Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-07 / 14. szám

227 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 228 Velünk lesz Ó bizonyára, vezérelni és segíteni fog. Erősen hiszem, hogy e felszólalás is, mely egy, az Ur­nák kegyelme által új életre ébredt szívnek mélyéből fakadt, nem fog eredménytelenül elhangozni. Lesznek, a kik hozzánk csatlakoznak, a kik fölkarolják az esz­mét és egyengetni fogják a megindítandó lapnak útját, igyekezve annak már előre is megnyerni a sziveket, hogy e kis lap, a maga határozott evangéliumi hangjá­val, hatalmas eszközzé válhassék az Urnák kezében, hogy megnyerje majdan a sziveket — a Krisztusnak. Vargha Gyuláké. Az egyházlátogatás. Ivegyeletes régi intézménye nemcsak felekezetűnk­nek, de az egész keresztyénségnek. Egy idős, csaknem egyszerre született vele, visszaszállnak történelmi emlé­kei egész az apostoli korig, már a Cselekedetekről Írott könyv, Pál és Péter apostolok levelei is emlékeznek, beszélnek róla. Maga Pál apostol is sorra járta nem egyszer az általa alapított gyülekezeteket. Barnabással megy Antiochiába, hol csaknem egy évig rendezi, igazgatja, szervezi a gyülekezetét, majd ismét a jeruzsálemi apostoli tanácskozás után velük küldik ugyancsak oda Silást, Judást mint apostoli ki­küldötteket. Majd Timotheust, később Titust küldi Ko­­rinthusba, s lelke örömét fejezi ki, hogy azok jót je­lentenek a gyülekezet hitbeli állapota felől. Üzenettel, utasításokkal küldi ki Timutheust és Eprafroditust a Filippibeliekhez; Thikhikust a Kolos­­sebeliekhez, hogy azok hitét megerősítsék, a szenvedők nyomorúságát enyhítsék ! Péter apostol is Silvánust küldi a gyülekezetekhez, utasitással látván el, hogy mint forgólódjanak az Urnák szolgái szeretettel a rájok bízott nyáj legeltetésének nagy és nemes munkájában. Leveleik s ezen látogatások mily kiapadhatatlan erőforrásai voltak s lehettek ébredő hitünknek , a po­­gányvilág, a régi összeköttetés ellenhatásai között, mily lelkesítői lehettek az ingadozók, a csüggedezők kishi­tűségének ! Ugyanez voll ránk protestánsokra nézve a reformatió hajnalán az üldözések, a sanyargatások küz­delemteljes nehéz és sötét idejében. Összetartásnak, erő­nek, a hithez, valláshoz egész a vértanúi halálig ra­gaszkodó lelkesedésnek elfogyhatatlan forrása, megbe­­csülhetlen eszköze volt őseinknél is az egyházlátogatás, melyet végeztek az ősök hittel, lélekkel, mindenek fe­lett kálvini hajthatatlan szigorral, kiterjeszkedve nem csak a gyülekezetek hitéletének általános jelenségeire, hanem az egyesek hibáira, bűneire, panaszaira, sőt erős vizsgálat alá vetették s az akkori idők nehéz viszonyai között igen helyesen magoknak az egyházi szolgáknak nyilvános és magán életét, családi és társadalmi vi­szonyait. Bűnösöket dorgáltak, javítottak, egyenetlenkedő viszályokat csendesítettek, lelkesítették a csüggedező­­ket, erősítették a gyengéket, a bátrakat rettenthetle­­lenekké, hősökké, vértanukká avatták. Kiváló gondot fordítottak az iskolák ellenőrzésére, s hogy oly sokáig, még ellenfeleink beismerése szerint is messze felülha­ladtuk hazánk többi más vallásu lakosait, az legna­gyobb részben az egyházlátogatás, öntudatos egy célra vezérlő, buzdító szavainak volt köszönhető ! Ily jóté­kony, üdvös eredményű volt ez felekezetűnknél minden­kor, minden időben. Várták, készülgettek a visitatióhoz gyülekezeteink, napokon, heteken át takarítottak, tisztogattak, épüle­teket javítottak, azok környékét rendezni, jókarban tar­tani igyekeztek, érezték, hogy ünnep, kivételes nap az gyülekezet életében, várták miként a család ünnepie­­sen díszbe öltözve, a kedves vendéget, örömmel szere­tettel, mert tudták, hogy dicséretet, örömöt hoz az arra érdemeseknek, szerető dorgálást, megjobbulást a rossz utón tévelygőknek, fellendülést, nagyobb tevé­kenységet az egyházi élet minden részének ! Még most is előttem van gyermekkorom édes em­lékeiből, onnan arról a helyről, a hol a múltakban bizony az egyházi élet fejlesztésével, gyülekezetük, egy­házuk érdekeivel nem igen törődtek az emberek, mint jöttek-mentek a gondnokok, az elöljárók, a kiket más­kor látni, összegyűjteni ritkán vagy sohasem lehetett, egymásután vagy egyszerre a kopottas parochiára, iga­zítani, javítani egyetmást, s mindenek felett nézegetni, vizsgálgatni annak az avult ládának bensejét, tartalmát mely ha pénzt nem látott is soha ; de ilyenkor lenni kellett benne mert hát jön a visitatió, az előtt pedig rendben kell lenni mindennek ! Hát még mi nemes tanuló ifjúság ! Félve, aggo­dalmak között vártuk a nagy napot, a mikor számot kell adnunk ; az ünneplő ruha alatt nem egynek keb­lében dobogott az ártatlan gyermeki szív ! Némileg megnyugodott azonban a lélek, s visszatért a bátorság, midőn láttuk, hogy a régi pedagógia csodatevő, varázs­­erejű eszköze, a jó, suhogó vessző nem foglal helyet a kétlábú asztal taneszközei között. Mily jól esett aztán mikor hatalmas, dörgő hang­jával megdicsért bennünket a szigorú tekintetű, mégis mindig jóakaratu, hajthatatlan erélyű ősz öreg esperes^ a kit még ma is emleget s talán elfeledni sem fog a még élő akkori nemzedék ! Nálunknál boldogabbak csak szüléink valának, a kik talán nálunknál is éberebben, nagyobb figyelemmel hallgatták a szigorú, de általáno­san tisztelt esperes minden beszédét, minden szavát I Bizony serkentője volt a hanyagoknak, buzditója, elismerője az érdemesnek, a rendetlen egyházak meg­mozdultak, lábra kéltek, a jobbak a derekabbak még inkább kiemelkedni, érdemeket szerezni vágyakoztak S ma mintha lankadt volna e kegyeletes intéz­mény iránt az érdeklődés, mintha hidegen, közönyösen érintené a gyülekezeteket, mintha nem volna meg az a tekintélye, az a hatása, mely a múltakban volt. Úgy tetszik, mintha érdektelenül fogadná a nép, mintha az egyházak, gyülekezetek életében semmi jelentősége, nyo­­matéka nem volna a napnak. Mi lehet e kétségkívül mélyen elszomorító jelen­ség oka, miben leli ez általában mindenütt észlelhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom