Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-02 / 22. szám
367 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 368 érdekében ne dolgozzatok vasárnap, ne áruljatok vasár, nap! — Bizony sokat mond e néhány szó, mi is megszívlelhetjük fent és alant egyiránt. — Az orsz. ifjúsági tornaversenyen, mely pünköst két napján Budapesten volt, főiskolánk tőgymnasiumából 30 főből álló csapat vett részt K. Tóth Pál és Deák Géza tanárok vezetése alatt. A versenyen ifjaink hét díjat nyertek és pedig: Pozsgay Kálmán VI. o, t. ezüst érem, Mészáros Dezső V. o. t. bronz érem; Vargha Gyula VI. o. t. ezüst érem; Kovács Lajos VII; o. t. ezüst érem; Páljy István VI. o. t. ezüst érem; Haás Árpád VI. o. t. ezüst érem, Horváth Gábor VII o. t. ezüst érem. — Életrevaló eszme- Dobó Sándor hajdúböszörményi ev. ref. tanító indítványt terjesztett a tiszántúli egyházkerület elé , hogy „Protestáns egyháztörténelmi irka“ cim alatt oly taneszközt szerkeszthessen a protestáns elemi iskolák számára, mely a gyermekekben fölébressze és ébren tartsa az egyházhoz való tartozás érzetét. Minden irka tábláján egyháztörténelmünk egy-egy nagy alakjának vonzó, népszerű modorban irt életrajza lenne. Az eszme oly jó, hogy még a középiskolákban is meglehetne próbálni. Nincs eszköz, mit kicsinyelhetnénk anyaszentegyházunk erőbitése céljából. — Nemes cselekedet. A gömöri ev. ref. egyházmegye lelkészei a múlt esztendőben elhatározták, hogy 10 esztendőn át évenként minden lelkész 4 koronát ad a sárospataki főiskola közszükségleteinek fedezésére, hadd legyen az alma-mater tovább is hű ápolója a hamisítatlan^ igaz protestáns szellemnek. Hogy a derék lelkószi kar lelkesedése nem szalmaláng volt, mutatja, hogy a jelen évre eső 166 koronát már be is küldték a főiskolai pénztárba. — Uj tankönyv. A jeles tankönyviró Bereczky Sándor ág. hitv. főgymn. vallástanártól ismét egy uj tankönyv jelent meg a következő cimmei: „A magyar protestáns egyház történeteu az evangélikus középiskolák felső osztályai számára. A könyvet Kókai Lajos adta ki; ára 2 korona. Terjedelme 180 sűrűn, de diszesen nyomott lap. Ismertetni fogjuk. I{ivaíítliis rész. Pályázat. Az önkéntes változás folytán megüresedett nagykanizsai ev. ref. missiói egyház lelkészi állására pályázatot hirdetek. Az általam kinevezendő lelkész jövedelme: 1. Nagykanizsán a lelkészi teendők ellátásáért az egyház pénztárából 1052 korona; 2. Keszthely gondozásáért ugyancsak az egyház pénztárából 100 korona ; 3. a lepoglavai fegyencek gondozásáért 200 kor.; 4. a nagykanizsai állami elemi iskolai ev. ref. vallásu növendékek hitoktatásáért 100 korona ; 5. lelkészi jövedelem-kiegészitési összeg 1200 koronáig 274 kor. 30 fillér. Összesen 1726 kor. 30 fillér. 6. Négy szobából álló lakás és két öl fa felvágva, a melyből azonban az imaterem is fütendő; 7. stóla-jövedelem. Kötelessége a lelkésznek : 1. Nagykanizsán a lelkészi teendők ellátása, továbbá istenitiszteletek alkalmával a közének vezetése harmonium segítségével; 2. az összes nagykanizsai tanintézetek ev. ref. tanulóinak (ide értve az iparos tanoncokat is) vallásos oktatása ; 3. Keszthelyen minden évnegyedben rendes istenitisztelet-tartás és az itteni összes tanintézetek ev. ref. tanulóinak hitoktatásáról való gondoskodás; 4. Csáktornyán évenként 4-szer istenitisztelettartás s a hitoktatás ellátása; 5. Lepoglaván az igazgatóság kívánalmához képest évenként többször, legalább azonban kétszer való megjelenés s mindannyiszor istenitisztelettartás s a fegyencek lelki gondozása ; 6. a nagykanizsai missiói körhöz tartozó szórványok gondozása. E lelkészi állásra, a mely /. é. julius 1-én lesz elfoglalandó, — pályázni szándékozók okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám folyó évi junius hó 29-ig küldjék be. Komáromban, 1901. évi május hó 28-án. Antal Gábor, dunántúli ev. ref. püspök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János-Arany érem. 1900. évi párisi nemzetközi kiállítás. Alapittatott — — -----------1816-ban. Tíz évi jótállás. Előnyös feltételek engedtetnek. Seltenhofer Frigyes Fiai szállítók Sopronban. Ajánlják legjobban berende’ zett harangöntödéjüket a tközségek és egyházaknak. — Harangok bármely nagyságban és zengzetben, csak a legfinomabb harangércbö'l, tiszta, csengő hanggal öntetnek. Repedt harangok ujraöntetnek; ezek, valamint az uj harangok is a már meglevőkhöz teljes összliangzathan öntetnek. Minden harang hangja előre határoztatilt meg. Különösen figyelmeztetjük szabadalmazott Kovács olt vashői készült szerkezetünkre nagy harangok részére, mely által ezek könynyen húzhatók s a falakat nem rázzák. Fakoronákkal biró harangok ezen szerkezetre olcsó árért átalakíttatnak. Kovácsolt vasból készült tüzmentes harangállványokat, célszerű szerkezetben s olcsó árak mellett legjobban ajánlunk. Költségvetésekkel s képes árjegyzékekkel postafordultával szolgálunk. Pápán 1901. az ev. ref főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.