Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-07 / 27. szám
451 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 452 Lajos. Váll Ferenc, Szabó Károly, Szilágyi József, és Tóth Dániel szeretve tisztelt tanáraink, kiknek jelleméből büszkeséget, példájukból lelkesülést tanultunk, munkásságukból szellemi tökét gyűjtöttünk, halálukból pedig halhatatlanságot örököltünk. Tapasztalatokban gazdag életüket, tudományosságban kiváló egyéniségüket nem célom e helyen ecsetelni. Mert mindegyiknek alakja, élete oly teljességgel kidomborult, érthető és határozott volt, hogy szavaimmal sem teljesebb világításba nem állíthatnám, sem a tőlük elválaszthatatlan tiszteletet, szeretetet és közbecsülést nem nevelhetném, csak annyit mondok, hogy azon drága szellemi kincseket^ melyekkel ők bírtak, megosztották velünk. Ezt adták ők nekünk „utravalónak“ 30 évvel ezelőtt és ezért jöttünk látogatóba hozzájuk 30 év letelte után, hogy ezzel is lerójuk hálánk és kegyeletünk adóját. Eljöttünk bemutatni magunkat, eljöttünk azért, hogy itt e szent helyen nyugvó poraik felett határozottan kimondjuk, miszerint „nincs halál a természetben, élet van mindenütt.11 Igen ! élet van mindenütt. Ezt bizonyítja az, bogy a nagy mindenség örökös hullámzásban nyilatkozik, a természet összerak és szétbont, növel és hervaszt, csak az alakok változnak, de ezek is más és más alakban újra jelentkeznek. A virágból szüntelen elszáll, elpárolog az üde, jó illat, de ki nem fogy soha, mert rostjaiban és tövében ismét éppen annyi levegőt és nedvet íőz illattá, a mennyit elveszített; a lombos fa is elhullatja leveleit, hogy újakkal váltsa fel azokat. Ti sem haltatok meg szeretett Tanáraink! Igaz, testeitek e szentelt földbeu porladoznak, de lelketeket átvettük mi, az anyag, az erő nem veszett el, csupán új alakban, új körülmények között és új működéssel nyilatkozik bennünk, hálás tanítványaitokban. Nemes példátokat követve, a nagy társadalomnak igyekeztünk hasznos tagjaivá és hozzátok méltókká lenni, kiknek rövid volt e földi utjok, hasonlóan a fellegekben cikázó villáméhoz, mely midőn fellobbanó fényénél világit és nemesit, Önmaga enyészik el hirtelen. Most pedig nemes és fényes pályátokat megfutott, érdemekben gazdag, szeretett tanáraink : Fogadjátok hálás tanítványaitoktól bucsu-szavukat. Erezzék meg kihűlt sziveitek őszinte és mély fájdalmunkat. Legyen emléketek dicső, álmotok nyugalmas, ébredéstek fényes, jutalmatok pedig a mennyekben örökös. Áldás és béke lengjen poraitok felett! Mélyen megindulva és könnyező szemekkel siettek az ünneplő osztálytársak egymással és szónokukkal kezet szorítani jeléül annak, hogy az elhangzott szép szavak szívhez találtak. A kegyeletes cselekmény után, délután 1 órára az Arany Griff“ szálló nagy éttermében, fényes diszebédre gyűltek össze a jubilálok és velük Kis Ernő főiskolai igazgató, Kis József pápai reform, lelkész és az ünneplők családtagjai. Az első pohárköszöntőt Konkoly Thege Béla mondotta a dunántúli ev. reform, egyházkerületre és annak pápai főiskolájára, a tanári testületre és közelebbről a elenvolt igazgatóra. Utánna Kis Ernő igazgató szólalt s midőn a tanári testület nevében a jubilálókat üdvözölte, örömmel jegyezte meg, hogy hosszas tanári és igazgatói működése alatt igen sok hasonló üunnepélynek volt már tanúja, de ilyen fényesen sikerült és minden részében impozáns találkozási ünnepélyt még nem látott, mint a mai volt. Hasonló nyilatkozatot tett Kis József pápai ev. ref. lelkész, kinek azon szives ajánlatát, hogy az ünnepély lefolyását az általa szerkesztett hírlapban nem csak egész terjedelmében közli, hanem a lap példányát minden résztvevőnek is megküldi, hosszas éljenzéssel és köszönettel fogadták. A diszebéd közben megjelent az ünneplők között Antal Gólbor, a dunántúli egyházkerület szeretett főpásztora s a számára fentartott disz helyet elfoglalva a jubilálók tisztelgését fogadta, mely után Konkoly Thege Béla szép szavakban üdvözölte a kedves főpapot. A megjelent családtagokat, mint az ünnepélyből részt követelni jogosított kedves vendégeket Németh Elek, a volt osztálytársakat. Dr. Lukonich Gábor az ünnepély fényes sikeréért Szűcs Ákost, a vendégek fogadása és elszállásolása körül szerzett érdemekért Szokoly Ignácot Mozsonyi Sándor köszöntötte fal, kinek később előadott s a mai ünnepélyre szerzett költeménye megnevettette a jókedvű társaságot. Poharat emelt a jubilálókra Antal Gábor püspök is, ki közöttük több volt kedves tanítványát is feltalálta és méltatta a mai ünnepet, mint az igaz barátságnak és a mai tanuló ifjúságnak is követendő például szolgáló fényes jelenetét. Szüts Ákos felolvasta a megjelenésben akadályozott, volt tanulótársak üdvözlő leveleit és sürgönyeit. Délután 5 óra volt mikor asztalbontás után a találkozott jó barátok egymástól szívélyes bucsutvettek és szivükben vitték magukkal a találkozás kedves és feledhetetlen emlékeit. Többen még az esti vonatokkal elutaztak, nehányan pedig még este is összejöttek közös vacsorára, hogy azután 24-én reggel, mint hajdan az apostolok, a világ négy tájára szétoszolva felkeresték napi foglalkozásukat és családi tűzhelyüket. Meg kell még említenünk, hogy a tanulótársak ebéd után azon fogadással váltak egymástól el, bogy ezután minden újév napján „levelező-lap“ utján felkeresik egymást, hogy egymás életben léteiéről és holtartózkodásáról állandó tájékozottságuk legyen és majdan 10 év múlva, a még életben levők, költsönösen figyelmeztethessék egymást a találkozás megismétlésére. Őszinte szívvel kívánjuk, hogy 10 év múlva valamennyien újra és jóegészségben találkozhassanak ! Úgy legyen ! Sz. Á.
