyesüléséről beszélni, mert mindkettő megtartja saját tulajdonságait, de úgy, bogy a lélek és a test van az egy emberben.“ És bár ezzel az analógiával nem látjuk is a problémát megoldottnak, mégis méltányolnunk kell Kálvin józan törekvését, hogy Krisztus istenségének hangsúlyozása mellett, igaz emberi voltát szembetünőleg kidomborítja. Csak a logos bir nála praeexistentiával, az ember Máriától született, a Szentlélek ajándékai közöltéinek Jézussal, kinek tiszte hármas: prói’étai, királyi és főpapi ; nem érdeme, hanem önkénytes engedelmessége által békit ki bennünket Istennel, s ez az engedelmesség a getsemánéi szenvedésekkel kezdődő megaláztatasa- és a mennybemenetellel bevégződő felmagasztaltaltatása állapotában éri el teljességét, s bár ha testileg nincs is itt, de hasznosabb formában, a Szentlélekkel itt marad mind a világ végéig. És a miként nem szállt alá Krisztus poklokra, mert „e kifejezés értelme az, hogy ö megvívott ama mély pokoli, lelki kínokkal is, mely a bűnösökre várt“ : úgy üdvünk megszerzésében is „nem meritorius faktorként, hanem eszközileg szerepel és a szolgáltatott üdvöt az egyén subjectiv tudatába átülteti.“ Vagyis az üdv a Krisztussal és ő általa Istennel való személyes életközösség, ezért van szükség az incarnatióra és a közvetítő emberi természetre. Minthogy azonban üdvünk egyedül Istentől függ: úgy Kálvin, mint az őt követő református theologusok kénytelenek Krisztus lényegében az isteni és emberi tulajdonokat szorosan megkülömböztetni. A inig pedig a két természet, abstrakt metaphysikai alapjában ellentétet képez : mindaddig kielégítő tanfogalom nem jöhet létre a Krisztus személyét illetőleg. „A Krisztus személyéről szóló dogmatikai probléma igazi megoldása, Nagy Károly szavaival élve, csak az lehet, hogy a helyett, hogy ezt mondjuk : Krisztus, — bár nem emberi természeténél fogva, — részese az isteni tulajdonságoknak, melyek azonban benne az ő felséges voltukat elrejtve tartják, ezt fogjuk mondani; az absolut, a mi őt megváltóvá teszi - az isteni, megváltó szeretet!Ju De bár nem sikerült is Kálvinnak a Krisztus személyéről szóló nehéz föladatot nemcsak a jelenkorra, hanem önmagára nézve is kielégitőleg megfejteni, — mert ez, szerinte, észokokkal be nem bizonyitható s emberi elmétől elrejtett mély titok : mégis a „finilum non est capax infinite elvének következetes alkalmazásával krisztologiája ment minden ide-oda csapongástól és teljes a Krisztusban levő két természet hármóniájával. A genfi hitjavitó eme fölfogása tükröződik vissza kálvinista népünknek abban a józanságában, hogy mig egyrészt Krisztus istenségét, főként valláserkölcsi leg fogva föl, teljes meggyőződéssel vallja : addig másrészt távol minden iránta való rajongás és beteges imádattól, őt inkább az Atyában és Atyával dicsőíti, mint a ki saját érdemén kívül az Atya kegyelméből emeltetett istenfiui és közbenjárói tisztségre. Az elégtételről való kálvini tan pedig egészen a mai kor gyermekeiével egyező felfogású, mert az anselmi supranaturalis satisfactio ebben már háttérbe szorul s helyét az Istennel való személyes életközösség erőteljes gondolata foglalja el. Ezt a nagyszerű eszmét egész mélységében fogták föl s igyekeznek gyakorlatilag megvalósítani a legtöbb külföldi állam reformált egyházai, melyekben az egészséges egyháztársadalmi élet világos bizonysága annak, hogy a keresztyénség Krisztusban való élet. A személyes életközösség krisztusi eszméjének gyakorlati megvalósításában fárad, külországi minták után indulva, erősen orthodox egyházi alapon, magyar református hitfeleinknek egy kis csapatja is, nem kisebb buzgalom, mint pietisticus színezetű rajongással. A nemes ügyhöz méltó dicséretes buzgóságukkal, de kivált a magyar temperamentummal sokban nem egyező túlzásaikkal, mert, sajnos, egyeseket a hév tagadhatatlanul túlzásokra ragadott! egyházunkban szokatlan háborodást támasztottak. És én mégis igaz örömmel szemlélem e mozgalmat, mert a mozdulás az élet jele. S rendületlen meggyőződésem, hogy ha — mit Isten ne adjon ! — a tervbe vett belmissiói egyesületnek autonomikus temetése lenne is az egyházkerületeken: a Krisztussal való személyes életközösség gondolata tovább él egyházunkban s hathatósan fog munkálni az igaz vallásosság mélyítésében ! (Folyt, köv.) Miklós Gtéea, jegyes §czÍEményEÍp — A főgymnasiumi ifj. segitő-egyesület e hó 6-án tartotta alakuló gyűlését Barcsy József tanár elnöklete alatt. Ifjúsági elnök lett: Székely István Vili., pénztáros : fazék Gyula Vili.,’ titkár-jegyző : Pongrácz József VII. o. t. Választmányi tagok lettek : Kovács Lajos, Strasszer Jakab, Szabó Gábor, Várady Lajos VII. o. t. Cséry Bálint, Varga Gyula VII. o., Fáncsik Jenő, Konkoly Thege Pál VI. o. tanulók. t — Lllbricll Ágoston kathedrájába dr. Fináczy Ernő min. osztálytanácsost ültette bele a király kegye. Ha meggondoljuk, hogy Fináczy mily elismeréssel adózott müveiben a nrotestáns iskoláknak, csak örvendhe-
