Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

559

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

560

nak elbírálása alá, hogy a 25. és 26-ik számokban megjelent — Népiskolai rendtartásunkra vonatkozó — cikkem „uralomféltésből származott, légből kapott gyanúsításoknak és váciaknak“ tömkelege-e vagy pedig az új Rendtartásnak a régivel való összehasonlításából eredő beható tanulmány, vagy — ha jobban tetszik — itt-ott egy kissé élesebb hangú kritika :

Vájjon gyanusitás-e az, melyről az illető „gyanúsított“ maga beismeri, hogy „hát ez a gyanúsítása . . . alapos ?u Vagyis őszintén bevallja, hogy „Döntés előtt“ cimü cikkével befolyásolni akarta az egyházkerületi 'gyűlés tagjait azon munkálatának törvényerejűvé tétele érdekében, melyért a kér. tanügyi bizottság neki nyilvánosan jegyzőkönyvi köszönetét mondott.

Ha a Rendtartás, mint a bizottság munkálata szerepel, vagy akárki más, de nem maga a javaslat szerkesztője csinál propagandát az új Rendtartás mellett^ Fejes Kálmán tanitő ur nevét egyetlen egyszer se említettem volna cikkemben. Igaz ugyan, hogy Fejes ur hollókról szóló meséjében felmentett első két kérdésére való felelet alól és maga felelt meg „tisztelettel feltett“ kérdéseire, de mint némileg érdekelttől talán nem veszi rossznéven és nem magyarázza azt is uralomféltésből eredő vádaskodásnak, hogy saját cselekedetemnek okát megírtam.

Én Fejes ur sértegetéseit vissza nem utasítom, mert arról győződtem meg, hogy ő autonómia és uralomféltés, állítás és gyanúsítás, bírálat és vádaskodás között különbséget tenni nem tud ; de igenis nem fogadom el azon hízelgő kifejezését, mintha valami rendkívül éles logika kellett volna ahoz, hogy a Rendtartás ellenmondásait és gyarlóságait feltüntethessem. — Bizony ehez nem kell egyéb, mint türelem és magyarul olvasni tudás.

Azon kérdésére, hogy voltain-e tanító ? iggennel felelhetek és hozzáteszem, hogy mikor általános jó eredményű népiskolai tanítói oklevelemet megkaptam, nem éreztem olyan örömöt, mint mikor az egyházmegyei jegyzőkönyből azt olvastam, hogy a hivatalos vizsgálat tanítási eredményemet jelesnek minősitette. Mindennek dacára, nem vonom kétségbe Fejes urnák azon feltevését, hogy a „modern módszertan“ szabályaival egészen meg nem egyező „i“ és „z“ betű ismertetésemért a modern vizsgáló bizottságok „egyszerűen elbuktatnának ; de vájjon Fejes ur nem épen igy járna-e a gymnasium első vagy második osztályának rajzoló geometriájából ?

Azt gondoltam, hogy meséjének folytatásában majd rátér cikkem állításainak tárgyilagos cáfolására és a Rendtartásban nyilvánított álláspontjának, felfogásának megokolására. De bizony ezekkel adós maradt és továbbra is csak saját becses és az én igénytelen személyemmel foglalkozik legnagyobb mértékben. Pedig szeretnénk tudni, hogy miért nem csak annyit végzett a kerületi t. ü. bizottság, a mennyivel az 1898. szept. közgyűlési jegyzőkönyv 143-dik lapján megbizatott ? ugyanis, hogy „Az egyházkerületi népisk. rendtartás, a mennyiben a népiskola ügyre vonatkozó szabályrendeletekkel nem egyezik, ezzel összhangzásba hozassák.“

Olvassa csak el Fejes ur még egyszer higgadtan, nem esti homálynál cikkemet, bizonyos vagyok benne, hogy nem fogja állítani, hogy a Rendtartásra vonatkozó valamely dolognak utána se néztem ; hogy a „Felvételi naplót“ összetéveszteném az „Előmeneteli és mulasztási naplóval.“ Ha Fejes ur ilyen tájékozatlanságot tételez fel a lelkészről iskola és tanitás-ügyben, akkor nem csodálom, hogy nyíltan kifejezést ád azon — reményiem egyéni — nézetének, hogy csak azon jogon bírálhatjuk el a tanítói működést, a melylyel a hajdú a harangöntést, vagy mint Fejes ur a csizmadia, bognár és szántóvető mesterségét.

Jobban a szivünkhöz vannak nőve nekünk, protestáns lelkészeknek a mi iskoláink; sokkal magasabb és közvetlenebb érdekeink fűznek minket a tanítás és nevelés ügyéhez, mint a kiknek szakképzettségüket Fejes ur és társai nem merik kétségbe vonni t. i. a kimaradt országgyűlési képviselőkből, végzett földesurakból és a mindenféle világi hivatalnokokból kinevezett tanfelügyelőknek.

Egyébként azokhoz, a melyeket előző cikkemben a Rendtartásra vonatkozólag megírtam, semmi hozzátenni valóm nincs, el sem vévén egy. pár sajtó-hibán kívül semmit.

Bizzunk különösen az őszi kerületi gyűlés bölcseségében, hogy a Rendtartásban, a mi Istentől vagyon, az megmarad, a mi pedig emberektől származott, az ki fog rekesztetni és még emléke is elenyészik.

Ha találóbb mesét tudnék vagy akarnék mondani a verébről, bagolyról, békáról, elefántról, mint Fejes urnák a hollókról szóló meséje, akkor ezen becses lap olvasóinak figyelmét én is azzal tartottam volna ébren egészen a cikkem végéig, annélkül azonban, hogy én magamat a száz esztendeig elbűvölteu alvó Barbarossa Frigyeshez hasonlítanám.

Yágmelléki.

Egy fontos indítvány.

A komáromi ev. ref. egyházmegye e hó folyamán tartott gyűlésen Mészáros József lelkész úr egy igen fontos indítványt terjesztett elő, melyet a közgyűlés általános helyesléssel el is fogadott.

Nem célom ez indítványt itt részletesen fejtegetni, csak föl akarom rá hívni azoknak figyelmét, kik a gyűlésen nem lehettek ott s arról közvetlen tudomásuk igy nincsen. Kik a gyakorlati tanitással foglalkozunk, általában tapasztaljuk azt, hogy tankönyveink nemcsak részben, hanem pár kivétellel, a maguk teljes egészében nem felelnek meg annak a célnak, melyre hivatva vannak. Nem alkalmas eszközök sem a tanító, sem a tanítvány kezében.

Tankönyveink írói — természetesen a vallástani tárgyuakat kivéve, — arra törekszenek, hogy az általuk írott tankönyvek a közös iskolákban is használtassanak, erre törekszenek a kiadók is. Ez eredményezi azután azt, hogy pl. a történelemben a keresztes háborúról, Amerika fölfedezéséről bővebben és lelkesebben