Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-15 / 37. szám
621 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 622 pon, a midőn a dunántúli ev. ref. egyházkerületnek felsőbb leányiskoláját Isten segítségével megnyitjuk, felavatjuk és közhasznú rendeltetésének átadjuk. Sokaknak kebeléből szál fel az a lelki örömöt, hálát és megnyugvást kifejező sóhaj: mindeddig segítségül volt nekünk az Ur! Mert csak ugyan az urnák segítsége nyilvánul meg ezen intézet létrehozásában, a mely ezelőtt 22 évvel, mint nehány nemes szívnek messzetávolból kecsegtető, kétes reménye tűnt fel, a mely később mint a csüggedni nemtudó s a nemes szivek áldozatkészségébe megingathatatlan bizodalmát helyeztető lelkes férfiak által elültetett és jóakarattal öntözött mustármag, kezdett kisarjadzani, a mely ime most már annyira fejlődött, hogy mint a magyar nemzeti közművelődés életerős fájának egyik erőteljes ága édes gyümölcsöket teremhet a családnak, az egyháznak. A protestáns közszellem ősi ereje, a melynek kialvása, eltűnése miatt oly sokat aggódunk és panaszkodunk, nyilatkozott meg ezen intézet megalapításában, az az ős erő, a mely önzetlenül, csupán evangeliomi egyházunk és édes hazánk szeretetétől lelkesítve hozta létre és tartja fenn ma is azon közművelődési intézményeket, a melyek a tiszta evangeliomi jellemnek, a gondolat és lelkiismeret szabadságnak, a magyar nemzeti érzésnek és műveltségnek voltak és lesznek erős várai. Az elfogulatlan történelem tudja méltányolni és elismeri, hogy mily nagy volt az az áldozat, a melyet hitbuzgó őseink meghoztak a tudományos műveltség terjesztésére és az evangéliomi szellem ápolására szolgáló tanintézetek felállítása és fenntartása érdekében, ennek dacára sem tagadhatjuk azonban, hogy őseinknél a 'nevelés irányzására nézve bizonyos egyoldalúság uralkodott, mert csak a fiú nemzedék nevelésére állítottak fel közös erővel nyilvános iskolákat, a nők nevelését a családra bízták. Ez az irányzat talán meg is felelt az akkori szükségnek, a midőn ev. ref. egyházunknak arról kellett gondoskodni, hogy az egyház léteiét fenyegető erőszakos támadásokat visszaverje és az evangeliomi egyház jogait megvédje a nemzeti közélet terén. Lényegesen megváltozott azonban a helyzet az újabb időben, mert Istennek hála a polgári, a lelkiismereti szabadság nincs többé fenyegetvé külerőszak által, sőt inkább formailag az állam minden polgárára nézve az egyenjogúság egyenlően el van ismerve, a mikor tehát minden társadalmi intézménynek biztonságot, szilárdságot, nem annyira a törvény értelme, hanem az egyén belső érzelmei, az egyes tagok szilárd ragaszkodása, a kötelességérzet, a tiszta erkölcsiség nyújthatnak, a mely nemes tulajdonok fejlesztésére a nők képesebbek mint a férfiak és sokszorta több alkalmuk is van ily irányú befolyásuk érvényesítésére. Úgy hogy be kell látnunk, hogy ma nagymértékben a női nem megfelelő erkölcsi és szellemi kiképzésétől függ; a családok boldogsága, az egyházi élet virágzása, a haza, a nemzet, az állam nagysága, ereje, hatalma és biztonsága. Igen! a nők kezében van letéve első sorban a családok boldogsága. A család képezi minden más, az. emberi nem tökéletesedésének és haladásának előmozdítására szolgáló intézmény biztos alapját. A családi élet tisztaságán, erkölcsösségén, szeretettől, bizalomtól, hűségtől, önzetlenségtől áthatott közszellemén nyugoszik úgy az egyének boldogsága, megelégedettsége, mint a népek hatalma, nagysága, ereje. A családi élet egének pedig fénylő, melegítő, éltető napja a nő és igaza van az Írásnak, a midőn azt mondja, a bölcs asszony épiti az ő házát. Az ő szeretettelteljes szivéből, önfeláldozó gondoskodásából, kifogyhatatlan türelméből fakadnak a családi kört ékesítő és boldogító mindazon erények, a melyek az embert az állatiságáből, a természeti vadságból kiemelik, Isten képének és hasonlatosságának méltó képviselőjévé teszik. Ez a kör igaz, hogy kicsiny, el van zárva a nagy világtól, munkája hatása a felületes vizsgáló előtt jelentéktelennek látszik, de a kik az emberi természetnek és a társadalmi életnek alaptörvényeit ismerik, azok nagyon jól tudják, hogy itt e kiskörben születnek és őriztetnek az emberiség legdrágább kincsei, az erkölcsi feddhetetlenség, a kötelességérzet, a jellemszilárdság, a vallásosság, az emberszeretet, a melyeket a jó édes anya, a jó nő észrevétlenül csepegtet be gyermekei szivébe, hogy azok őket mint el nem rabolható javak, egész életükön boldogítsák és megelégedetté tegyék. Gazdag az az ember és az is marad az élet bármely változatai között, a ki e kincsekkel megrakodva lép ki az életbe a család köréből, ellenben szegény marad mindig, bővölködjék bár világi javakban, a ki ezen javak hiányával bocsáttatott el a családi körből. Ide a kis családi körbe nyúlnak vissza a nemesszivüség, emelkedettség, emberszeretet, szivjóság, Önfeláldozó hősiesség, egyszóval az igaz nagyság és méltóság gyökerei. Oh mert azt a mindent elfedező, mindent megbocsátó, önzetlen szeretetet, a melylyel a jó édes anya gyermekét öleli, gondozza, táplálja, védi, ápolja, nem találhatjuk fel másutt sehol; azt az intést, a melylyel ő hibáinkra figyelmeztetett, azt a buzdítást, a mivel a jóra serkentett, azt az imádságot, a melyre ő tanított, nem feledjük el soha. 37*
