Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-02 / 22. szám

361

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

362

összefüggésben nem áll, mindjárt első pillanatra az a kérdés támad fel bennünk: vájjon kik ellen irányulhatnak-e szavak, kik azok a hamis próféták, azok a báránybőrbe öltözött farkasok ?

Nézzük Jézus legveszélyesebb ellenségeit, a farizeusokat. Ezek a Jézus Ítélete szerint meghamisították a vallás szellemét, a mennyiben az élet külviszonyait a legapróbb részletekig szabályozó rendeletek betöltésében látták az igazságot, megelégedtek a külszines kegyességgel s mitsem gondoltak a benső ember nemesítésével. Ennyiben tehát méltán illethetné őket Jézus a „hamis“ jelzővel. De vájjon feltehető-e, hogy az általa is nagy tiszteletben tartott „próféta“ nevet alkalmazza a farizeusokra és vájjon talál-e a további jellemzés : „bárányok ruhájában jönnek hozzátok, belülről azonban ragadozó farkasok“ ! ? Oh a farizeusok sokkal nyíltabb ellenségei voltak Jézusnak, semhogy a Jézus szellemét használták volna kecsegtető eszközül a lelkek megejtésére s másfelől a keresztyének is sokkal jobban ismerték Jézus szavai után a farizeusok egész gondolatvilágát, semhogy mindjárt első pillanatra nem lettek volna tisztában azzal a kérdéssel: vájjon farizeussal van-e dolguk. Tűz és viz különbség van Jézus és a farizeusok között, a két irány összetévesztése a priori ki van zárva.

így a hamis prófétákat Inába keressük a farizeusok között. Hova forduljunk tehát, hogy ne hiába kutatgassunk ? Nincs, semerre sincs a Jézus működése idejében, kire rámutathatnánk, mint olyan veszedelmes ellenségre, a ki a Krisztus nevével lépne fel, hogy félrevezesse a népet, bárány ruhában jönne, hogy farkas módjára elragadozza a Krisztus nyáját.

A későbbi kor adja kezünkbe a titok kulcsát, az a kor, melyben a Krisztus jelszavával indul egyik eszmeáradat a másik elnyomására ; az a kor, a melyben félteni kell már a Krisztus igaz szellemét, hogy meg ne fertőztesse azt a hamisan krisztusinak nevezett eszmeáramlat.

Az új eszmeáramlat, mely ugyanazon célra, a Jézus tanainak elterjesztésére tör, de egészen más szellemben, a Pál apostolé, a hellenismusé. A hellenismust és judaismust vagy jellemzőbb nevén a szabadelvű és kizárólagos keresztyénséget már ott látjuk teljes fegyverzetében a legelső zsinatnak, a jeruzsáleminek küzdterén 50-ben. Egyik oldalon Jakab, Kéfás és János, az oszlopok (oí őoxovvTtg arvloi tlvcu), a tekintélyesek (ot Joxoíní? dvaí rt): másik oldalon Pál: egyik oldalon a körülmetélkedés evangéliuma, a másikon a körülmetéletlenség evangéliuma, „egy zsidó missio és egy pogány missio, mindkettő független és önálló iránynyal egymás mellett és csak az anyagyülekezet szegényeiről való közös gondoskodás volt a kötelék, mely a pogány keresztyénséget a zsidó keresztyénséggel egyesítette“ 4). Majd később az a heves jelenet, mely Antiokhiában Pál és Péter között ez utóbbinak kétszínű magaviseleté miatt játszódott le s mely alkalommal Pétert Pál nyilx) Baur Ferdinand: Az őskeresztyénség történelme. Ford. Dósa és Jeskó. 38. i.

vánosan megszégyenítette *) : annyira fokozta a keresztyénség két iránya között a hidegséget, hogy a két irány vezetőit már csak a közös cél tartja össze, de egymásra féltékenyek lesznek és sokáig hordják szivükben a bántalom töviseit annyira, hogy a II. század második felében irt ál-Kelemen-féle Homiliákon is meglátszik a judaistikus iránynak Pálra való neheztelése. A Pál által alapított gyülekezetekre a judaizáló apostolok hálót vetnek, elkeseredetten küzd a két irány egymás ellen és azt hisszük, hogy azon fanatikus zsidók között, kik Pál elveszítésére törtek az ő utolsó jeruzsálemi tartózkodásakor s kik őt azért akarták megölni, mert a törvény ellen tanított * 2): valószínűleg nem kevesen voltak a fanatikus zsidó-keresztyének közül is.

így állván a dolog, érthető, ha a fennmaradt történeti emlékekben megvannak a nyomai ennek az elkeseredetten folytatott pártküzdelemnek. Pál a Galatákhoz irt levélben „hamis atyafiakénak {^tvőaőfhf.og Gal. II. 4.) nevezi a keresztyén szabadság megrontására törő judaizálókat: csoda-e, ha a zsidókeresztyénség evangéliuma \ptviío7iQo<fr]Tri<; szóval kedveskedik Pálnak és követőinek; ha Pál az efézusaikat elbucsuzása alkalmával figyelmezteti az ő eltávozása után belopózkodó gonosz farkasokra (Xvxoi ßágéig), kik „nem kimélik majd a nyájat 3 4): akkor a judaismus hive is óvhatja az olvasót a báránybőrbe öltözött ragadozó farkasoktól.

Ha igy értjük a szóban levő passus célzatát s ha igy ismerjük az indokot is, mely ama célzatós betoldást sugalmazta: tekintsünk be az átdolgozás műhelyébe is, lepjük meg az interpolatort munkája közben*

Olvassa Jézus szavait: „szűk az a kapu és szoros az az ut, mely életre viszen, azért kevesen vannak azok, a kik megtalálják azt.“ Azután elgondolkozik annak a szűk kapunak a megtalálásáról. Mily sokan vannak, a kik hívogatnak az igaz útra s mily kevesen találják meg! Miért ? Bizonyára azért, mert maguk közt a vezetők közt nem mindenki tudja azt az igaz utat, mely a szűk kapuhoz vezet, sőt vannak, kik egyenesen tévútra viszik az embert. íme, itt vannak ezek a „szabadelvű“ keresztyének. Csak az imént olvastuk Jézus szavait a törvény örök érvényéről s ezek a hellénkeresztyének mitsem tartanak meg a törvényből, még a legfőbbet, a körülmetélkedést sem. Nem, ők nem lehetnek igaz hirdetői a Krisztus tudományának, ők hamis próféták, báránybőrbe öltözött farkasok, kiktől óvni kell magunkat s embertársainkat. Tetteik mutatják, hogy ők hamis próféták, mert nyomukban féktelenkedés dúl, törvénytelenség támad 4), nem is teremhet a hitvány fa jó gyümölcsöt.

így magyarázza a buzgó judaistikus olvasó a Jézus szavait, gondolatát feljegyzi a lap szélére, majd

b Gal. II. 11—16.

2) Csel. XXI. 28.

8) Csel. XX. 29.

4) Vonatkozliatik ez a korinthusi zavarokra, melyek a szabadságnak szabadosságra felhasználásában gyökereztek, melyek ellen mondja Pál: mindenek szabadok nekem, de mindenek hasznosak stb. I. Kor. VI. 12; X. 23. V. ö. Gal V. 1, 13, 17; I. Kor. VIII. 9.