Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-12 / 19. szám
315 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 316 tan mutat rá azok tizeiméire. Azért valljuk mi, hogy Máténál ki van vetkoztetve Jézus előadása eredeti jellegéből, egy közbeszúrt versecske (15.), — melyről alább szólunk részletesebben, — másfelé irányította a beszéd élét, mint ahova eredetileg célzott az. Nézzük csak a Lukácsnál levő gondolatmenetet. Az ítélésről beszél az Úr, kárhoztatja a rosszakaratú itéletmondást s arra hív fel, hogy a mások hibáinak észrevevése csak akkor jogos, ha előbb magunkat bíráltuk és javítottuk meg. Miről ítéljük meg valakinek jellemét? Vájjon nem tetteiből-e, hiszen az érzelmeket nem láthatjuk ! Nos tehát tetteitekkel mutassátok ki — folytatja Jézus a gondolatmenetet —, hogy ti jók vagytok, ha mások rosszaságára azoknak tetteiből vontok ítéletet. így Jézus s vájjon hézagos-e a gondolatmeneté. A Máté előadása célzatos szint öltött, azért meg lett hamisítva az iránya, mig Lukácsot célzat itt nem vezette, azért közelebb áll Jézushoz. 7. A beszéd befejezése (Mát. VII. 24—27, Luk. VI. 47 —49) ugyanaz, ami megerősíti kölcsönösen az evangélisták előadásának hűségét, valamint kézzel fogható bizonysága annak, hogy mindkét evangélista Jézusnak ugyanazon beszédét adta a fentebbiekben. (Folyt köv.) Lie. Kácz Kálmán. Felső dunamellék reformácziója. Székfoglaló értekezés. Azon földrajzi terület, melyet ezen névvel felmutatni s határvonalaiban megjelölni kívánunk, a mai Mozsony, Pozsony, Trencsény, Nyitni, Győr, Komárom, Bars, Esztergom, Nógrád és Hont vármegyék egyházait egyesítette egy egyházkerületbe. Róla felső-dunamelléki,somorjai,- komáromi,- mátyusföldi,- csallóközi-egyházkerület elnevezés alatt szoktak történetíróink emlékezni, x) amely terület a mai dunántúli egyházkerület éjszaki részét képezi. Ha ezen nagy vidék lakosságának a reformációhoz való csatlakozását kutatjuk, s azon nyomokat keressük, amelyek történelmileg bebizonyítható tényekkel tárják fel előttünk ama nagy szellemi mozgalomnak térfoglalását és hódításait: úgy találjuk, hogy a felsődunamellékén is feltartóztathatlanul terjedt a megújhodási vágy, és a tanulni mindig szerető magyar nép, itt is lelkesedett a reformáczió vívmányaiért, a szabad •i -vizsgálódásért, a tudományért a vallásért, s seregestül b Lampe-Ember: „Gis et infra Danubianis“-nak, Tóth Ferenc felső-dunamellékinek, a Nemzeti Múzeumban levő kéziratgyüjteményében, egy, a két kerület egyesülését tárgyaló XVIII századi latinnyelvü kéziratban, előbb „Cis et ultra danubianis“, majd hátrább „Cum igitur utraque Superintendent! a Weszpremiensis scilicet et eomaromiensis“-nek,- Warga Lajos „felső-dunamellékinek“,- Rácz Károly „komárominak, mely somorjainak és felső-dunamellékinek is szokott neveztetni“, Zoványi Jenő„mátyásföldinek“ írja. Mivel a duna jobb partján levő Mozsony, s a mindkét part mellett fekvő Győr, Komárom és Esztergom vármegyékben levő egyházak ide tartoztak, s mivel a közelnevezésbe is úgy ment át s valósággal is úgy van : legmegfelelőbb a felsődunamellék elnevezés. ment hallgatni az Istenigéjét, mely édes nemzeti nyelvén zengett füleibe a reformátorok ajkairól. Jóllehet a győri róm. kath. püspöki szék 1527 — 1554-ig, — a nyitrai pedig, 1528—1557-ig üresedésben volt2) s ezen utóbbihoz tartozó egyházi javakat enyingi Török Bálint foglalta el, melyre Tóth Ferencz 3) azt jegyzi meg, hogy ez, mint a reformáta vallásnak szeretője, oly tanítókat hívhatott ide az ő Komáromvármegyében fekvő gesztesi jószágából s Pápa tájékáról is, kik ezen részeken nagy előmenetellel terjeszthették a reformált vallást. Ezt a nyitrai püspöki jószágot 1534- ben nagy összeg pénzen engedte át Török Bálint Thurzó Elek országbírónak, 4) a reformáció egy másik buzgó pártfogójának: mégis alig találunk a XVI. század első felében ezen a vidéken a reformáció nyomaira. Maga az országbíró, továbbá Balassa Menyhért s fia István, s unokája Menyhért, Forgách Simon főpohárnok, Dobó Ferenc barsi, Balassa Endre nógrádi főispánok, gróf. Salm Egyed és Miklós Pozsonyban, Forgács Imre Trencsényben mind buzgó pártfogói voltak a reformációnak : mégis nagy homály borong annak terjesztői, a reformátorok térítői munkássága felett. Erre külömben abban is találhatunk némi magyarázatot, hogy nálunk sem váltak egyszerre ki a róm. hath, egyházból, hanem csak annak reformálását sürgették, s a külön egyházzá alakúlás hosszabb idő munkája volt, s abban nyilatkozott, hogy igyekeztek magukat a róm. kath. püspökök fenhatósága alól kiszabadítani. Itt találjuk már felsődunamellékének sajátszerű reformációját, mely akkor kezd mindjobban határozott alakot ölteni, mikor már, a győri és nyitrai, hosszú ideig üresen levő püspöki székek betöltettek, s az új püspökök, élükön a Nagyszombatban székelő esztergomi érsekkel, tervszerűen megkezdették az üldözést. A reformáció elterjedésére jelentékeny befolyást gyakorolhatott ezen a vidéken a fent előszámlált főurak pártfogásán kívül Podmaniczky István nyitrai püspök esete, a kiről Tóth Ferenc beszéli 5), hogy „Luther tudományát csakhamar beszíván és főpapi hivatalát elhagyván, megházasodott“; ugyanezt tette utódja Thurzó 2) Lányi-Knauz: Magyar egyháztörténet. Esztergom 1869. II: 75. 1. 3) Magyar és erdélyországi prot. ekklák históriája. Komárom 1808. 56. 1. Idézzünk itt egy régi tanút: Tolnai F. István 1679-ben megjelent Kalauz-a 561. 562. lapján ezt írja : Magyarország ekkori reformációjának alkalmatossága ez volt. Ama híres és nevezetes Mohács mezei Magyar romlás után és Lajos királynak elesése után 1526. esztendőben látván az urak, hogy a papok az egész Magyarországnak jövödelmének nagyobb részét, sőt a szőlőhegyeket, szántóföldeket, malmokat, dézmákat etc. magoknak koporították volna, azonban, hogy nem a jövödelem értéke szerint tártának vitézeket, hanem hogy igen keveseket, még pedig azokat is olyakat, kik tunyák, restek, engedetlenek és csélcsapok volnának; egyező tetszésből és akaratból a püspököket és barátokat jószágoktúl megfosztják és az egri praepostságot Török Bálint, a nyitrait Cibak Imre . . . magok számára elfoglalják és a pápistaságot oda hagyják . . . Az alábbi idézet szerint is Török Bálint a nyitrai püspök javait foglalta el. 4) Wagner: Annales Scepusiensis I. 173. 1. 5) Idézett mű 109. 1.
