Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-22 / 38. szám
643 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 644 iskola-alapítót dicsőítette benne. Ezt a kiváló emlékbeszédet is közöljük lapunk olvasóival. Nagy figyelemmel hallgatott beszéde végén lehullott a lepel László József cararrai márvány-mellszobráról, melyet Horváth Adorján fiatal győri szobrász-művész mintázott, s melynek élethüsége és művészi kivitele bámulatra ragadta a közönséget. A közönség úgy a szónokot, mint a szobrászt lelkesen megéljenezte. Izsák József theologus szavalta ezután Medgijaszay Vince lepsényi ref. lelkész alkalmi ódáját. Végül dr. Horváth József, a felsőbb leányiskola igazgatója szólott, hogy az iskola nevében átvevén a szobor gondozását, lelkes szavakban kijelentse, hogy az iskola főcélja mindig az leszen, hogy működésében az alapitó szelleme nyilatkozzék meg. A szép ünnepet a püspöknek a közönséghez intézett köszönő szavai után a Szózat eléneklóse zárta be. A délután folyamán lelkész-értekezlet volt; a tulajdonképpeni Kerületi gyűlés szept. 13-án vette kezdetét. Ekkor tartotta Tisza Kálmán főgondnok elnöki megnyitó beszédét, melyet lapunk múlt számának vezércikkéből ismernek olvasóink. Az elnöki megnyitó után Patay Károly szólalt fel, ki a főgondnok eszméinek helyeslése mellett, az egyházépités munkáját és a hitélet fejlesztése terén tényleges intézkedéseket sürget, a kerületi gyűlés elhatározta, hogy az elnöki megnyitót egész terjedelmében jegyzőkönyvbe felveszi. Darányi minister indítványára határozatba ment, hogy a tegnapi László-ünnepen elmondott beszédek külön füzetben kiadatnak, s a László-szobor művészének, Horváth Adorjánnak jegyzőkönyvi köszönetét szavaznak. A püspöki jelentés tárgyalása következett ezután. A jelentés mély fájdalommal emlékezik meg Szilágyi Dezső elhunytáról, kinek emlékét a kerületi gyűlés jegyzőkönyvébe iktatta. Jegyzőkönyvileg fejezte ki a gyűlés elismerését Héjjas Pál csurgói tanár iránt, ki negyvenévi szolgálat után nyugalomba vonult. A püspöki jelentés alapján még a következő fontosabb határozatokat hozták : Örömmel üdvözölvén az országos református tanáregyesület megalakulását, a kerület ennek alapitó tagjai sorába lépett. Örvendetes tudomásul szolgált a szlavón miszió egyházak fejlődése és két új missió-agyház alapítása, s az ezeket támogató dunántúli és somogj^megyei közművelődési egyesületnek és a horvát-szlavon-dalmát kormánynak köszönetét szavaztak Most az indítványok tárgyalására került a sor. Ezek közül legkiválóbb fontosságú a barsi, belsősomogyi, komáromi, őrségi és pápai egyházmegyék indítványa volt az 1848. XX. törvénycikk végrehajtása tárgyában. Az ügy előadója dr. Segesdy Ferenc indítványa e tárgybau oda terjedt, hogy az egyház szükségletei s a meglevő fedezet összeirandók s a hiányzó fedezet — a szóban levő törvénycikk alapján — a törvényhozás által megállapítandó államsegélyből pótlandó. Az ügyhöz elsőnek Tisza Kálmán szólott, ki körülbelül a következőket mondta: Ezen nagyfontosságu kérdésben kötelességemnek tartom én is egészen őszintén, leplezetlenül elmondani nézetemet. Nem akarván félreértetni, legelőször is azon kezdem, hogy az 1848; XX. t.-cikkben kimondott egyenlőségnek és viszonosságnak teljes mértékben megvalósításához hűségesen hozzájárulok. De miként lehet érvényesíteni a B-ik szakaszban tett ígéretet, a mely, ha az én meggyőződésem szerint úgy, a mint ott van, szószerinti értelmében létesitetnék, a magyar ref. egyház autonómiája el lenne temetve. Nekünk mi kell? Nekünk mindenesetre először is fönn kell tartanunk az összeköttetést a hívek és a lelkészek között és fönn kell tartani azt az érzést a mi híveinkben, hogy az egyháznak ők is alapitói, tagjai, fenntartói, mert ha ez az önérzet megszűnnék, meggyőződésem szerint megszűnnék az egyháznak mostani alakjában való fenmaradása. És olyan módot kell keresni, a mely mellett egyházunk autonómiája megóvható legyen. Én emlékszem azon igen szép szellemre — bár akkor nagyon fiatal voltam, — a mely az 1848-iki törvényhozást vezette, de arra is emlékszem, hogy azon törvényhozásban éppen azok, a kik az egyházi és iskolai ügyekben, irányadók voltak és maga az a szép lélek, br. Eötvös József: a francia, mindent centralizáló, mindent az állam kezébe vevő iskolának voltak a követői, de otc az egyház lelkésze és tanítója nem az egyháznak, de az államnak voltak hivatalnokai, No! erre senki sem vágyakozik,, pedig ez volna a logikai következés, hogy ha mindent az. állam visel, az állam parancsol. így tesz Anglia és Észak-Amerika is. Hát ennek folytán és igy fogván fel a helyzetet, én magam részéről lényegében, talán egészében is ajánlom elfogadásra az előadói véleményt. Annak alapján először fentartatik az erkölcsi, és anyagi hozzájárulás utján is az összeköttetés a lelkész és hívek között, azon tnl, mert előrebocsáttatik az. adóügyi reform, intézkedés történjék, hogy a túlságos ésnehezen elviselhető egyházi adó kellő mértékben leszállitassék. A mi ezután a fedezetből hiányzik, ez az, a mi kívántatik az államtól, nem évenkinti kegyadomány, de törvényben biztosított összeg legyen. Erre helyezem én a fősulyt, mert mig az adományt minden évben megszavazhatja, vagy elvonhatja az államkormány, addig az állam által adott összeg nem olyan, mely rendszerváltozás által visszavonható volna. Csak azt kívánom még megjegyezni, hogy ennek az adóreformnak ezt a kiszámítást meg kell őriznie, de azt is kérem, hogy a konventet, mely két éve igyekszik adatokat kérni arra, hogy kiszámíthassa, hogy mennyi az add és mi a szükséglet, támogassák, mert még eddig semmi, vagy nem megbízható adat jutott a konvent kezébe. És csak egyre kívánok még figyelmeztetni, és ez az, hogy okvetlenül szükséges ezen kívánatba belevenni azt, a mi az indítványban van, hogy ha az államkincstár érdeke másként lehetetlenné teszi, fokozatosan léptesse életbe n teljes segélyt, de ezen fokozatok is legyenek a törvényben meghatározva. Ha az államháztartás egyensúlya megzavartatnék : mi lenne a magyar állam tekintélyéből politikai helyzetéből, és ennek folytán a mi egyházunkból is ! Ä javaslat mellett szólott Szekeres Mihály esperes is, mig Mozsonyi Sándor az 1848. XX. törvénycikknek egész terjedelmében való végrehajtása mellett emelt szót. Majd Tisza szólt ismét.