Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
517 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 518 ság a javaslatot általánosságban elfogadta, a részletekben azonban módosítást tett, melyhez részben magam is hozzájárultam. Ahoz a módosításhoz azonban, hogy a hittantanitása már a III. o.-ban megkezdődjék, nem járultam hozzá, mert akkor nines a mai állapottal szemben az anyag elrendezést illetőleg semmi haladás. Ezután is úgy lesz, (ha ugyan úgy lesz), hogy párhuzamosan 2 —3-féle vallástani anyaggal s elvont fogalmakkal, milyenek a hittani meghatározások, fogunk foglalkozni a III—IV. osztályban 8—9 éves gyermekkel. Más szóval kidobta a bizottság a javaslatból az új elrendezést, a reformot s meghagyta a régi állapotot ideig-óráig tartó foltozással. Arról van szó, hogy a mai állapot nem jó, sokalják a tanítók a tantervet, az anyag bőségét és elrendezését, a rájuk fordítható idő csekély voltát, a növendékek fejletlen korát s midőn az egyházmegyei tanügyi bizottság előtt egy javaslat áll, mely a vallástani tárgyak legnehezebbjét a legfejlettebb gyermeknek nyújtja s a legtöbb időt adja neki hozzá, akkor azt megmódositja úgy, hogy a hittan már a III. osztályban, tehát 8 éves gyermeknek tanittassék. Teszi ezt akkor, mikor a főtiszt, kerület a mai állapottal szemben reform javaslatot kér. Mindenkinek megvan a maga meggyőződése. Hiszem, hogy a bizottság éppen úgy a legjobbat akarja, mint jó magam, tisztelem a többség véleményét, de a magamét fenntartottam s ezúton is kérem a főtiszt, egyházkerületi tanügyi bizottság nagy nevű tagjait, méltóztassanak szerény nézetemet is becses figyelmükkel s türelmükkel megajándékozni. Egyébiránt győzzön a jobb ! Végh István, tanító. Mese a hollókról. (Vége.) De foglalkozzunk egy kissé a részletekkel is ! Ismételten állítom, hogy tévedéseket s légbőlkapott állításokat (udvariasnak akarván maradni, szándékosan nem mondom, hogy vádakat) még alig láttam fényesebb logikáyal védelmezni, mint a hogy ezt Vágmelléki ur tette. Sajnos azonban, hogy tévedéseit — még az én kálvinista önérzetem mellett is — nagyon könnyű kimutatni. Legfőbb vádja az, hogy új Rendtartásunk egyházainkra újabb s állítólag elviselhetetlen anyagi terheket ró. Hát ez egyszerűen nem áll. Maga az egyházkerületi t. ü. bizottság hajlandó lett volna a mellett állástfoglalni, hogy a körfelügyelő — nem számitva az évzáró vizsgákat — évenként csak egyszer látogassa meg az iskolákat. De keze ez irányban meg volt kötve. Mert maga a régi Rendtartás „időszakonkénti“ látogatást követel. Ez a kifejezés magában foglalja azt, hogy nem egyszer, de legalább is kétszer meg kell látogatni az iskolákat. S hogy állt eddig a dolog ? A falusi gondnok duzzogva és elkomorodva nézett minden „tanügyi kirohanást.u Mert tudta, hogy a kirohanás következménye : fizetés. Az új rendtartás nagy bűne, hogy ezt az állapotot megszüntette. Ennek életbeléptetése óta a falusi gondnokok derült képpel s meleg érdeklődéssel hallgatják végig az évközi iskolavizsgálatokat. A körfelügyelőt nem tekintik végrehajtónak; bár nagyon jól tudják, hogy annak a körútja költséggel jár — s bár közvetve (az egyházmegye pénztára utján) ők fedezik azt. Ez az új Rendtartás legnagyobb hibája. A komáromi egyházmegye részéről felterjesztett vádpontok mindegyikére megfelelt a kér. t. ü. bizottság. Komoly, megfontolt tanácskozás eredményei voltak a hozott határozatok. Igaz, hogy a bizottság az egyházkerületi jegyzőkönyv különben is vaskos voltát nem akarta növelni azzal, hogy nagyrészben visszautasító határozatainak indokolását is jegyzőkönyvbe vétetni kívánta volna. De hogy milyen részletesen foglalkozott e kérdéssel, kitűnik abból is, hogy Vágmelléki ur által kifogásolt, feleslegesnek nyilvánított s szerinte az egyházak pénztárait végtelenül megterhelő „felvételi naplóra“ vonatkozólag kimerte mondani, hogy az bizony a mai nehéz anyagi viszonyokkal küzdő egyházaink pénztárát sem terheli túl. Vágmelléki ur — utána sem nézvén a dolognak — ismét előáll ezzel a váddal is. Pedig milyen vastag tévedés ! Egyszerűen összetéveszti az „Előmeneteli Mulasztási napló“ iveivel. Itt tényleg minden gyermek számára külön iv számítandó. De a felvételi naplóban egy ivre 4.8 = 32 gyermek neve fér el. Igen népes iskolánál is legfeljebb 3 ivre van szükség. Ez — hozzávetőleges számítás szerint — mintegy 12 fillérnyi kiadással terheli az egyházak pénztárait. Lássa édes uram ! így kerül saját magával ellenmondásba az, a kit cselekvésében rejtett rugók, nem pedig az ügy meleg szeretete vezetnek. Hogy melyek ezek a rejtett rugók, ismét csak cikkem befejező soraira hivatkozom. Vágmelléki ur vádjainak tömkelegéből csak azokat válogatom ki, melyekkel az egyházkerületi t. ü. bizottságnak ném volt alkalma foglalkozni. Ilyen többek közt az új Rendtartásnak a testi fenyíték alkalmazásának nagyon kényes kérdésével foglalkozó 23. §-a. Ezt én fogalmaztam. Évtizedes tapasztalataimra támaszkodva vettem be tanácsként azt, hogy a tanító, súlyosabb esetekben a szülőkkel előlegesen történt megállapodás után alkalmazza a testi fenyítéket. Több mint két évtized óta működöm a szép, de nehéz tanítói pályán. Szükség esetén testi fenyítéket alkalmaztam s ha kell, jelenleg is alkalmazok. Súlyosabb esetekben — lehetőleg — mindig a szülőkkel történt előleges megállapodás alapján járok el. S mi a következménye ennek? Az, hogy 21 év óta a testi fenyíték alkalmazása miatt polgári bírósággal dolgom nem volt. Pedig ugyancsak e nehéz pályán működő kartársaim jelentékeny százaléka a fent nevezett polg. bíróságok jóindulata dacára is kénytelen volt azt tapasztalni, hogy a különben is keserű tanitói kenyér — egy piciny kis elővigyázathiány mellett — undorító és epeizüvé is válhatik. S ez a kérdés az, a melyre Vágmelléki ur azt 31*