Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-21 / 16. szám
259 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 260 szemébe mondani azoknak az illustris egyéneknek, a kik pártfogoltak, támogattak bennünket s a kiknek elébb való egy gyülekezet jövője, élete, mint egy hézagos szabályrendelet tökéletlen rendelkezése. Alert azt csak beismeri Akúcs ur is, hogy lehetnek esetek, mikor a pályázat absolute eredménytelen és egy gyülekezet pusztuljon el tökéletlen emberi alkotás miatt!! És mindig az anyagyülekezetet is emlegetik. Istenem ! mi is volt az, a mit az a bűnös, törvénytipró N.-Szecse elkövetett ? Kívánta, hogy — mivel a törvényben letiltó rendelkezés nem volt — más egyházmegyebeli tanítót szabadjon megválasztania ! Az egyházmegye akkor is felzudult, elitéit, s ma már áldják az egyházat, a tanítói testület, a haladás, a szabadelvüség, hogy ledöntettek a válaszfalak, a sorompók, a kerület bölcsessége akkor is igazat adott nekünk s a barsi vagy komáromi egyházmegyebeli tanító pályázhat az egész országba széjjel, nincs előtte egy lealázó, egy tiltó, méltánytalan akadály. És ugyan hol lett megzavarva e miatt a béke, hol ütötte fel fejét az anarchia ? Én azt hiszem, ha higgadtan, igazságosan Ítélünk, nem kárhoztatni, örökösen szidni kellene e két gyülekezetét, hanem méltánylattal, elismeréssel lenni irántunk, mint a melyek akaratlanul, véletlenül nehéz helyzetekbe sodortatva, úttörői voltak egy humánusabb, szabadelvűbb és ma már fényesen bevált és beválandó szabályrendelet megalkotásának. De bár Akúcs urnák, a szeretet hirdetőjének mindegy : pereat ecclaesia csak fiat egy téves justitia. A főtiszt, kerületnek nem volt mindegy, s jogában állván az általa hozott szabályrendeletet alkalmazni, megmentve egy jóravaló gyülekezetét, másként intézkedett. Hogy illetékes volt-e vagy nem ? Én a felett cseppet sem gondolkozom ! Alegszoktuk kerületünk bölcs vezetőségében, tagjaiban a rend és törvényesség, a kötelességtudás követendő, kiemelkedő példáit tekinteni, bizonynyal bölcsen tudták és tudják, hogy mi tartozik a közgyűlés illetőségi körébe ? Arra nézve, hogy a kerületi képviselők miként gyakorolják kötelességüket és jogaikat, nem kérdezzük meg Akúcs urat, egyedül meggyőződésünket és lelkiismeretünket. Alár pedig azt még a nagy reformátor Luther is megmondotta, hogy „sem nem célszerű, sem nem tanácsos az ellen valamit cselekedni.“ Nem hihetem, hogy egy erkölcsi testület erre vagy ilyenre kényszeríteni akarna bennünket. Befejezem már is hosszúra nyúlt soraimat — ki sem terjeszkedve arra, a mibe pedig nagyon belekapaszkodhatnék, hogy Akúcs ur a ki engem vádol rokonsági, nem létező connexusokkal, önmaga mennyire esett bele ebbe a hibába, midőn egyoldalú, minden alapot nélkülöző közleményében berendelt testvéröccse ügyében emelt szót. Vagy más szemében a nem létező szálkát, magáéban a gerendát! Higyje el, sokkal jobb, sokkal szebb igy, a mint történt. Senkinek nem lehet célja egy gyülekezet és tisztviselője között lehetetlen állapotokat teremteni, mul- Lakban mehetett ez, de ma már más az idők szelleme és ez a szellem, valamint a collegialitás érzete is követelte volna, hogy maradt volna meg Akúcs ur is az elvek, az eszmék terén, mindenesetre pedig, ha már az igazság védőjeként akart szerepelni, a tárgyilagosság és igazság törvényén nem tévesztve el sohasem a szeretetnek vezérlő csillagát. Ez ügyhöz egyébként — fentartva minden állításomat és azokat az arra illetékes helyen be is igazolásra készen —• itt nincs és nem is lesz több szavam. Patay Károly. A természet, mint iskola. Verőfényes tiszta nap van ; az iskola nehéz levegőjét jól esik az ember testének-lelkének elhagyni. Ki is kapta a parancsot az iskola kis serege, hogy „délután a mezőre megyünk !“ Lett örömujongás a kis ország népe között, mert tudták jól a máskori kirándulásról, hogy a délután nem fog kárba veszni, a természet örök szép temploma mennyi szépet, jót nyújt a vig csevegésre és e mellett örömöt, élvezetet és tanulmányt ad az érző és figyelmetes léleknek . . . Sietett is mindegyik minél előbb iskolába jönni, nem is várva a kitűzött időt! Két óra lett! Kettős sorba állva — középen a zászló-tartó az iskola zászlójával — útnak indultunk . . . mi közben megcsendült a dal az örömtől rezgő ajkakon : „Három szinü a nemzeti lobogó ! Mind a bárom becsülettel ragyogó. . .“ Ragyogott is, lobogott a zephir langy fuvalmain, de büszke is volt rá a daloló sereg! A szabadba érve csoportba állottunk; kezdtem a szót: —Alegtudjátok-e mondani Pista! miért van ilyen szép idő ? — Azért, mert a nap süt. — Hol van a nap ? — Fönn az égen. — Bele lehet-e a napba nézni ? — A napba nem lehet bele nézni. — És miért nem lehet ? — Alert igen fényes. — Lássátok gyermekeim ! azért ne is próbáljatok a napba bele nézni, mert könnyen megvakulhatnátok. Az erős fény igen rontja a szemet. Azért ha verőfényes nyári napon bésötétitett szobába vagy sötét szobából a napfényre mentek, igen tanácsos, ha szemeteknek a pilláit addig, — mig a szem a fényt vagy a setétséget megszokja, — félig lezárjátok, igy ni ! Őrizzétek a szemetek fényét, mert az emberi érzékek között a látás a legelső és legdrágább érzéke az embernek. A ki nem lát, az nem tud gyönyörködni a szép természetben, nem tud örülni a szép virágoknak, fáknak, füveknek, állatoknak, hegyeknek, faluknak, városoknak, folyóknak és a pompás csillagos égnek ! — Aíelyik érzék a második, tanító ur ? ! Kérdi Eszti ? — A hallás, a mit az erős hang igen font; azért egymás fülébe bele kiáltani nem szabad. A hallás után a szaglás, ezután az Ízlés és végül a tapintás következik. Alind az öt érzékre szüksége van az em
