Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

327

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

328

gitó igazságok mellett, mert hiszen ő rájuk tekint az egész világ, ők példányképül állanak az emberiség előtt, nekik nem szabad elveszteni ízüket és fényességüket. Ez lehetett, sőt bizonyára ez is volt Jézusnak célja a sóról mondott szavaival s ezért a hűségnek bélyege itt is a Máté előadását illeti meg.

Ugyanez áll a gyertyáról és annak világitó szerepéről. Lukács most a magvetőről szóló példázat után erőszakolja be Jézusnak a gyertyáról mondott szavait (VIII. 16.), majd a jelt kívánó „gonosz nemzetséghez“ intézett szavai után teszi (XI. 33.), de sem itt, sem ott szerves összefüggésben nem áll ez a hely a környezetével. Márknál itt is világosabb valamivel a helyzet. Ő szintén a magvetőről szóló példázat után illeszti be a gyertyáról szóló hasonlatot s bár kiérzik előadásából, hogy a magot gyiimölcsözésre juttató hallgató a világitó gyertya, de mégis világosabb Jézus hasonlata abban az összefüggésben és egyenes reámutatásban, a melyben Máténál találjuk 1).

2. Az ellenséggel útközben kibékülésről Lukács is beszél, csakhogy más összefüggésben. Az idők jeleiről beszél az Ur Lukácsnál (XII. 49—57); jellemezvén megelőzőleg az ő eszméinek felrázó, a vérség köteleit is széttépő hatását, megdorgálja a rövidlátó népet, mely az égről le tudja olvasni az idő változásait, de nem látja a jeleket, melyek Isten országának közelgését adják hírül. Itt következik a figyelmeztetés, hogy „mikor ellenségeddel felsőség elibe mégy, az utón iparkodjál megszabadulni tőle“ stb. A mellett, hogy a Lukács előadása itt összefüggésnélküli, szakadozott, maga a szóban levő (58. és 59 versek) részlet is sokkal határozatlanabb, mint a Mátéé (V. 25—26), a mennyiben Lukácsnál az ellenségtől megszabadulás ajánltatik, Máténál pedig már az ellenséggel kibékülést parancsolja az Ur. Melyik nagyobb, melyik nehezebb ? Bizonyára az ellenséggel kibékülni nehezebb, több önmegtagadást kíván, mint tőle megszabadulni, ennélfogva ez a magasabb kívánság, a tökélynek ez a tisztultabb és fenségesebb fokozata inkább jézusi, mint amaz. Hűségénél, a rokon gondolatok közé illesztésénél fogva, itt is Máté előadása bir előnynyel.

3. A házasság jelbontására vonatkozó töiVénymagyarázat (Máté V. 31—32. és Luk. XVI. 18. és Márk. X. 11.) az evangélistáknál lényeges eltérést mutat fel. A Máté tudósítása szerint egy esetben, a házasságtörés esetén, megengedte az Ur a nő elbocsáttatását, Lukács és Márk azonban ilyen kivételt nem ismernek, szerintük Jézus mindazt paráznává nyilvánítja, a ki bármely okból elbocsátja feleségét. Melyik álláspont lehet valóban jézusi ? Hiszen úgy Máté, mint Lukács és Márk igényt tartanak arra, hogy Jézus életének, tetteinek, tanainak hű és megbízható előadói legyenek. És itt kettő (Lukács és Márk) bizonyít egy ellen. Pedig az ellentét annyira szembetűnő, hogy Máté

h A törvény örök érvéuyéről szóló részlet Lukácsnál (XVI. 17.) nézetünk szerint interpolatio lévén, mint a Lukács előadásának jellegével ellentétes és igy nem hiteles részlet, figyelembe nem vehető.

később ugyanebben az ügyben Idvezitőnk állásfoglalását ezzel teljesen megegyezőleg tünteti fel (Máté XIX.

9.), tehát itt szövegromlásról nem lehet szó.

Az tény, úgy az evangélistáknak Jézus nyilatkozatairól tett feljegyzései, mint a Jézushoz közelebb élt első keresztyének tiszta családi élete és példányszerü erkölcsisége bizonyítják, hogy az Urnák a házasságról a legmagasztosabb fogalmai voltak. Isten által kötött életszövetség az, két lénynek egybeolvadása és igy felbonthatatlan (Máté XIX. 4—1, Márk. X. 6 — 9.); „a mit Isten kötött össze, ember azt szét ne válaszsza“ — hangzik a szabályzó elv Jézus szájából. De hát a házasságtörés esetén ki a házasság igazi felbontója ? A házasságtörő házastárs-e, vagy a megcsalt és ennélfogva hűtlen társát elűző fél ? Bizonynyal az, a ki megszegte a házassági hűséget, hiszen ha a más házastársának már puszta megkivánása is paráználkodás az Ur ítélete szerint, mennyivel inkább bűnös a házasságtörő ! Oh igen, önmaga tépte szét a köteléket, ki erre a bűnre tévedt, a hűtlen házastárs maga felbontotta már ama szent szövetséget aljas tettével és egy bensőleg ekként már úgy is felbontott szövetségnek a külvilágban is szétválasztása nem hogy ellenkeznék a Jézus álláspontjával, sőt egyenesen következménye is azon jézusi elvnek, hogy ne képmutatóskodjunk, a cselekedet a szív érzelmeiből folyjon, a külső legyen a belsőnek visszképe.

De a logikai okoskodás eme következtetését a Szentirás mélyebb vizsgálata is támogatja. Vegyük csak fontolóra a Jézus szavait : „a ki elbocsátott nőt vesz feleségül, paráználkodik“ (Máté és Lukács). Mit akar megelőzni Idvezitőnk eme kijelentésével ? Első tekintetre úgy látszik, hogy elvált nőnek feleségül vevését akarja megakadályozni, tehát azt a férfit Ítéli el, a ki egy más férfitól elküldött nőt magához vesz. De vájjon csak a férfiúnak szól-e az intés ? Az asszony magaviseletét nem korlátozza-e Jézusnak ama kijelentése? Nekünk úgy tetszik, hogy igen. Ha az elbocsátott nőt feleségül venni tilalmas, akkor az ilyen nőnek férj nélkül kell maradnia. De igazságos-e ezzel büntetni azt a nőt, a ki nem lépett félre ? Bizonynyal távol volt Idvezitőnktől az igazságtalan büntetés gondolata is. Miért nem szabad tehát egy elbocsátott nőt feleségül venni ? Mert az az elbocsátott nő hibás, büntetésre méltó s bűnhődjék is. Magában tehát az elbocsátott nő feleségül vevésének tilalmában már benne van arra a nőre vonatkozó ítélet, benne van a házastársi hűség megszegésének gondolata.

Úgy áll tehát a dolog, hogy a nőnek hűnek kell lenni az ő férjéhez, mert ha félre lép, kitépte magát fennálló házasságának kötelékéből, de ezen bűne miatt más házasságra lépés ajtaja is bezárul előtte. Igazságos is, jogos is az ítélet: a ki nem becsülte meg magát egy házasságban, az érdemetlen bármely házas viszonyra ! A ki sajátkezüleg felbontotta, a mit Isten kötött össze, ám lakoljon.

így értve Máté előadását, az sem a házasság tiszteletteljes szövetségével nem ellenkezik, sem Jézus elveivel nem ütközik össze, ennélfogva a szóban levő